Utak és utcák

Elnézést uram, nem látta ezt a kromatot...? - Makhradin

Gadkarash jól gondolta, hát persze, hogy utálta. Amilyen lendületesen nyitott ajtót, ahogy ömlöttek szájából a szavak, és amilyen elhamarkodottsággal mutatta be az üdvözlő mozdulatokat, egyre jobban utálta ezt a fiatal tacskót. Bezzeg, ha ő lenne ilyen fiatal...
Mielőtt válaszolt volna ő is végig csinálta a hosszadalmas és bonyolult üdvözlési procedúrát, persze sokkal precízebben és lassabban. Minden mozdulatából sütött a tapasztalat és végtelen bölcsesség, amit természetesen a Csodás és Nagy Sárkányoktól kapott, hosszú élete során.
- Fiatal Testvérem, a Főinkvizítor küldött, hogy átadjam neked ezt a fontos iratot. Az ügy nagyon kényes, de bízunk benne, hogy korod és kevés tapasztalatod ellenére sikerrel jársz és megsegítenek a Hatalmasok. Minden szükséges információt megtalálsz az iratban, de kötelességem szóban is tájékoztatni téged. - köhintett párat és remélte, hogy sikerült kellőleg érzékeltetni, hogy csak is azért ő kapja a küldetést, mert még ruganyos és gyors mozgású, ami jelen esetben elengedhetetlen . - Egy testvérünk eltűnt. A Peremkerületek egyik ivójában látták utoljára, hogy pontosak legyünk a Síró Hölgy nevű intézményben, ahova természetesen az igét téríteni tért be. - Az öreg inkvizítor, hörgő nevetésbe kezdett, saját szellemességén, amit végül köhögő és fuldokló roham követett. Eh, már a nevetést is utálja....
- Saltusiakat nem szeretnénk bevonni az ügybe, remélem megérted. De ha nem születik eredmény időben, kénytelenek leszünk őket is értesíteni. - Jelentőség teljesen nézett rá, hogy tudja, ha ez elő fordul kemény megrovásban részesülhet. - Attól tartunk, hogy elrabolták. Testvérem, - ezt a szót különös hangsúllyal ejtette ki minden egyes alkalommal, hogy tudtára hozza az ifjoncnak, hogy mennyire nem találja még méltónak erre a megnevezésre - a te feladatod, hogy megtaláld és épségben hazahozd szeretett rendünk köreibe.
- Más mondanivalóm nincs, mivel több információval se szolgálhatok. - Ezzel már bele is kezdett a búcsúzó mozdulatok hosszú sorába.

Gadkarash inkvizítor őszintén meglepődött. Talán mégis szorult, valami ebbe a suhancba. Eddig esküt mert volna tenni a leghatalmasabb Hatalmasok leghatalmasabbikára, hogy csak a hatalom miatt lett inkvizítor a kölyökből, nem ez lett volna az első eset. Talán mégse kell utálnia.... Így aztán belefogott a hagyományos, szertartásos imába, ami valljuk be nem egyszerű egy hozzá hasonló kövületnek, de mégis leereszkedett az imapózba, még ha minden ízülete úgy ropogott is, mint a gleccser törte szikla. Jól ismerte Talamh hatalmát, hiszen az ő erejét kölcsönözte már ifjú kora óta, így imája is bőbeszédűbbre sikeredett a szokottnál. Az ima végeztével egy gyors hálát mondott a többi Sárkányok felé is, majd nagy nehezen újabb ropogások kíséretében felállt.
Már indult volna, amikor az ifjú kérdése megállította. Hát mégiscsak elsőre volt igaza! Micsoda kérdés ez? Lassan hátrafordult az ifjúhoz.
- Megkérdőjelezed egy testvéred hitét? - mennydörögte.- Vagy tán magadban bizonytalanodtál el? Aki a Legszentebb Sárkányok öltözetét és pálcáját hordja még csak nem is feltételezhet ilyesmit, jobb ha az eszedbe vésed, ifjú Testvérem. - Saját botjával a földre csapott, amibe belerezdült az utca burkolat, haragját ugyanis a hite éltette és kristályának ereje erősítette. - Lehet jobb lenne, valaki mást megbízni a feladattal. Igen, azt hiszem az lenne a legjobb. Majd javasolom a Főinkvizítornak.
Ezzel megindult az utcán vissza a Portálcsarnok irányába, hátra se nézve.
- Ezek a mai fiatalok... - Fortyogott még magában elmenet.

