Utak és utcák

Az őrjáratozás sosem volt egy közkedvelt időtöltés, persze Domhanon némileg egyszerűbb, mint a kékacél bányákban, de ez is gyakran kimeríti és elcsüggeszti a fejvadászokat. Kroechr Dchrokrhun éppen hazafelé tartott az aznapi szolgálatból és az azt követő négy órás peremkerületi őrjáratból.
Lassan alkonyodott, az égen alig két-három felhő kúszott komótosan, sűrű gömböcökbe gomolyodva. A háztetők felett már tisztán kivehető volt a Saltusi Torony minden részlete és a szűk ablakrések mögött elhaladó alakok árnyéka. A kései időpontra tekintettel, a polgárok otthagyták az olyan szűk utcákat, amilyenen Kroechr is haladt, és inkább a főutakon és tereken folytatták tevékenységüket. Kroechr éppen egy sarokra ért mikor, háta mögül furcsa, de felismerhetően kadmet akcentussal fűszerezett felszólítás harsant.
- Hé Kavics!  - A beszélő rövid szünetet tartott, hogy megbizonyosodjon róla, hogy kiáltását észlelték-e, majd folytatta – Bejelentést szeretnék tenni, eltűnt személyek ügyében.
Amennyiben Kroechr szeretné megnézni magának szemtelen bejelentőjét, könnyen lehet, hogy meglepetésben lesz része. Az utca ugyanis üres. Csak az egyik háztető szélén guggol egy furcsa körvonalú, izzó sárgaszemű alak.

Bejelentést szeretnék tenni...! - Korechr Dchrokrhun

A kadmet egyik pillanatban még az utcán állt, a következőben már újra a tetőn guggolt.
- Szép próbálkozás! Értékelem. -Szólt hátra a válla felett, majd neki iramodott a háztetők egyenetlen tengerének. Léptei alatt még csak meg sem csikordultak a palalemezek.
Két szívdobbanásnyi idő telt csak el a kadmet távozása után, mikor a szűk sikátorból futó léptek és fojtott szitkozódások zaja szűrődött ki. Kroechr még alig tehetett egy lépést a zajforrás felé, mikor a sötétből egy kétségbeesetten vágtató alak vált ki.
A saltusinak körülbelül a térdéig érhetett, sűrű bunda borította, és hegyes, háromszög alakú fülei komikusan meredtek az égnek. Fojtottan felnyüszített és megpróbálta kikerülni Kroechrt, akinek jelenléte szemmel láthatóan meglepte a teremtményt. Azonban túlkésőn fékezett, neki ütődött a kemény, fekete saltusi csizmának, és felbukott.
A sikátorban ezzel egy időben két, széles vállú, magas humanoid bukkant fel, szuszogva és fújtatva a hosszú futástól. Láthatólag a kaptárfosztót üldözték, -mert bizony, az apró teremtmény ebbe a nemes fajtába tartozott- ami most Kroechr lába mellett hevert a földön.
Természetesen nem csak a saltusi vette észre a humanoidokat, hanem azok is őt. A közelebbi alak, csak egy pillanatot tétovázott, majd háta mögül, ölhossznyi láncot rántott elő és meglendítette a saltusi felé

