Fogadó a féllábú Geliarhoz

Tárgy: Re: Fogadó a féllábú Geliarhoz Csüt. Okt. 08, 2015 7:49 pm

Ceirran Carason, Tarassian - A rossz és a rosszabb...

- Ehrelit? Nem azok találták fel a lápi gomba bort? - gondolkodott Acléan, de mivel Tarassian nem nagyon válaszolt, figyelmét inkább Ceirranra fordította.
- A Vadalmát ismerem. Jómagam is dolgoztam ott, mielőtt elmentem vándorútra. Aranis mester remélem megtartotta az egészségét! - kiáltott fel kacarászva. - Az öreg mindig valami bajba keveredett, amikor még ott dolgoztam. Mesélte, hogy az egyik vendége egyszer annyira leitta magát, hogy elfelejtett fizetni? Olyan mérges lett, hogy majdnem átfordult! - hatalmas hahotáját nem tudta bent tartani. A fogadó szinte belezengett nevetésébe, még a saltusi vendégek is megengedtek maguknak egy-egy mosolyt.
- Ennyire viccesek Acléan?
- Mérföldekkel jobb, mint te Cathrick!
Senki nem bírta már megállni nevetés nélkül. Ha a főtérig nem hallatszott el a hangos kacarászás zaja, akkor az ajtóig se ment el. Acléan ismét Ceirranra nézett:
- Mondtál valamit a csendről?

Tárgy: Re: Fogadó a féllábú Geliarhoz Csüt. Okt. 08, 2015 8:11 pm

Elvigyorodtam. Magam is gyakorta jártam a Göröngyös Macskakőben, sőt, fel is léptem egy-két alkalommal Arenis mester neves műintézményében.-
- Felvásárolta a Sápadt Kórót, és duplájára növelte a söntést.- kortyoltam bele a pohárba.- de erősen romlik a hallása. Mikor utoljára találkoztunk, éppen az üvegeseket várta, miután kivágott az ablakon át két vendéget, amiért azok egy korsónyi Kákabélt rendeltek a feleségétől. Arenis bányarémet hallott, úgyhogy...- vállat vontam és elvigyorodtam. - Az egyik eltörte mindkét lábát, a másiknak agyrázkódása lett, Arenisnek pedig muszáj volt odaadni egy kis hordónyit a legjobb kékdűlőiből, hogy ne vigyék be az őrszobára.
Ahogy a többi vendég is kezdett feloldódni, úgy húzódott egyre szélesebbre a vigyorom. Mit tagadjam? életem boldogabbik felét laer kocsmákban töltöttem, és úgy szerettem, ha zajlott körülöttem az élet. Úgyhogy lelkesen felnevettem volna magam is a fogadós riposztjára, ha nem éppen iszok. Úgyhogy meglehetősen el nem ítélhető módon beleprüszköltem az italomba.
- Bocsánat...- szabadkoztam, nevetéstől könnybe lábadt szemmel. Tudom, nagy bűn hogy ily méltatlanul jártam el az itallal, de a saltusiak érces hangú nevetése egyszerűen annyira furcsa volt az otthoni hangokhoz képest, hogy nem tudtam megállni. Arról nem is beszélve, hogy itt vihorásznak körülöttem domhan legveszedelmesebb alakjai. Ilyen hangon. Komolyan. Aki ezt megállja nevetés nélkül, az csal.
Viszont, megtudtam a fogadós nevét! Nahát, csak nem a híres neves Acléan? A fickóról még ma is jópár rege keringett a Vadalmában.
Gyorsan felhörpintettem a maradék italt, nehogy újabb orvtámadásnak legyen kitéve.
- Ja, hm... igen. - biccentettem.- Nem kritizálni akartalak, csak tudod, egy muzsikus mindig hiányolja a zenét.

Tárgy: Re: Fogadó a féllábú Geliarhoz Csüt. Okt. 08, 2015 8:20 pm

A sok nevetésre felfigyeltem. Nem panaszkodni akarok, de elég ritkán hallottam ennyi embert egyszerre nevetni(már ha halottam ....) ,ráadásul ilyen sokfélét. Önkéntelenül is mosolyra húzódott a szám,és rossz kedvem elillant.
- Ceirran ,nem akarsz játszani nekünk valamit? -kérdeztem.-Mint mondtad nagy itt a csend, és rég hallottam már utoljára egy eposzt.

Tárgy: Re: Fogadó a féllábú Geliarhoz Szomb. Okt. 10, 2015 9:50 am

Ceirran Carason, Tarassian - A rossz és a rosszabb...

- Hm... Ez nem is olyan rossz ötlet! - kiáltott fel Acléan - Már úgyis muzsikust keresek egy ideje. Na had halljuk!
Úgy tűnt a saltusiak is lelkesednek az ötletért. Ritmusra verték az asztalokat, miközben nyelvükön folyamatosan azt skandálták: "Zenét! Zenét! Zenét!" A hat fős kórusba Acléan is csatlakozott. Furcsa milyen jól össze tudta egyeztetni a laerek lágy hangzású szavait a saltusiak érces hangjaival. Az utcáról belépő két újabb fejvadász fejüket vakargatva ültek le egy újabb asztalhoz, de végül is ők is beszálltak. Minden szempár a laer duót nézte, és várták, hogy egyikőjük énekelni kezdjen.

