Utak és utcák

HA NINCS LÓ...
Mikor fölvettem az erszényt kissé meglepődtem, hogy mennyire nehéz pedig nem kellett volna. Láttam már domhani érméket és tudnom kellett volna, hogy nem lesz pehelysúlyú. Mikor megráztam csodálatos csilingelő hangot adtak ki magukból, ami azt bizonyítja nincs semmi oda nem illő tárgy. Bár az is lehet, hogy bekenték az érméket méreggel igaz ezt nem tartottam valószínűnek. Annyit sikerült kiokoskodnom, hogy ők rendszeresen üzleteltek egymással. Elég nagy ostobaság kiiktatni egy jó ellátót ám a biztonság kedvéért igyekeztem résen lenni. Meg se fordulva hátráltam vissza a szekérhez és úgy nyújtottam át az erszényt a kereskedőnek, aki karvalyként csapott le rá. Annak ellenére, hogy egy csoport Saltusi figyelhetett minket még mindig lobogott benne a kapzsiság lángja legalábbis így gondoltam. Miután eltette a fizetséget javasolta, hogy ki kéne pakolni az árut. A férfi egyetértett majd egy hangos füttyszóval előhívta az embereit. egy kicsit még cseverésztek, amiből megtudtam, hogy ez a kereskedő egy kisebb családi vállalkozást üzemeltet. Az unokahúga termeszti, az illegális nővényt ő pedig leszállítja.
~Szép a családi összetartás, de talán találhattak volna más elfoglaltságot is.~ gondoltam magamban.
Az emberek még mindig nem álltak neki a lerakodásnak csak minket figyeltek. Azaz pontosabban nem mindegyikük, mert egy menyétképű a főnök fülébe súgott valamit. Nem igazán tetszett ez a titkolózás és az-az érzésem támadt, hogy ismételten nagy balhéba keveredtem. Mikor az Arus nevezetű bandavezér közölte velem, hogy szerintük mágus vagyok és nem-e csatlakoznék hozzájuk egy pillanatra megrándult a szemöldököm. Sem én sem pedig az a hazug kereskedő nem említette senkinek. Lehetséges, hogy volt köztük egy olyan személy, aki érzékelte az emberekben rejtező mágiát. Ennek ellenére nem eshettem ki a szerepemből végig igyekeztem nyugodt és higgadt profiként mutatkozni.
- Megfontolandó azonban megegyeztem ezzel az alakkal, hogy kísérem, míg le nem szállította az árut és gondoskodom az épségéről illetve a visszaútjáról. Számomra nagyon fontos, hogy az ember betartsa, amit ígért. Azonban amint ez az üzlet véget ért szívesen meghallgatom az ajánlatát.
(Bocsánat a késésért.)

Ha Nincs Ló...

Arus vigyorogva biccentett Raden felé.
- Fontold meg, cimbora. Az embereim kétezret is kaszálnak időnként egy jó üzlettel. Mit gondolsz, hogy tudnánk kifizetni ezt a nyámnyilát, ha nem lennék tele lóvéval?
Colmar mormogott valamit a bakon, miközben az utolsó pár gyümölcsöt is kirámolták a kocsiból. Tekintete közben idegesen járt ide-oda. Félő volt, hogy nagy bámészkodása még szemet szúr Arusnak.
- Nna.- pillantott az orgazda a kirámolt árura.- Akkor mi lépünk is. Kígyó tuti oda lesz, meg vissza.
- Hogyhogy téged küldött maga helyett?- fordult felé Colmar. És valóban, az eredeti tervben úgy szerepelt, hogy Arus fivére, Kígyóléptű veszi át az árút.
A férfi vállat vont.
- Valami kékre vert pasas jött hozzá, mit tudom én milyen hírekkel, úgyhogy elküldött engem...
A többi rakodó időközben nyugodtan elindult a sikátor másik vége felé. A saltusiaknak nyoma sem volt.
Arus a zsebéből egy tábla csokoládé méretű préselt dohánydarabot vett elő, egy ujjnyit letört belőle és a szájába dobta.
- És máguskám...- pillantott Raden felé- A feketepiacon ott szoktam lenni minden második napon. Megtalálsz, ha kell egy jó munka...- Ezzel intett és maga is beleveszett a sötétségbe.