Bejelentést szeretnék tenni...! - Korechr Dchrokrhun

A kaptárfosztó nem tiltakozott különösebben. Igaz tett pár gyenge próbálkozást arra, hogy kiszabaduljon Kroechr öleléséből és a földre ugorva elszeleljen,de egy saltusi szorításából nem olyan könnyű ám meglépni, főleg egy kifáradt és meglehetőst apró teremtménynek, úgy hogy feladta.
Így Kroechr minden figyelmét a két alakra fordíthatta, akik felé közeledtek.
A láncos egy pillanatra megállt, mikor a puska és a kiejtés alapján végre felismerte, hogy egy saltusival van dolga. Lejjebb engedte a láncot, de el még nem tette.
- Csak a fiacskám kiskedvencét akarom hazavinni. - Vigyorította ki hiányos fogsorát. - Kend is tudhatja, hogy szeretik a kis vakarcsok az ilyen bolhazsákokat. - Majd tett egy lépést Korechr felé, továbbra is a láncot szorongatva. - És most legyen oly szíves az uraság és adja vissza. - és tett még egy lépést.
A kaptárfosztó megpróbálta még jobban összehúzni magát Kroechr karjában, és szinte már belebújt a vastag lovagrendi kabátba.
Kroechrt most alig nyolc lépés választja el az elöl álló alaktól, tehát a lánc hatótávolságán még mindig kívül áll. De trombonját csak egy kézzel tudja tartani a kaptárfosztó miatt, így ha tüzelésre kerül sor, könyökízülete bánhatja a puska visszarúgását.

Feladir- Négyezer szó a kövekre

Persze végül elengedték, már a portálcsarnokban. A saltusi őrök nem néztek közben valami barátságosan, de nem szóltak egy szót sem. Veréb egy perc alatt eltűnt a tömegben, Feladir pedig hullafáradtan, félig még kékacél-kómában motorikusan a saját kis lakása felé indult. Feltámolygott a lépcsőn, ruhástól végigvágódott az ágyon, és kész... elvágták a történetet.

Csak most kezdett ébredezni. Nem az ágyában feküdt, az már az első másodperctől világos volt. Jelentősen puhább derékalj húzódott alatta, selymes huzattal és enyhe levendulaillattal. Másfelől viszont a selymes-virágillatú derékalj rövid volt, így az egyik lába a földre lógott, a másikat a mellkasáig húzta. Különös.
Még különösebb volt az arcára vetülő napfény, a levendulán átsejlő frissen sült süteményillat és a csilingelés, amivel az ezüstkanál koccant a porceláncsészéhez.
- Felébredtünk, hadnagyom?
A hang csak egyvalakihez tartozhatott, és ez a felismerés elég hamar az ébrenlét immár színes világába rántotta Feladirt.
Elegáns szalonban ült. A falon ezüstszínű és kék selyemtapéta, a hatalmas földig érő ablakok előtt könnyű tüllfüggöny. Előtte intarziás asztalka, rajta a legfinomabb laer üvegnemű és porcelán teáskészlet. Minden iszonyatosan elegáns és vakítóan fényes volt a helyiségben - Feladirt kivéve.
Achát vele szemben ült, alabástrom ujjait a teáscsészéje köré fonta. Finom mosollyal szemlélte Feladirt, majd belekortyolt az italába.
- Úgy sejtem jó érzés lehet megint élvezni a civilizáció számtalan előnyét.

Feladir- Négyezer szó a kövekre

Achát elégedetten hátradőlt fekete mahagóni székén, fél kézzel kisimította könnyű, azúrkék szoknyájának ráncait. Mint mindig mosolygott. Azzal a lehengerlő, ártatlannak tetsző, mégis mélységesen cinikus és valahol egy egész picit ijesztő mosolyával.
- Ugye mennyivel jobb itt, mint abban az egérlyukban, amit bérelsz? - mutatott körbe, de közben tintakék szeme Feladirra tapadt. - Jobban szeretem ezt a fajta kényelmet, és nincs mindig kedvem fárasztó sétákat tenni a város kevésbé... nos, tiszta részeire. Teát?
Ezzel Feladir elé tolt egy ezüst mintával ékes, sötétkék csészét. A hasonló mintázatú csészealjon ezüst kiskanál hevert, jobb kéz felé cukortartó, balra cirádás állvány a süteményekkel.
- Nyugalom, hadnagyom, nem mérgezett. - kacagott könnyedén a vendéglátó. - Apropó, a karalai narancsos süteményt is meg kell kóstolnod. Ott, fent, az a vörös mázas... most már minden bizonnyal megtalálod, hm?
Akár elutasította Feladir a felajánlottakat, akár nem, Achát folytatta.
- Apropó jól vettem észre azt a kis dacos szikrát a tekintetedben? Csak nem morcos vagy amiatt a kis saltusi-kitiltásos affér miatt? - elnéző mosollyal csóválta meg a fejét- Sose bánd, drágám, Domhanon is van épp elég ügy, amivel elfoglalhatod magad... igaz is, muszáj megköszönnöm a közbenjárásodat a mi kis barátnőnknél. Igazán többet segítettél nekem, mint elképzelni tudnád.