Tárgy: Re: Fogadó a féllábú Geliarhoz Szomb. Okt. 10, 2015 6:06 pm

Nem kevéssé teátrális sóhajjal kotortam bele az átalvetőmbe, és lágy mozdulattal az asztalra helyeztem a fuvolámat. Nem volt különösebben drága hangszer, egy darabból faragott, egyszerű fajta volt. Én azért szerettem. Ez volt az első hangszer amit saját pénzemből vettem. Mivel a lantomat még odahaza elcsaklizta valaki (egyébként sem fért volna bele a táskámba) ez volt az egyetlen zeneszerszám nálam.
- Nem akadna a fogadóban egy koboz? - érdeklődtem fojtott hangon Acléantól, majd magam alá húztam az egyik lábamat, fenséges mozdulattal intettem a nagyérdeműnek, és vettem egy mély levegőt. A fuvolaszóval átlag laer fogadóban lazán lehet tarolni, de a nem voltam benne biztos, hogy itt, Domhanon is ugyan olyan műértőkbe fogok belefutni, mint otthon. Úgyhogy, amíg nem tehetem rá a kezem egy húros hangszerre, úgy döntöttem, nem hazai balladákkal fogom szórakoztatni a nagyérdeműt. Úgyhogy belefogtam a híres saltusi bordalba, a "A hegyek felett fúj a szél" kezdetűbe.
Minden reményem megvolt a sikerre, hiszen ha magam nem is énekelhettem, reméltem, hogy a publikomot dalolásra bírom. Arról nem is beszélve, hogy mint valódi fuvolavirtuóz, szinte a hangszer is tudott énekelni helyettem.

Hegyek felett fúj a szél
s rohan sötét felleg
míg lent a völgyben kék az ég
és csengve bong a serleg.

Ha valaki engem kérdez, nem egy nagy műalkotás, de a dallama nagyon fülbemászó a nótának. Mint minden saltusi dalban, ebben is irracionálisan sok szó esett sziklákról, hegyekről és barlangokról, de szerencsére élt egy domhani nyelvű változata is, ahol legalább a szavak nem kopogtak úgy mint maguk a kövek.
Úgy terveztem, hogy némileg hatásvadász módon és a baráti légkör kialakítása érdekében, az utolsó strófát mér velük fogom énekelni.
Mikor vége lett a nótának, ültömben kiviteleztem egy kacifántos meghajlást és szélesen elvigyorodtam, majd a honfitársamhoz fordultam.
- Azt hiszem nagy szükségem lesz egy hangszerkészítőre. Többszöri alkalommal is, ahogy elnézem.

Tárgy: Re: Fogadó a féllábú Geliarhoz Szomb. Okt. 10, 2015 7:39 pm

Ceirran lenyűgöző előadást nyújtott nekünk, bevallom kicsit irigykedtem is , hisz sose voltam kiemelkedő zenész, de irigységemet elsöpörte az áhítat. Nem is magáért a dalért, amit nem is ismertem, hanem amilyen hatással volt rám és ha nem tévedek a többi vendégre is. A dallam ég mindig a fülemben motoszkált.
- Ceirran, barátom, a legnagyobb örömmel készítek neked bármit, mert tudom, hogy igazán jó kezekbe kerül. - Barátian megszorítottuk a másik alkarját. Egy gyönyörű barátság kezdete.
- Ennek örömére, Acléan úr, kérnénk még egy kört.

Tárgy: Re: Fogadó a féllábú Geliarhoz Szomb. Okt. 10, 2015 8:08 pm

Ceirran Carason, Tarassian - A rossz és a rosszabb...

Ceirran dalocskája meglepően nagy sikert aratott a kis közönség köreiben. Mikor felismerték, hogy mit is kell énekelni, tőlük kitellő legnagyobb tapsvihar közepette kurjongattak, az utolsó strófát még Ceirrannal együtt is énekelték. Egyértelműen nagy siker volt. Még Acléan uram is elismerő pillantásokat vetett az ifjú muzsikusra.
- Ez igen... Rég volt már mikor ilyen jó előadásban hallottam a "Hegyek felett fúj a szelet." - elmerengett egy pillanatra, majd bólintott és végül kinyögte:
- Nos, nekem egy muzsikusra lenne szükségem, nektek meg egy helyre, amire rá lehet sütni, hogy voltatok vándorúton... Szóval, amondó vagyok, hogy segítsük ki egymást, és dolgozzatok nekem. - arcán kedves mosoly ült. Tudta, hogy nem szalaszthatja el ezt a lehetőséget. Ki tudja mikor találkozik még egy ilyen tehetséggel?