[ A levél tartalma:
Az Égiek Áldása legyen rajtad Makhradin Krammkha, fiatal testvérünk!
Mivel az idő sürget, a tárgyra térek. Rekharar, Usice, ezerszer áldott a neve!, ösvényét követő testvérünk eltűnt. Legfrissebb híreink alapján is csak annyit tudunk biztosan, hogy a Síró Hölgyre keresztelt természet ellen való, átkozott lebujba ment téríteni, hogy a megtévelyedetteket a Helyes Útra vezesse, de onnan már nem lépett ki. Mindez alig három napja történt.
Ifjú Testvérem, itt a lehetőség, hogy bizonyítsd rátermettségedet és alátámaszd a bizalmat, amit beléd vetettünk.
Keresd meg elveszett Testvérünket és hozd vissza épségben! Az idő sürget, légy hát gyors és indulj azonnal Rekharar testvér segítségére!
Ha épségben visszahozod, nem csak egyre erősödő hited és az áldásunk lesz jutalmad.
Az Égiek Áldás kísérjen utadon!
Haraskin Főinkvizítor]

Milyen unalmas is lenne az élet, ha nem szívatná őt nap, mint nap, mintha csak arra menne ki az egész, hogy a maradék hátralévő évét is kínkeservessé tegye. Erre a tökéletes példa a jelenlegi, elvégre mikor máskor is tudtak volna a Lovagrend tagjai rajta ütni pár ostoba csempészen.
Időbe telt, de azért végül sikerült kiérnie a Peremkerületek utcáira, és bár az olajlámpák fénye épp hogy elég volt a közlekedéshez, de őt ez a legkevésbé sem zavarta. Nem kerülte el a figyelmét a kevés járókelő arcán végigfutó érzelemhullám, amikor meglátták őt, mondjuk ez annyira nem is csodálható, tekintve, hogy szokásos felszerelésében mutatkozott.
Persze, megtehette volna, hogy védelem nélkül indul el, de bármibe lemerte volna fogadni, hogy ennek a retkes városnak az összes alávaló rablója megtalálta volna, ha véletlenül valóban így tesz. Hamarosan azonban egy nem várt személybe fut, egy jól láthatóan sokat fecsegő Laerbe. Na, ez az ő szerencséje.
- Egy neve nincs elfet, akinek máshol van sürgős dolga. – Még nem is hazudott akkorát, mint hinnénk, elvégre egy találkozóra igyekezett. Az már más kérdés, hogy ezt nem fogja még véletlenül sem a laer orrára kötni, bár van egy olyan balsejtelme, hogy nem fog ilyen könnyen megszabadulni a váratlanul felbukkanó Alleriantól.
Közben pedig meg is próbálja kikerülni, azonban felkészül arra is, ha hirtelen el akarnák állni az útját, hiába hogy Laer, még őket is fel lehet nyársalni egy jó kis karddal.

- Pedig valóban lehetséges, talán hazugnak tart? – Vág kissé megbotránkozó arcot, de magában jót nevet. – Nos, a hely egy titkos elf szentély, ahova csak a mi fajtánk járhat és minden más faj tagját, aki betéved oda…nos, máglyán feláldozzuk a sárkányoknak. – Hála az égnek a laer nem áll az útjába, amikor megpróbálja kikerülni, de legnagyobb sajnálatára azonban ettől függetlenül mellé szegődik.
Ennyi év után se érti meg a férfiakat, legyenek azok bármely faj tagjai, hogy mégis hogy a jó életbe hihetik, hogy ennyivel levehetnek egy nőt a lábáról. Persze ez nem veszi el a kedvét attól, hogy megpróbálja elriasztani egy rém történettel, bár kérdéses hogy mekkora sikerrel.
- Múzsa? Miért éppen múzsa? Talán egy nő nem lehet a történet hőse? – kérdezi kissé kuncogva, miközben elhaladnak a bámészkodók mellett, akikre még egy pillantást sem pazarol.
- Domhan legnagyobb dalnoka? Hát, nem te vagy az első, akitől ezt hallom. Akkor vajon most mi az igazság? Csak mert annyiszor említetted, mintha csak nem is engem, hanem inkább magadat próbálnád meggyőzni erről. – Az igazat megvallva, csak egy cseppnyit, de kezdi élvezni ezt a helyzetet. Már persze nem maga a laer miatt, hanem amiatt, hogy megpróbálja felidegesíteni. Na persze mások óvatosak lennének ilyenkor, elvégre egy felbőszült laer könnyedén véget vethet az életüknek, de Anahíta már talán kissé túlzottan is keresi a halál közeli élményeket. Ez van, ha tudod hogy hamarosan ütött az óra, próbálod az utolsó pillanataid emlékezetessé tenni.