Feladir- Négyezer szó a kövekre

Achát tekintetében megvillant valami,ahogy Feladir a panaszait sorolta, de csak egy másodperc tört részére. Mintha mérhetetlen elégedettség, kaján káröröm és mohó izgalom szikrázott volna össze hidegkék tekintetében, tűnékeny északifényt csiholva. Aztán maradt a kissé kihívó, de azért kedves mosoly és az érdeklődő figyelem.
- A Lovagrend egy különös dolog, Hadnagyom. - dorombolt Achát, gyémántos nyakékével játszva.- Felületes szemlélő azt hihetné, hogy egy csomó önjejlölt feketeköpenyes despota, akik úgy döntöttek, hogy a nyakára ülnek egy szabad világnak. Vagy úgy tűnhet, hogy nemes harcosok gyülekezete, akik megőrzik a békét és rendet Domhanon. - Achát oldalrabiccentette a fejét. - Én úgy tekintem őket, mint a saját hatalmam letéteményeseit.
A Táncoló Patkány koronázatlan királynője felkelt a székéből és az ablakhoz sétált. Ellebbentette a tüllfüggönyt és letekintett az alant futó sugárútra, azon túl pedig a Portálok Lugasára.
- Oh, ez nem kérdőrevonás. Egyszerűen csak csevegni szerettem volna valakivel, aki nem ideggörcstől merevített vigyázzban áll már akkor, amikor meglát. Kicsit unalmas, hogy a társalgás legtöbbször abból áll, hogy elhalóan "igen asszonyom"-ot, meg "ahogy óhajtja, hölgyem"-et rebegnek. - Achát könnyeden hátrarázta dús hajzuhatagát és Feladirhoz fordult. Ajkán furcsa félmosoly játszott
- Elgondolkodtál már azon, drágám, hogy mi kell egy olyan... sok fronton működő szervezet fenntartásához mint az enyém?