Tárgy: Re: Fogadó a féllábú Geliarhoz Szomb. Okt. 10, 2015 8:46 pm

Vigyorogva süllyesztettem vissza a fuvolámat a szütyőmbe. Nem kis örömöt okozott a közönség lelkesedése. Az egóm ugyan eddig sem volt elhanyagolható, de most úgy felfújta magát, mint egy tubákbéka. Megérte anno odahaza minden szembejövő nótát megtanulni.
- Koboz vagy lant.- fordultam először Tarassianhoz és lelkesen fogadtam az üdvözlését. - Nagyon hálás lennék, barátom. - a második kör lehetősége fellelkesített. Úgyhogy Acléan uram felé fordultam.
- Áh, ugyan. Még csak nem is vagyok formában...- szerénykedtem dícséretére. Kivételesen nem is lódítottam. Mióta átléptem a portált, nem nagyon volt alkalmam zenélni. Maximum magamnak. Azt még nem mondhatnám, hogy ettől az egy daltól visszazökkentem a gyakorlatba, de azért a helyén volt már a dolog. Árgus szemekkel lestem azért hát Acléan uramat, persze, amennyire tőlem telt, nem feltűnően. De azért reménykedtem. Sőt, idegesen reménykedtem. Mikor végre kinyögte, alig tudtam elnyomni egy győzedelmes rikkantást.
- Ha komolyan gondja...- kezdtem és fülig ért a szám.- Részemről lenne a megtiszteltetés. Komolyan. Hű. Nagyon. És kimondottan. Tessék, még az ékesszólásom is hanyag eleganciával cserben hagy ilyen csodás hír hallatán.

Tárgy: Re: Fogadó a féllábú Geliarhoz Szomb. Okt. 10, 2015 8:55 pm

- Ceirran, barátom, azért egy kérleket én is szívesen vennék. No meg kicsit több információt. Hasznos tudnom milyen hangszínekhez, stílushoz kell igazítanom a hangszert és, hogy mire legyen képes.- majd a fogadóshoz fordultam.
- Nagy megtiszteltetés már az is, hogy felajánlottad ,Acléan uram. De én már találtam egy asztalost akinek a szolgálatába álltam. Már ha még visszafogad, annak tudatában , hogy a megrendelt fa nélkül térek hozzá vissza, ráadásul későn is. - Ceirran felé pillantottam, nem kis célzással. - Csak valami csoda folytán nézhetné el ezt nekem, de mindenképpen meg kell próbálnom.

Tárgy: Re: Fogadó a féllábú Geliarhoz Szomb. Okt. 10, 2015 9:08 pm

Ceirran Carason, Tarassian - A rossz és a rosszabb

Acléan uram az italokat töltötte, mikor a két másik laer válaszolt. Arcára enyhe meglepetés ült ki.
- Egy asztalosnál? Mit tanulsz te egy asztalosnál? - a fejét rázta - Na mindegy, ha nem hát nem... Pedig el kéne egy jó inas. - átnyújtotta az italokat - A ház ajándéka!
Lehajolt a pult alá, hogy egy rongyot vegyen elő. Mikor felegyenesedett egy saltusi páros lépett elé, egyikük jó erősen, de mégis barátian hátba vágta Ceirrant.
- Jó kis hangja van! Megtartod? - kérdezte vigyorogva.
- Meg én! Nem kell többet a füyü... - mondatát, azonban durván félbeszakította a fogadó kivágódó ajtaja. Két újabb saltusi lépett be rajta, Louis a kereskedő társaságában. Mikor meglátta a laer duót, rögtön vadul mutogatni kezdett feléjük.
- Ők azok! Ők voltak! Ők voltak!
- Üdv Acléan! - köszönt a bal oldali, szándékosan úgy hangsúlyozva, hogy Louis-nak is feltűnjön, hogy mennyire illetlen volt - Elkérhetnénk a barátaid egy pillanatra?

Tárgy: Re: Fogadó a féllábú Geliarhoz Szomb. Okt. 10, 2015 9:29 pm

Amikor a saltusi hátba vágott, szép lendülettel ki is loccsantottam majd három kortynyi ezüstpucolót az asztalra. Egy pillanatra összeszaladta a szemöldököm, de hála békés és türelmes természetemnek, hamar túltettem magam a dolgon. Már épp valami frappánsat válaszoltam volna, mikor egyfajta hetedik érzék okán végigfutott rajtam a hideg. Mondhatni égnek állt hátamon a szőr. És nem is minden jogalap nélkül: az ajtó ugyanis kivágódott, és megjelent benne szívem legmélyéből rühellt zöldségkufárom, méghozzá keménykötésű és fekete segéderőkkel szegélyezve. Na azt hiszem most bajban vagyok...-állapítottam meg magamnak. Gondolom illett volna bűnös képet vágnom és hagyni, hogy bilincsbe verjenek. Ehelyett dölyfösen kihúztam magam és a sértettség és megbotránkozás hiteles elegyével égő tekintetemet a zöldségesre szegeztem. A legjobb védekezés a támadás
- Hát maga az! - szóltam indulattól zengzetes hangon, és pár lépéssel átvágtam a söntésen. Majdnem másfél fejjel voltam magasabb a zöldségesnél. Reméltem, hogy ez eléggé frusztrálni fogja.- Hát nem volt elég, hogy majdnem elpusztult a maga renyhe és megfontolatlan viselkedése miatt több száz ember? Hát nem tanul semmiből? Uraim...- fordultam a saltusiak felé.- Ez az ember nekitámadott az ott ülő békés laernek a piacon, aki, gondolom mondanom sem kell, jogos felháborodásában csaknem átfordult már... - megvetően intettem a terménysáfár felé.- Az ő ványadt életét is megmentettem, azzal, hogy megfékeztem... nem mintha megérdemelte volna.Tulajdonképpen feljelentést is illene tenni ellene.