HA NINCS LÓ...
Asura úgy tűnt jól mulatott azon, amit mondtam neki. Arról mesélt, hogy milyen sokat kaszálnak a kezei alatt ügyködő emberkéi. Én egyáltalán nem a pénzre utaltam, hanem a megbízhatóságra. Talán nemcsak a történetekben létezik az a bizonyos tolvaj becsület.
- Itt nem igazán a pénzről van. Ha egyszer megígérek valamit, akkor állom a szavamat kerül, amibe kerül.
Colmar elég idegesen figyelte a környéket nem tudom mitől tartott jobban. Talán hogy a fekete ruhások lerohannak minket vagy, hogy Arus emberei terveznek valamit. Elkezdtek beszélni egy Kígyó nevezetű fickóról, aki mint kiderül a banda valódi nagyfőnöke. Állítólag egy összevert emberrel volt találkája ezért egy családtagját küldte maga helyett. Eme hír hallatán rögtön felállt a szőr a hátam ám arcomon nem mutatkozott idegesség jele. Meglehet, hogy nem ugyanarra a férfira gondoltunk így fölöslegen nem akartam pánikolni. Ám ha mégis colmar társát kapták el akkor bizonyára hamarosan nyakig leszünk a kutyagumiban. Közben a pribékek lepakolták a gyümölcsöket. A belőlük áradó szag úgy tűnt elterelte rólam a legyek figyelmét, aminek nagyon örültem. Mielőtt elindultak volna Arus még megjegyezte, hogy ha munkára lenne szükségem a feketepiacon meg tudom találni. Úgy tűnt, hogy a beszédemmel nem ijesztettem el és még mindig áll a munkaajánlat. Megfordult a fejemben, hogy megkérdem tőle honnan tudott a mágikus erőmről ám végül nem tettem. Reméltem, hogy okos, de hallgatag típusnak fognak elkönyvelni. Mikor eltűntek nem engedtem a figyelmemből hátha titokban még figyelnek minket. Néhány perc után odaléptem a kereskedő mellé és rácsaptam a vállára.
- Na, ennek is vége indulhatunk is vissza.
A feladatunkat elvégeztük hisz leszállítottuk ezeket az almákat. Hogy pontosan miért nem léptek közbe nem tudhattam biztos ám volt pár ötletem. Én az ő helyükben a nagy halat próbálnám elkapni, úgy hogy, felhasználnám a kívülállót, aki iránt a bandaérdeklődést mutatott.

HA NINCS LÓ...
Szépen visszaültünk a szekérre és egy kicsit kifújtuk magunkat, hogy megnyugodjunk. Tulajdon képen én nem igazán idegeskedtem. A tetőről valaki pisszegni kezdett nekünk mi meg felnéztünk és végre megpillantottuk az egyik fekete ruhást fenn térdelt a tetőn. Fegyver volt a kezében bizonyára mindenre fel akart készülni. Azt suttogta, hogy induljunk el, visszafelé ami teljesen fölöslegesnek bizonyult. A józan paraszti eszünket használva automatikusan azt tettük volna felszólítás nélkül. Az utolsó mondatát miszerint figyelni fognak minket nem is halottam inkább úgy olvastam le a szájáról. Lemertem volna fogadni, hogy csak arra várt, hogy valami meggondolatlanságot kövessünk. A legutóbbi kis összezörrenés után bizonyára jó páran szerettek volna eljátszadozni velem. Ez engem, egy cseppet sem érdekelt csak arra vártam, hogy véget érjen ez az egész és mehessek Isten hírével. Miközben lassan haladgatunk a szekérrel a kereskedő alig halhatóan kezdett beszélni hozzám. Azt mondta vegyem át a pénz, felét mert tőle bizonyára el fogják venni engem viszont nem, néznek át. Ha mindennel végzünk a nálam lévő pénzt elfelezzük és ki-ki megy a maga dolgára. Néhány másodpercnyi gondolkodás után megadtam neki a választ bár inkább kért, mint kérdezett.
- Engem nem a pénz érdekelt hanem, hogy segíthessek egy rászorult kereskedőnek. Szóval ne is álmodozz, hogy a legutolsó hazugságod után még egy szívességre rá tudsz venni.
Én is suttogva beszéltem, hogy azok a nyavalyás Saltusiak ne halhassák. Nem tartottam garantáltnak, hogy engem nem fognak átkutatni ám még akkor sem tettem volna. Számomra a becsület mindennél többet ért és Colmar elásta magát nálam. Míg el nem értük a megadott célt nem igazán szóltam hozzá és nem is válaszoltam a kérdéseire.

