Domhan Főtere

MERT MINDIG A ZÖLDFÜLŰT...
A nap és az őt állandóan kísérő magányos hold magasan ragyogott a város felett, poros fénybe burkolva az eklektikus, össze-vissza stílusban épült házakat. Bár az utcák és utak egyenesek voltak és szélesek, az épületek leginkább egy rossz fogsorra emlékeztettek. Itt-ott szuvas fogakhoz hasonlatos kormos, alacsonyabb épületek álltak, máshol egy furcsán díszített, sárgaréz lapokkal borított torony tündökölt aranyfogként. Ez a látvány fogadta Temoyt, ahogy a nagy csarnokot elhagyva először Domhan földjére tette a lábát. Vele egyidejűleg egy nagyobb csapat, málhákkal felszerelkezett kereskedő elf igyekezett kinyomakodni az ajtón, közéjük pár, áttetsző, és susogva beszélő kromat vegyült, akik szintén igyekeztek a kijárat felé jutni, mindezen közben természetesen ügyet sem véve Arthur Temoyról, akit az egyik elf málhája gyomorszájon is talált.
-Ezerbocsánat.- Közölte unottan és láthatóan cseppet sem sajnálkozva a hegyesfülű, majd sietett tovább a dolgára.
A három ember magasságú ajtón, és a fehér márványlépcsőn túl Domhan főtere terült el, a maga színes-zűrzavaros-áttekinthetetlen módján. A szökőkút uralta a szemkápráztató kövezettel borított teret, a sárkány szájából csillogó vízsugár szökött az ég felé. A Csarnokkal átellenben, pár utcával arrébb gigászi fekete torony magasodott a tetők felé, teraszain és erkélyein hangyák módjára nyüzsögtek az apró, fekete alakok.
Kelet felé valóban három, kevésbé jelentékeny torony tört az ég felé. Az egyik a Domhani Archívum, a másik az elfek Talamh templomához tartozott, a harmadik pedig az emberi nagykövetség épülete volt. A téren átvágva egyetlen ívből álló, kecses híd vezetett egy meglehetősen jelentéktelen folyócska felett. A vízen túl már jóval semmitmondóbb házak következtek, nemegy homlokzatáról cégér függött alá. Az egyik, távolabbi, igen régi épület előtt egy frissen festett fatábla függött, rajta egy kacska, torz teremtmény, négy szemmel, pikkelyes bőrrel, és erősen eltúlzott karmokkal. A festett lény melső lábán golyó ütötte lyukon át ragyogott át a nap. Már messziről érződött az évek alatt alkoholtól pácolódott fa illata, így a műintézmény le sem tagadhatta volna ivó voltát. A kocsma mellett kacskaringós, sötét sikátor indult, és a sarokkövön egy körülbelül hat láb magas, fakószürkés bőrű alak ült. Haja piszkosfehér volt,ápolatlan, jópár fonat tarkította, ruhái a sok hordástól kifényesedett bőrholmik. Végtelen türelemmel tekert épp egy vékony bőrszíjat alkarjára, ujjai a szokottnál jóval hajlékonyabbnak tűntek. Ahogy Temoy közelebb ért, felemelte fejét, sápadtzöld szemei kutatólag mérték végig az újoncot, majd újra a bőrtekerés nemes elfoglaltságába feledkezett.