Tárgy: Re: Fogadó a féllábú Geliarhoz Szomb. Okt. 10, 2015 9:56 pm

Már nyúltam a második pohárért ,amikor belépett az ünneprontó. Mindig van egy ünneprontó. Ceirran azonban kezében tartotta a dolgokat. Van pofája ennek a laernak, hogy így leordítja a vádlóját, sőt átülteti a vádlottak padjára.
Mikor rám terelődött a szó , próbáltam minél nyomorultabb, egyszersmind göthösebb, de mégis kicsit eszelős, de emellett is békésen bugyuta ábrázatot vágni. De hogy biztosak legyünk a dologban, nagyon kelletlenül, oda csoszogtam az őrökhöz és a tajtékzó kis árushoz.
Nem kis megelégedésemre szolgált ,hogy megállapíthattam, hogy Ceirrannál is nyurgább vagyok, így még inkább a zöldséges fölé tornyosultam. Hisz micsoda elvetemült ember lehet az , aki egy másfélszer akkora, kicsit bugyuta, ámde mindenképpen békés természetű laert is meg bír félemlíteni csupán megjelenésével? Megbizonyosodtam, hogy mindenki jól figyel rám, majd színjátékba kezdtem.
A zöldséges kufár pillantása nyomán heves remegés fogott el, persze csak szolidan, űzött vad tekintet költözött a szemembe és minden porcikámból sütött az iszony, a rémület és egyéb szánalmat keltő izé.
- Uraim, bocsássanak meg lelkiállapotom miatt ,de mai nap alaposan felzaklattak. Bár ezt gondolom önök is tudják, hiszen ezért vannak itt. - Hangom nem remegett, az túl átlátszó lett volna, na meg amúgy is remegtem, akkor a hangomnak minek kelljen? - Igen,jelen voltam a mai piaci verekedésen,pontosabban annak létrejöttén, sőt én voltam az első áldozat. Honfitársam a tudhatója, hogy nélküle jóval többen lennének most. Az úr, aki itt van jelen, indokolatlanul inzultált, mind verbálisan, mind fizikailag. - nagyot sóhajtottam a kellemetlen emlék hatásár.- Sajnos gyerekkori betegségemnek köszönhetően gyengébb vagyok fajtársaimnál így tényleg az átfordulás határára kerültem az úr lépéseinek hatására. Ceirran, ez a drága, önfeláldozó ,ám de fennhéjázó alak volt, aki még átfordulás előtt egy husánggal, hogy pontosak legyünk, egy shandarai 40 méteres fa, előkészített és 6 lábszor 1,5 láb , és 3 hüvelyk méretű csiszolt, vágott és szabott keményfa deszkával kiütött,szám szerint kettővel.
Az úr tehát indokolatlanul támadott le és csak honfitársam lélekjelenléte akadályozta meg a helyzet súlyosbodását.

Tárgy: Re: Fogadó a féllábú Geliarhoz Szomb. Okt. 10, 2015 10:18 pm

Ceirran Carason, Tarassian - A rossz és a rosszabb

- MICSODA?! Most meg megpróbáljátok rám kenni?! Ti aljas, megátalkodott kis... - majdnem Tarassianra vetette magát, de szerencsére a fejvadászok ebben meggátolták. Kezét hátracsavarták, lábát kirúgták alóla. A földön fetrengve próbált kiszabadulni a slatusiak szorításából, de azok nem engedtek. Egyikük már azon volt, hogy leadjon egy figyelmeztető lövést, de a kocsmában tobzódó társai pillantásai arra késztették, hogy elálljon ettől az ötlettől. Végül úgy döntött, hogy nemes egyszerűséggel leüti. A másik, aki eddig lefogta, most a laer duó felé fordult.
- Ezek az emberek... - mélyet sóhajtott - Na, had halljam, mit vettetek el tőle, amiért képes volt tömegverekedést kezdeni?

