Domhan Piactere

Domhan legnagyobb piacterének alakja némileg szabálytalan, de leginkább egy trapézra emlékeztet, és ha valahol tényleg nagy a sürgés-forgás a gigászi városban, akkor az itt van. Már maga a piactér akkora, mint egy kisebbfajta település. Fele fedett, vaskonzolos épület, melynek üvegablakai remek rálátást biztosítanak a benti üzletekre és standokra. Kint leginkább a mezőgazdasági termékeket és élő állatokat vásárolhatjuk meg, persze nagyjából elkülönítve egymástól. Megvehetünk itt ezerféle gyümölcsöt, bármilyen házi vagy haszonállatot, vásárolhatunk takarmányt, vetőmagot, díszvirágokat, sőt, van egy fickó Laederranból, aki húsz méteres hársplatánfát árul, lassan már tizenegy éve. Még senki nem akarta megvenni.
Ha megéheztünk, rengeteg különböző pecsenyesütőtől vásárolhatunk élelmet, sőt, pékek és édességárusok is szép számmal vannak, csak úgy mint kisebb-nagyobb italmérések.
A fedett piac területén leginkább az iparosok árusítják portékájukat, vagy azok, akiknek a termékeikben kárt tehetne egy hirtelen zápor. Tehát a gyapjúkereskedőktől a kovácsokig mindenki itt állítja fel a standját, vagy bérel magának üzlethelyiséget. Szinte mindent megvásárolhatunk itt, amit nem tilt a törvény. Az esetleges illegális darabok kiszűrése végett, mindig nagy számú saltusi állomásozik a területen.

Micsoda zsibaj - Gondoltam. Számítanom kellett volna rá, hogy ez lesz. Körülöttem az emberek furcsán méregettek, némelyik még nekem is jött. Tudom mit gondolnak. Ha tudnák... Mindegy. Nem engedhetem meg magamnak a válogatás luxusát. Ha már idevetett a sors, akkor a legkevesebb annyi, hogy egyenes háttal állok elébe. A világom és a népem ridegsége után pár idegené mit se számít. Körülöttem hatalmas tolongás, de mindenki megtartott egy bizonyos távolságot. Ha belegondolok, hogy a mai maradékot ehetem megint, felfordul a gyomrom. A galambokat néztem, amik a közelben csipegettek. Nekik könnyű az élet, ha nem tetszik valami, elrepülhetnek - jutott eszembe. Ezen a gondolatvonalon indultam el, és éppen gondolataim közepén egy hangra lettem figyelmes. Hé fiam! aztán még mondott pár dolgot. A hang forrása egy elég fura öreg volt. Na persze a fura relatív, de a ruházata szokatlan volt, a haja mint egy villámsújtotta illetőnek, és zilált volt, mint akit kergetnek. De jelen pillanatban sokkal jöbben lekötött, hogy az anyanyelvemet hallom. Nem tudtam eldönteni mit akar az öreg, de valami célja csak van.. szóval válaszoltam. Igen, Sar vagyok. A kiejtésed pedig elmegy. Ki vagy, és mit akarsz tőlem? A szemén látszott, hogy nem vette jó néven a bizalmatlanságomat. De ha bárki a helyemben lenne, minden hasonlóan kétes alak közeledését hasonlóan is fogadná. A körülöttünk állók is felfigyeltek az öregre, és ha eddig furcsa szemmel méregettek, most már egyenesen ferde kancsalok lettek a nagy rám figyeléstől. Ki a frász ez az öreg? Talán ennyire ismert figura? - gondoltam. Ha tud segíteni, végül is mindegy.