Feladir- Négyezer szó a kövekre

Achát megcsillantott egy bájos, gyöngyházfényű mosolyt, közelebb lépett...és kivette a kardot hüvelyestül, övestül Feladir kezéből.
- Legnagyobb sajnálatomra nem vagyok tánchoz öltözve, ez a cipő pedig már így is halálra kínoz. - csivitelte, majd a kardra pillantott. Egy hosszú pillanatig méregette a kardtok kialakítását majd egy határozott mozdulattal előhúzta a pengét.
Ott állt Achát, évszázadok fodrászmesterségét dicsérő, apró gyöngyökkel díszített hajjal, finomselyemruhában, mint egy képeskönyvből kilépett királylány, és akármilyen hihetetlennek is hatott, nem állt idegenül a kezében a kard. Nem csak az volt egyértelmű, hogy tudja melyik vége szúr, hanem az is látszott, hogy bizony, a hölgy tanult vívni, sőt, gyakorolta is ezt a művészetet.
- Sok mindent látott már ez a penge.. - duruzsolta szinte inkább csak a fegyvernek. - Gyakorlatias és a maga egyszerűségében szép. De sajnos nem egy hősnek való legendás fegyver. - sajnálkozva megrázta a fejét, sóhajtott, és visszanyújtotta Feladirnak. - Azt hiszem akad ennél méltóbb penge is a számodra.
Ellépett a férfi mellől és a kandallóhoz libegett. Három-négy ezüsthímzéses selyem csengőzsinór lógott a falra szerkesztett dobozból, feltehetően a szolgákat szólították velük.
Egy csengetés és kitárult az ajtó. Magas, vékonycsontú laer férfi állt az ajtóban, ruhája egyértelművé tette, hogy a személyzet tagja. Achát pár szót váltott vele suttogva, aztán a férfi meghajolt, és szinte szó szerint eltűnt.
Bármi is volt a megbízás, nem tartott sokáig. Egy perc sem telt belé és egy másfél méter hosszú bársonyborítású dobozt egyensúlyozva belépett.
- Köszönöm, Aramiasen. - villantotta fel bűbájos mosolyát Achát. Az inas az asztalkára fektette a csomagot, meghajolt és távozott.
Achát az asztalhoz lépett és végigfuttatta az ujjait a sötétkék anyagon, tekintete dévajuk villant.  
- Inkább én nyitom ki. Ha jól sejtem, fenntartásaid vannak az ismeretlen dobozkákkal szemben.
A tokot egyetlen ezüst kallantyú zárta. A fedél hangtalanul nyílt ki, és benne ébenfa támasztékon egy gyönyörű, enyhén ívelt másfélkezes kard hevert. A penge szélét végig filigrán, összekapaszkodó, rúnaszerű minták borították, a keresztvasa madárszárnyat mintázott, a markolatát laederrani rájabőrből készítették - iszonyatosan drága anyag, de stabil fogást eredményez minden helyzetben. A markolatgomb szögletes, benne egyetlen, sötét obszidiándarab. A legkülönlegesebb azonban maga a hajtogatott módszerrel készült penge volt - felülete sima, hibátlan, mégis, mintha kékes hullámok fodrozódtak volna a fém felszíne alatt.
Achát Feladir mellé lépett és elmosolyodott.
- Tudom, hogy jelenleg nem rajongsz a saltusiakért és különböző munkáikért... de, azért remélem ez ellen nem lesz kifogásod.

Feladir-Négyezer szó a kövekre

Achát kicsit hátrébb lépett, szinte mintha egyedül akarná hagyni Feladirt e mesés karddal. Mosolya sok mindent elárult volna, ha a "hadnagya" épp nem a fegyverrel van elfoglalva. Így csak a puszta falak, a csészék, a kristálypoharak voltak tanúi annak a kis mindenttudó, elégedett félmosolynak.
A kard nem véletlenül vonta magára Feladir figyelmét: messzemenőkig tökéletes volt. Már abban, ahogy a beszűrődő fény megcsillant rajta, volt valami halálosan kecses, végtelenül elegáns. Az ezüstöt rájabőrrel bevont markolat készségesen simult Feladir tenyerébe. Kicsit szokatlan volt a tapintása, de biztonságot adó.
Ahogy felemelte a pengét, meglepte, mennyire könnyű, mégis milyen precízen kiegyensúlyozott. Az a fajta kard volt, amivel anélkül levághatja a harcos az ellenfele kardját, anélkül, hogy húszméteres nekifutás után üvöltve, teljes lendülettel próbálkozna. A szárnyas keresztvas ugyan kissé különösen hatott a Feladir által megszokott egyszerű fegyverek után, de a maga nemében remekmű volt. Hát, legfelejebb úgy fog kinézni vele, mint akit egy laer bárd ötlött ki, de egye fene.
Achát közben hangtalanul közelebb lépett a kardon merengő Feladirhoz.
- Nos? Tetszik? - szólalt meg hirtelen. - Ez a jutalmad az eddig végzettekért.

Gratulálunk! Ismét túléltél egy kalandot! ( Szép teljesítmény!)
Jutalmad, szokás szerint, nem maradhat el.
- Egy egyedi készítésű Traicheroth Grestarach féle másfélekezes kard
- 12 mana
- Enyhe kékacél vérmérgezés