Tárgy: Re: Fogadó a féllábú Geliarhoz Szomb. Okt. 10, 2015 10:31 pm

Van az a pont, ahol egy jóérzésű Laerben megszólal egy belső hang: elég. Igen, igen: a lelkiismeretem nem hagyta, hogy tovább álltassam mesteri szófacsarásommal a saltusiakat, és ezzel kellemetlenséget okozzak szegény árusnak. Elhittétek? Persze, hogy nem. Viszont mérlegeltem és rájöttem, hogyha a Féllábú Geliar törzsvendégei Saltusiak, akkor a legjobb lesz jóban lenni a saltusiakkal. Arról nem is szólva, hogy az ilyen eszményi ivóvendégeket már alapjáraton kollektíve kedveltem. Büszke is voltam saját bölcsességemre, úgyhogy sóhajtottam egy panaszosat. Leginkább úgy, mint akit futó bosszúság ért, mondjuk, mert egy rakás kölök kékre festette a lovát.
- Nos... mint bizonyára tudjátok, Laederranon nem ilyen ostobán veszik a zöldségárusok, ha valaki meg szeretné kóstolni a portékájukat. - szóltam őszintén, de láthatóan beismertem, hogy itt és most nincs teljesen igazam. Megdörzsöltem a halántékom.- Ergo, egy káposzta miatt dőlt romba majdnem a piactér. Mikor rám ordított ez az alak, a frászt hozta rám. Azt sem tudtam, mi lelte. Ezt beismerem, a zöldség eltulajdonítása valóban az én bűnöm. De, ez az alak, aki a jelek szerint olyan vak, mint egy bányafürj, a honfitársamat támadta meg helyettem. Mondanám tehát, hogy sajnálom,de azt hiszem azzal, hogy megmentettem az életét, eléggé kvittek vagyunk. Úgyhogy nem, nem sajnálom.- fejeztem be, és karba fontam a karom.

Tárgy: Re: Fogadó a féllábú Geliarhoz Vas. Okt. 11, 2015 1:21 pm

A saltusiak reakcióját vártam. Én már megtettem tanúvallomásom és Ceirran immáron ténylegesen őszintének tűnő megszólalása is igazolt. El kellett ismernem, tényleg fura volt nekem is a szabad standok rendszere után, a domhani normát látnom, de azért ekkora bakit nem követtem volna el.
- Uraim - szóltam közbe.- , nem tudhatnánk le annyival a dolgot, hogy Ceirran kifizeti a tévedésből eltulajdonított zöldségfélét, az árus pedig megelégszik ezzel? Akkor pedig nekem se kell őt bepanaszolnom mert megsértett, mert kihozta belőlem a laestatot, és mert valószínűleg a munkám is elveszett ennek az embernek hála. Mindenki békében hazamegy, már ha van hová - köhintettem- és már csak egy furcsa emlék lesz, amit az unokáinknak mesélünk majd , fagyos téli estéken a kandallónak dőlve és egy jóféle likőrt szürcsölve. ( Igen, a laerek is feltalálták a likőr féléket, bár csak az öregebb generáció szokták fogyasztani, de ennek okait mai napig hírneves szeszkutatók sem tudták megállapítani.)

Tárgy: Re: Fogadó a féllábú Geliarhoz Vas. Okt. 11, 2015 4:35 pm

Ceirran Carason, Tarassian - A rossz és a rosszabb

- Az minket nem izgat, hogy Laederranon miként mennek a dolgok - válaszolta a fejvadász. Láthatóan zavarta Ceirran arroganciája, de egyelőre képes volt haragját magában tartani. - Minket az érdekel, hogy aki Domhanra lép, az tartsa be a domhani törvényeket! Az elmondottak alapján mindhármótokat be kellene vinnem...
Társára nézett, aki éppen Louis-t élesztgette. Az visszanézett rá, majd a két laerre, és egy apró vállrándítással jelezte, hogy nincs mondanivalója a témában. Megbilincselte a kereskedőt, a vállára kapta, és a benti saltusiakhoz kiáltott:
- Jó a hangja fiúk?
- Igen! - kiáltották vissza egyhangúan. Csendben figyelték a jelenetet, de nem szóltak bele, hogy társaik hogyan végezzék a munkájukat. Csak iszogattak, és kíváncsi arccal nézték merre haladnak az események. Közben az a fejvadász, aki eddig beszélt hozzájuk, a tarkóját vakarta. Erősen törte a fejét, hogy mit csináljon a duóval, de végül döntésre jutott:
- Az egyetlen mentőövetek, hogy ez az agyalágyult jobban idegesít, mint ti. Ezúttal betudom a kultúrák közötti különbségnek. De csak most az egyszer!
Válaszra nem is várva kisétált a fogadóból. Társa, vállán Louis-val követte. Acléan kerek szemekkel fordult Tarassianékhoz:
- Ezek meg miről zagyváltak?