HA NINCS LÓ...
Ostoba módon úgy hittem engem már semmi nem lephet meg ám tévedtem. Igaz nem hajtottunk valami gyorsan, azonban ami a bőrcserzőnél fogadott minket az fantasztikus. Egy csomó bandita álldogált megkötözött kézzel körülvéve morcos fekete ruhásokkal. Kissé távolabb parkoltunk le tőlük így talán nem vettek észre minket. Nem igazán értettem, hogy hogyan érhettek ide hamarabb nálunk egy csomó fogollyal. Amint megálltunk rögtön bilincset nyomtak a kezére. Egyetlen pillanatnyi pihenőt sem adtak neki azon nyomban faggatni kezdték. Azt akarták megtudni, hogy honnan szerezte be az illegális gyümölcsöket. Hozta a szokásos formáját és a sok motyogás közben alig lehetett értelmes szavakat kihámozni. Annyira félt, hogy nem is értettem mi tartja még mindig talpon. Hozzá képest a kocsonya az egy szilárd tárgynak mondható. Azonban két hebegés között egy olyan szigorú pillantást küldött felém, amit még soha nem láttam tőle. Első pillanatban nem értettem miért bámult így rám. Mikor visszautasítottam a pénzfelezést akkor sem viselkedett így. Csak az jutott eszembe, hogy így próbálta a tudtomra hozni, hogy tartsam a számat. Erre nem volt semmi szükség ugyanis nem tartottam magamat spiclinek ráadásul nem csinálhattam mindent egymagam helyettük. A biztonság kedvéért azért szóltam pár nyugtató szót.
- Csak nyugalom uraim ne hogy eldurvuljon a helyzet. Ne feledjék, nem szép dolog egy fogollyal keménykedni. - mondtam fülig érő mosollyal.
Kis idő után végre felém is fordult az egyikük közvetítette a kapitány háláját és készült átnyújtani némi pénzt. Én azt természetesen minden gondolkodás nélkül eltoltam magamtól.
- Nem egyeztünk meg semmiben így nem fogathatom el. Számomra sokkal többet ér, hogy megköszönte azt a csekélységet. Tulajdonképpen nem is a pénz miatt kerültem bele ebbe az egészbe. Vele megegyeztem ám mivel kiderült nem mégsem arról van szó, amiben megegyeztünk így tárgytalan, vagyis nem tartozik semmivel. Ha szükségük lesz, segítségre csak kérniük kell. Később talán még meg tanuljuk tisztelni egymást.
Nyugodt hangon beszéltem békés együtt érző mosollyal az arcomon. Minden egyes szavamat komolyan gondoltam semmi. Semmiféle pénzt nem voltam hajlandó elfogadni tőlük.