Jéghidegen tálalva

Ahogy befordultam a zsúfolt utcán, elmerengtem a vegyes tömegen. Milyen meglepő ennyi féle lényt látni együtt, és ami még meglepőbb hogy olyan mintha mind egy helyre tartana. Ezen egy percre komolyan elgondolkodtam, de aztán sikerült túl lépnem rajta. Rossz érzésem volt ahogy végig haladtam előre, de nem álltam meg egy percre se. A tervünkön gondolkoztam. Végig gondoltam mik történhetnek, és hogy hogyan oldhatjuk meg őket. Volt bennem egy egészséges félsz, de megpróbáltam elfojtani, most csak ártana. Minden rendben fog menni.

Jéghidegen tálalva

A helyzet nem lepett meg túlzottan, hisz ezért voltam itt. De bármennyire is készültem rá, valamennyire készületlenül ért. Csak remélni mertem hogy Fildilg is időben érkezik. Kellemetlen érzés volt a torkomra szoruló penge, ezért mozdulatlan maradtam, és közben felmértem a helyzetet. Hárman voltak közvetlenül a közelemben és egyik tartotta a pengét a torkomhoz. Nem sok esélyem lenne ha ellenkeznék. Megint várnom kell, míg elérkezik a megfelelő pillanat. Vagy egy jel Fildilgtől. Vagy az alkalom hogy kikerüljek a közvetlen veszélyből. Hisz míg a torkomon a kés, addig nem sokat tehetek. Újra ugyan oda jutok vissza, hogy nincs mit tenni. Na várjunk egy percet, miért akar élve a főnökük...
-Miért?
Suttogtam, a fegyver miatt, de biztos voltam benne hogy jól hallották, vagy legalább is az aki a fegyvert a torkomnál tartotta. Meg is bántam hogy feltettem a kérdést. Miért, miért? Nem tök mindegy? Még is mi a baj velem? Egy mozdulat is hallott lehetek, én meg ostoba kérdéseket teszek fel. Kezem az egyik késem felé siklott, amolyan reflexként, tartva a felesleges fecsegés következményétől.

Jéghidegen tálalva

Összerezzentem a tarkócsapásra, de számíthattam volna rá. Mégis a motozás sokkal rosszabbnak bizonyult, folyton nyeldesnem kellett a hányingerem leküzdésében. Nagyon nem szeretem ha hozzám érnek, sose voltam társaság ilyen téren. De szerencsémre az egyik elfnek talán nem volt szimpatikus a másik viselkedése, örvendtem hogy leállították.
A pengéimet figyeltem az elf kezében, és csak reméltem hogy viszont látom még őket ha ezen  túl vagyunk. Az ikerkések még apámtól maradtak rám, ezért értékesek számomra.
Kis híján orra buktam mikor indulásra késztettek, de végül csak talpon maradtam, aztán indultam előre.
Nem tudtam nyugodt maradni ahogy lépkedtem az utcán, mind egyre ide oda nézegettem óvatosan hátha meglátom a felmentő sereget, vagy akár egy jelet. Lassan lépkedtem, talán az időhúzás kedvéért, hisz ha elérjük a célt, zár térben már nehezebb lesz minden. Főleg a levegő. A pánik folyton fel-fel kúszott a torkomon, de próbáltam leküzdeni.