Tárgy: Re: Fogadó a féllábú Geliarhoz Vas. Okt. 11, 2015 5:10 pm

- Jó, jó, jó... jogos...- dünnyögtem és igyekeztem ellenállni a késztetésnek, hogy behúzzam a nyakam. Kifinomult megfigyelési képességeimmel sikeresen észleltem, hogy bizony szegény őrnek kezdek az agyára menni. Nem ő lenne az első ezen a földön és nem is az utolsó.
Azért az ivó közönségének elismerése és mentőöve nagyon jó elesett, úgyhogy komoly erőbefektetéssel sikerült csak meggátolnom, hogy szélesen és öntelten elmosolyodjam.
- Többet nem fogunk gondot okozni...legalábbis nagyon igyekszünk majd...- fogadkoztam kissé elkínzott félmosollyal. Végülis a munkájukat próbálják végezni, mi meg csatateret csinálunk a piactérből. Lehet, előfordulhat, van rá egy halvány kis esély, hogy most és itt nem nekem van igazam. Azért még nagy bűnbánatomban is sikerült egy gonoszul elégedett vigyort eresztenem az aléltan távozó zöldséges után.
Mély levegőt vettem, majd visszasompolyogtam a pulthoz.
- Hát.. belegabalyodtunk egy kis zűrbe idefelé.- ismertem be, majd egy kortyra lehajtottam a maradék ezüstpucolót.

Tárgy: Re: Fogadó a féllábú Geliarhoz Vas. Okt. 11, 2015 5:19 pm

... mindhármótokat be kellene vinnem...mindhármótokat be kellene vinnem...
Ez pörgött ,kattogott és ismétlődött a fejemben újra és újra. De miért? tette fel a kérdést egy apró,félénk és kétségbeesett hang a fejemben,mint a gyerek miután megverték a nagyok és őt is leszidják. Mi rosszat tettem?
Üveges szemekkel bámultam magam elé és álltam még mindig ugyanott, pedig már mindenki elment a dolga után.
A hátam mögött beszélgetést hallottam, ismerős hangok beszélgetését, hát oda tántorogtam, bár csak lábam vitt, én magam észre se vettem mit csinálok. Ugyan ilyen önkívületi állapotban ültem le a pult melletti székre , nyúltam a már üres poharamért és ittam meg azt ami nem volt benne.
De miért?

Tárgy: Re: Fogadó a féllábú Geliarhoz Kedd Okt. 13, 2015 11:22 am

Ceirran Carason, Tarassian - A rossz és a rosszabb

A pultnál ülő saltusi páros nehezen tudta megállni, hogy ne nevesse el magát. A bal oldali társára nézett, az pedig bólintott. Mindkettejük arcára csintalan félmosoly költözött.
- Hallod ezt Lochtr, egy kis zűrbe keveredtek!
- Ej, ej, ej, ezt nem hagyhatjuk csak úgy annyiban nem igaz, Kertich?
- De nem ám! - Ceirranékhoz fordultak - Attól tartok, ha megittátok az italotokat velünk kell jönnötök. Meg kell beszélnünk ezt a kis... "zűrt."
- Fejezzétek be mindketten! - Acléan uram feléjük suhintott a ronggyal, de ő is alig bírta megállni a jelenetet nevetés nélkül. - Nézzétek meg, a frászt hoztátok... ööö... mi is volt a neved? Tarassian, ugye? Na, a frászt hoztátok Tarassianra!
- Az nem mi voltunk, hanem Dirchuc. - Lochtr felnevetett, majd barátságosan Tarassianhoz fordult - Ne aggódj, az a marha még egy földi legyet is lecsukatna, ha a kabátjára szállna.
- Nem próbálta már meg egyszer?
- Fogalmam sincs, de kinézem belőle... - ismét felnevetett. Italáért nyúlt, de mikor a levegőt markolta rájött, hogy a kis jelenet miatt elfelejtett rendelni. - Na, ki a marha... A szokásost, ha lehet!

Tárgy: Re: Fogadó a féllábú Geliarhoz Kedd Okt. 13, 2015 9:12 pm

Röviden eltöprengtem, és meglötyköltem az ónkupa alján opálosan fénylő folyadékot. Isteni illata volt, és az elmém már most elkezdte hiányolni az alkohol okozta pezsgést. De nem volt más választásom. Mélyet sóhajtva visszatettem a kupát a pultra és egy vértanú arckifejezésével eltoltam magamtól.
- Akkor az utolsó kortyot elhalasztom...úgy harminc-negyven évvel. - vigyorodtam el végül. Reméltem mindenkinek lejött, hogy figyelembe kell venni, milyen hihetetlen önmegtartóztatást tanúsítottam ezzel a gesztussal. Odahaza ezért a Sárga Kavicsban egy hétig röhögtek volna rajtam. vagy tovább. Nem is alaptalanul.
Acléan szózatára magam is Tarassianra pillantottam. Bizony, cimborám úgy magába zuhant, hogy a füle bojtja sem látszott ki belőle. Reméltem, hogy nem az én ütésemtől zápult meg az agya, és nem ennek a következménye a bánatos megvert kutya tekintet és a melankólia. Nem vettem volna a lelkemre. Mondjuk, ez nem rajtam múlott. Igen bizarr módon, de azzal, hogy leütöttem, elkezdtem egyfajta felelősségtudatot táplálni a honfitársam irányába. Tudjátok, mint mikor az ember kidobott kisállatot talál, és hazaviszi. Ha bárki engem kérdez,Tarassian pont ilyen totál életképtelen alak volt. Valakinek szemmel kellett tartania.