HA NINCS LÓ...
Megdöbbenésemre a kis ércelődésem miatt egyikük sem harapta le a fejemet. Nem is olyan régen egy ilyenért legszívesebben agyon lőttek volna. Akkor viszont egyetlen egy bántó megjegyzést sem kaptam. Helyette egy felettébb érdekes mosollyal jutalmazott meg csevegő partnerem. Arról beszélt, hogy a játéknak még nincs vége. Ezzel talán arra akart utalni, hogy addig néznek rá szúrós szemmel, amíg el nem mondja, amit tudni akarna. Érdekes módon ebből a remegő szemétládából nem néztem volna, ki, hogy ilyen sokáig képes kitartani. Nem igazán értettem, hogy miért nem mondja el ám nagyon fontosnak tűnt. Nem sokáig foglalkoztam ezzel ugyanis akadt más tennivalóm is. A pénzt nem akartam elfogadni ugyanis nem velük egyeztem meg. Azonban minden tiltakozásom ellenére bedobta az erszényt a táskámba. Elmondása szerint ő csak parancsot teljesített és mindig teljesíti a felettesei utasításait. Megtudtam még azt is, hogy mindenkinek ugyanennyit fizetnek, vagyis akit felbérelnek. Hogy mellőzem a további veszekedéseket nem kifogásoltam tovább a jutalmat. Rendkívül érdekesnek találtam a helyzetet a kis incidens ellenére is. Szerettem volna még jobban megismerni őket. Miközben végignéztem, ahogyan a morcos tekintetű kapitány kötélen vezeti Arust akár egy engedetlen kölyökkutyát. Az a különös érzés támadt bennem, hogy fogunk mi még együtt dolgozni. Ráadásul még akadt pár apróság, ami magyarázatra szorult. Ami leginkább érdekelt, hogy a banditák honnan tudták, hogy tudok mágiát használni. Senkinek nem meséltem el és papíron sincs róla semmiféle adat.
(Köszönöm a játékot valódi élmény volt. Még egyszer elnézést kérek a sok késésért.)

Raden-Viharfelleg

Mit nem mondjak azzal nem lehetett vádolni ezt a világot, hogy unalmas lenne. Alighogy megérkeztem belecsöppentem egy jó kis balhéba. Természetesen azon nyomban lecsaptak ránk a rend béke őrei. Szerencsémre sikerült megértetnem velük, hogy én csak egy ártatlan áldozat vagyok, aki pusztán jóhiszeműsége miatt keveredett bele ebbe az egészbe. Arra nem jöttem rá, hogy a Saltusiak tényleg bíztak bennem vagy esetleg megfigyelés alá helyeztek hátha mégis egy orgazdával volt dolguk. Ezek a dolgok engem, egy cseppet sem érdekelt pusztán pihenni akartam egy keveset. Sajnálatos módon ez sem jött össze, mert egy idegen összetévesztett valakivel és rám bízta egy fontosnak tűnő csomag leszállítását. Kicsit később újabb emberek valami papírost kerestek rajtam én természetesen tagadtam mindent és ostobának tettem magamat, ami nem is volt olyan nehéz. Miután ezek az úriemberek is felszívódtak helyüket váratlanul egy sejtelmes és titokzatos köd váltotta fel. Ha tolvaj lettem volna jobb alkalmat keresve se találhattam volna aljas tetteim elkövetésére. Mire észrevennék a nyomaimat én már fel is szívódtam a ködben. Természetesen én, mint jámbor úriember sosem vetemednék ilyen gaztettre így hát inkább békésen elindultam előre. Hogy pontosan merrefelé is tartottam nem tudta megmondani, mert alig láttam valamit csupán az utcalámpák fénye segített a tájékozódásban. Természetesen az oktatóim jól kiképeztek mi a teendő ilyen esetekben. Igyekeztem olyan halkan lépkedni, ahogyan csak tudtam és közben hegyeztem a fülemet. Meg is halottam, hogy nem is olyan messze tőlem valaki szuszog. Ahogyan közelebb értem hozzá lassacskán egy Saltusi tűnt elő a ködben. Kicsit megrémült a váratlan megjelenésemtől és ezt mulattatónak találtam. Mindig úgy hittem, hogy őket sohasem lehet meglepni. Természetesen nem mutattam tanújelét örömömnek nehogy megsértsem vele. Fegyverét rám szegezve megkérdezte ki vagyok és figyelmeztetett miszerint ne próbálkozzak semmivel. Lassan araszoltam felé miközben mellkasomra tettem a kezemet és megkönnyebbülés jeléül felsóhajtottam.
- De jó, hogy összefutottunk drága uram. Új vagy ebben a városban és éppen valami szálás félét kerestem éjszakára miközben meglepett ez a kellemetlen köd. Megtudná, nekem mondani van errefelé valamiféle fogadó?
/Még egyszer elnézést kérek./