Az öreg kifejtette, hogy Kerrog Elerionnak hívják, és hogy a népünket tanulmányozza. Ismerjük el, egy laikushoz képest kifejezetten dicséretre méltó, hogy önerőből idáig jutott a nyelvünkkel. Ráadásul még mágus is, szóval kapcsolat terén sem éppen elhanyagolható... Hm később majd meg kell kérdeznem, ismer-e esetleg egy jégmágust, aki valahogy átjutott a portálon - gondoltam. Mondjuk mivel általában a jégmágusok igen nagy hatalmúak, inkább kivégzik őket, mint hogy száműznék, szóval az esélyeim csekélyek, de egy próbát megér. Visszatérve, így most már értettem az emberek pillantásait. Gondolom a figura egy kissé különcnek számíthatott, de mágus volta miatt mégis tiszteletnek örvendett. Az achretek eléggé... ridegek - szóltam. - De van még egy feltételem, ha elfogadható: szeretném megtanulni a domhani nyelvet. Na igen, Seguth Andor nem épp a vendégszeretetéről híres, így otthon nemigen van erre lehetősége az embernek... A válaszomnak megörülhetett, mert szemeiben örömöt véltem felfedezni, és kissé barátságosabb arcot is öltött. Felém nyújtotta kezét, hogy talpra segítsen, de megráztam a fejemet. Megy magamtól is. Akkor megegyeztünk? tettem fel a kérdést.

Megint elkezdett zagyvaságokat beszélni.... elég habókos az öreg. De majd csak megszokom. Eléggé érdekel az is, hogy mit takar pontosan az a "tanulmányozás", amit folytat, gondolom nem csak a nyelv érdekli... De káromkodni azt jól tud, legalábbis erre következtettem a taglejtéséből és a gesztikulációiból. A zilált öreg mögött lépkedve igyekeztem tartani a tempót, nehogy lemaradjak. A tömeg akkora volt, hogyha egyszer elvesztem szem elől, talán meg sem találom újra. -Nem, még nincs szállásom, nem tudom fizetni. De remélem nem sokára már más lesz a helyzet. Cselédszoba.. jobb mint a semmi, sőt, és egy ideig mindenképpen megteszi, hogy elinduljak. A város elég nagy és nyüzsgő, csak lesz valami munka. Ahogy sétáltam viszont megláttam egy körözési plakátot valami Teddy nevű alakról... Jobb lesz nyitva tartani a szemem, mert mint minden városnak, ennek is két oldala van, és a sötétet nem igazán van kedvem közelebbről megismerni.

Az öreg elf meglehetősen hasznos információkat közölt. A békák ügyével talán kereshetek egy kis pénzt - gondoltam. A saltusiak eléggé érdekeltek, így megkérdeztem: Ha odaértünk mesélnél még a 'rendfenntartókról'? Amúgy meg nem minden száműzött bűnöző. Gyakran mondvacsinált okból száműznek... Bocsáss meg, túl sokat mondtam. Ekkor már feltűnt előttem a Mágusközpont. Nem volt egy mestermű, de tény, hogy messze felülmúlta a környező épületeket. Egyszerűnek tűnt, de egyben elegánsnak is. A torony, melyre az elf mutatott, a vízmágusok jeleivel volt díszítve. Közelebbről megnézve minden szárnyon látszott, kik használják, így még a laikusok is könnyen eligazodhattak, és egyből a megfelelő helyre fordulhattak ügyes-bajos dolgaikkal. Mint minden mágus, a saját területét a többi felettinek gondolták, és ezt tükrözték az elf szavai is. Nagyon ritka volt a többfajta mágiában jártas mágus, és őket gyakorlatilag kincsként őrizték, érthető módon. A világokban talán összesen 3 mágus volt, aki képes volt 4 elemet uralni, és az erejükkel képesek lettek volna seregeket, birodalmakat elpusztítani. De a nagy erővel nagy korlátozások jártak, meg volt szabva minden lépésük. Sokan inkább illegálisan eltitkolták az erejüket, és bujkáltak. De mivel a mágia titkai még nem voltak teljesen felfedve, a legtöbben a természetét, és a benne rejlő lehetőségeket kutatták. Így nem volt máguscéh sem. csak egyfajta 'kutatóközpont'. Az elf igen hasznos információforrás ilyen téren, azt meg kell hagyni.

HIDEGEBB A JÉGNÉL...(folytatás: A Világok Mágusainak Központi Székháza)