Tárgy: Re: Fogadó a féllábú Geliarhoz Kedd Okt. 13, 2015 9:43 pm

Felnéztem. Négy szempár fürkészte az arcomat, mind különböző kifejezéssel. A jó Acléan úr szemében kevéske aggodalom tükröződött, de több volt benne a jókedv, és ez egy kicsit felrázott. Kicsit olyan volt mint egy jóságos nagybácsi. A saltusiak vidám cinkos félmosollyal tekintettek felém. Ceirran tekintete azonban beazonosíthatatlan volt. Inkább nézett ki most egy kölyöknek, akinek kedvenc szórakozása a gyümölcsök elcsenése az asztalokról,csigaborogatás és szuttyogányreptetés,mint egy húszéves, felelősségtudattal rendelkező normál laernek. Van egyáltalán felelősség tudata? Tudja mi az egyáltalán?
- Túlbuzog benne a kötelesség tudat, mi? - sóhajtottam- Egye fene!- löktem magam hátra a széken- Érdekel is az engem ,ha lecsuknak! Az első napom így is egy katasztrófa volt. Megvertek, megsértettek,megvádoltak, letolvajoztak, megdobáltak, leütöttek, állásom sincs, elátkoztak és nemsokára úgyis meghalok! -Azt hiszem ezen a ponton tört ki belőlem a hisztérikus vihogás, amit aztán a csuklás váltott fel. - Bocsánat ... azt hiszem... kicsit megártott ez...a nap. Ugye jól láttam,hogy volt ...arra egy híd? Ne,ne ....hagyják csak ...odatalálok. Ugyemegbocsájtanak? Mindjárt visszatérek csak lenyugszom.
Felálltam hát,a székemet akkurátusan betoltam,majd hosszú léptekkel neki indultam. Ki az ajtón, egyenesen, jobbra, egyenesen, még egy utca, még pár utca és megláttam végre a hidat. Kicsit sréhen tartottam felé, így nem is csoda, főleg ,hogy szándékom is ez volt, belegyalogoltam a folyó medrébe, ami nem mellesleg függőlegesen volt kialakítva, így inkább esésnek nevezhetném. Bugyogtam benne egy kicsit, ázalogtam, köpködtem a kagylókat és hasonlók, mire éraztem ,hogy agyam normálisabb kevésbé eszelős része is visszatér.
Kimásztam hát, az odagyűlt tömeg,nem kis mulatságára, sárosan, algásan, hínárosan, hagyókkal és folyami rákokkal a hajamban, majd elegáns nyomvonalat húzva visszatértem a fogadóba. Leültem és a többiekre mosolyogtam.
- Na most már folytathatjuk.

Tárgy: Re: Fogadó a féllábú Geliarhoz Kedd Okt. 13, 2015 10:17 pm

Ceirran Carason, Tarassian - A rossz és a rosszab...

Acléan nem nagyon értette mit akarhat Tarassian a kis kirohanásával, de miután felállt és kisétált, egy nagyon fontos dolog jutott eszébe: fizetés nélkül távozott. Kiugrott a pult mögül és kinézett a nyitott ajtón, de nem látta merre mehetett. "Csak a második ital volt ingyen!" akarta utána kiáltani, de a laer már messze járt. Fejét csóválva tért vissza, hogy kiszolgálja a saltusi párost.
- Még ilyet! Csak úgy feláll és elsétál! Remélem ti azért fogtok fizetni...
- Megnyugodhatsz Acléan, mi a törvény emberei vagyunk! - felelte Lochtr nevetve - Biztos csak kiszellőzteti a fejét. Nem sokára itt lesz nem igaz, énekes?
Jóslata be is vált. Pár perc elteltével vissza is tért a lábadozó Tarassian. Csurom vizes ruhája és haja arról árulkodott, hogy a pataknál járt. Arcán mosollyal visszaült a többiek közé, kijelentésére Acléan nem tudta megállni, hogy ne kezdjen el kuncogni. "Meg tudja kedveltetni magát mindkettő, az egyszer szent."
- Jót úsztál?

Tárgy: Re: Fogadó a féllábú Geliarhoz Kedd Okt. 13, 2015 10:49 pm

Vettem egy mély levegőt és megcsóváltam a fejem, miközben Tarassian patetikus kirohanását hallgattuk. Próbáltan nem észrevenni, hogy úgy néz rám, mintha én lennék okozója élete minden keserűségének. Akárhogy is nézem, megmentettem a fránya életét. Nem kéne akkor inkább háládatosan köszönnie az Égi Lénynek, hogy él, itt van és jófajta Döglött Bivalyt iszogathat? Még szép, hogy de.
Az el vagyok átkozva, állásom sincs és nemsokára úgyis meghalok részre azért felkaptam a fejem. Jóérzésű laert bizonyára a közeljövőre datált elhalálozás rázta volna meg, de nekem valahogy az elátkozottság jobban elvackolta magát a koponyámba. Más népeknél fel sem venném az ilyet, de mi, Laerek, csak óvatosan dobálózunk ilyen kijelentésekkel. Egész érdekes sztorit sejtettem mögötte. Aztán amikor Tarassian hirtelen kivonult, gondolatmenetem visszakanyarodott az elpatkolással kapcsolatos kijelentéséhez. Kombináltam: látványosan ideggyenge, melankólikus alkatú laer, aki a jelek szerint még halálváró is, plusz a közelben lévő hídról való kérdezősködés az én privát matematikám szerint egyenlő volt egy hangos "Ajjajj"-jal.
Úgyhogy alig lépett ki Tarassian az ajtón, felpattantam ültemből (tudom, tudom, időnként nem kapcsolok túl gyorsan) és a Saltusiakhoz fordultam.
- Mondjátok, hogy nem túl mély a folyó!
Miután megnyugtató választ kaptam, visszazuttyantam a helyemre. Megértettem Acléan uram panaszát, de alaptalannak véltem. A fejvadászok tisztábban látták a helyzetet.
- Még szép. -horkantam fel.- Még félig van a kupája... - Hogy ezt senki nem vette rajtam kívül észre...?!
- amúgy meg..- fordultam a saltusi felé és elvigyorodtam.- Ceirran az énekes neve, vadászkám. És nem énekes, hanem muzsikus, ha szabad pontosítással élnie.
Tarassain pár perc múlva tocsogott vissza, csigamódra széles csíkot húzva maga mögött. Székestől arrébb vonultam egy fél lépésnyit. Előrelátásom el is nyerte jutalmát: nem részesültem az árvízből, amit akkor gerjesztett, mikor a pultra toccsant az ingujjában még lötyögő víz. Egy vidám folyami rák surrant le a válláról, és eltűnt a poharak között. Mivel örültem, hogy nem fulladt meg, leküzdöttem a késztetést, hogy tarkón vágjam. Pedig megérdemelte volna. Hanyag mozdulattal körbeintettem.
- Ez lenne tehát az átkod, Tarassian?- Eresztettem meg egy barátságos félmosolyt, és a vállára csaptam. Algás volt, úgyhogy ugyan azzal a laza mozdulattal és szinte észrevétlenül bele is töröltem a tenyeremet.- Elhozod mindenhova a káoszt? Felzavarod az állóvizet?
Igen, időnként én is megengedhetek magamnak rossz szóvicceket.

Tárgy: Re: Fogadó a féllábú Geliarhoz Csüt. Okt. 15, 2015 8:55 pm

A maradék italom kortyolgattam,amikor Ceirran közbe szólt. A bivaly persze félre ment, heves köhögés és fuldoklás következett, majd pár harákoló, bugyogó és bugyborékoló lélegzetvétel.
Az átok! És én voltam olyan felelőtlen, hogy pont előtte beszéltem róla. De most már mindegy.
- Ez egy régi történet,és eléggé homályos. De semmiképp sem izgalmas. Borzasztó unalmas , ha őszinte akarok lenni. Barlangászás ennyi a lényege. Barlangászás és biológiai kutatás, De persze kudarccal végződik, nincs semmi jó a végében, de az eleje is unalmas. Jobban meggondolva a közte lévő rész is elég satnya.
Azt hiszem nem győztem meg...

Tárgy: Re: Fogadó a féllábú Geliarhoz Szomb. Okt. 17, 2015 7:42 pm

Ceirran Carason, Tarassian - A rossz és a rosszab...

- A régi történetek mindig viccesek szoktak lenni - válaszolta Lochtr - Nekem is van egy pár, ha érdekel...
- Lochtr - mondta Acléan - a TE sztorijaid tényleg baromi unalmasak!
Ismét nevetéshullám söpört végig a kis csoporton. Még Lochtr is megmosolyogta a csapos viccét.
- Beszélsz itt, miközben egyet sem hallottál! Egyszer például egy kromat csempész bandát követtünk, amikor...
- Komolyan a csempészeket hozod elő? - vágott közbe Kertich - Annál még az én vámos sztorijaim is jobbak!
- Nem értem miért szólod le, veszélyben volt az életem!
- A mesélő képességeid voltak csak veszélyben, de azok ott is hagyták a fogukat... - dörmögte, majd felhörpintette italát, üres korsóját pedig átnyújtotta Acléannak.
- Kösz az italt. Lochtr fizet majd, nekem hamarosan kezdődik a műszakom. - mondta, majd felállt, kabátját vállára terítette, és kisétált.
- Én azonban még maradok. Úgyhogy halljuk azt a történetet!

» Fogadó a Kecses melgorthoz
» Fogadó a Szellő szavához
» Fogadó a Sárkány szárnyához