HA LÓ NINCS...
A nagy kerek valamin való átutazás viszonylag zökkenő mentesen zajlott le. Persze volt némi szédülés és enyhe fejfájás ám ezek hamar elmúltak. Az igazi fekete leves csak ezek után következett be. Nem is gondoltam, ha világok között tudunk utazni ilyen borzalmakat, kell átélnünk. Egy táblán olvastam miszerint mindenkinek át kell esnie a kötelező vámvizsgálaton. én ostoba pedig azt hittem, hogy amint átlépek, a csodák világába oda mehet, ahova csak kedvem szottyan. Na, erre szokták mondani, hogy a bilibe lógott a keze és fölébredt. Egy nekem, hosszúnak tűnő sorba állás után sikerült kikapnom a világ két legkukacosabb vám biztosát. mindenemet átvizsgálták jó alaposan még engem is átfogdostak akárcsak a rendőrségi filmekben. ha még nők lettek volna, akkor talán megbocsátottam volna nekik ám így elég kényelmetlenül éreztem magamat. Tudom én, hogy fő a biztonság meg sok veszélyes alak mászkál a világban, azonban ha ennél is alaposabbak lettek volna, akkor nem úsztam volna meg a végbél vizsgálatot sem. Azt a kevés holmit, amit magammal vittem a nagy útra szépen akkurátusan kipakolták és minden milliméterét átnézték. Nem volt nálam sok minden csak pár ruha kevés élelem pár tű és talán egy kevés gyógyszer. Bár mondjuk köszönetet mondhattam volna nekik, mert a táskám az aprócska zsebből akkorát csináltak egy rántással, hogy egy almát is nyugodtan belerakhattam. Ráadásul, ha ez még mindig nem lett volna elég mindenféle ostoba kérdéseket tettek fel.
- Honnan jött?
- Hova megy?
- Mi a foglalkozása?
- Mi jövetelének a célja?
Ekkor már kezdett elfogyni az közismert angyali türelmem, amit tudtukra is adtam persze finoman.
-           Otthonról. Akárhova. Munkanélküli. És semmi különös.
Jól tudtam, hogy csak a munkáját végezet azonban nekem se maradt kedvem marháskodni.
- Ott van maga előtt minden papír. Szóval szerintem hagyjuk egymást békében.
Ezután még keresgéltek egy keveset ám egy négylevelű lóherén kívül más egyebet nem koboztak el. Még odahaza találtam és azt reméltem szerencsét hoz bár arra gondoltam csak megleszek nélküle. Láttam az arcukon, hogy nagyon szerettek volna valamiért megbüntetni esetleg bekaszlizni azonban nem volt sem fogódzkodójuk.  Miután összepakoltam azt, amiket azok a kedves úriemberek szétdobáltak elindultam a lehetőségek és kalandok világa felé. Abban reménykedtem, hogy az én kis őrangyalom kisimítja a bürokrácia útvesztőit azonban tévedtem. Mikor megláttam Domhant hát nem is tudom valami másra számítottam. Békésen mászkáltak föl s alá az emberek akár egy hangyabolyban. Végül is nem panaszkodhattam, mert legalább senki sem támadott rám. Alig töltöttem el pár percet mikor egy kreol bőrű férfi rohant oda hozzá méghozzá kiabálva. Úgy látszott nem volt éppen a legjobb formájában ugyanis ettől a pár méternyi rohanástól már kifáradt. Valami olyasmiről beszélt, hogy cserbenhagyták, és nincs, aki őrizze az áruját. Hát én éppenséggel nem voltam se katona se mágus, de még csak egy nyamvadt zsoldos sem. Viszont senkit nem ismertem itt és jól jött egy pár támogató, de előtte meg kellett tudnom mit kell védelmezni. Nem válogattam ám nem akartam semmilyen illegálisban vagy bízarban részt venni.
- Attól függ, mire kell vigyázni. És hogy mennyi és milyen vendégekre lehet számítani.
Miközben beszéltem a járókelőket figyeltem nagy szorgalommal. Még élénken élt bennem a kiképzés minden egyes pillanata. Kerestem azokat a pillantásokat, amik esetleg arra utalhattak, hogy az ismeretlen árut tartanák megfigyelés alatt. Bár nem hordtam magamnál fegyvert elég jól tudtam verekedni és végső esetben pár villámot is használhattam.

HA NINCS LÓ....
A férfi az ujjait tördelve leste Raden minden szavát. Amúgy barnás bőre meglehetősen vértelen és fakó lett, majd talán túlságosan is lelkesen összecsapta a tenyerét. Bő ujjú, zöld ingjének szárnyszerű nyúlványai csak úgy röpködtek mögötte.
- Ezt vehetem beleegyezésnek, ugye, fiam?
Gyorsan megrázta a fejét, és megragadta Radent a könyökénél fogva. Sietős léptekkel indult a lépcsőn, maga után vonszolva a varázslótanoncot.
- Illegális? Bocsáss meg, de nevetnem kell. Fél tonna repkényalmát szállítunk valami nagy úrnak. Alkimista egyébként a pasas, és valamihez ez a gyümölcs kell neki. Gondolom a leve. Vagy a magja. Elég kemény, és olyan kristályos. Mindegy. Igazából nekünk csak szállítanunk kell.
A lépcső elfogyott, a férfi elengedte Radent.
- Egyébként Colmar vagyok. - itt kivitelezett egy kacifántos meghajlást és ezerwattos mosoly villantott fel.- és hálásan köszönöm a segítőkész hozzáállását, fiatalúr.
Vidám vigyorral indult tovább a szekér felé. Kezeit bántóan kék nadrágjának zsebébe süllyesztette, és egyenesen a kocsishoz léptett.
-Hallod, Atter? Mégsem sikerült eltolnod az egészet. Meg vagyunk mentve. Egy hős katona egyenesen a Földről érkezett a segítségünkre. Ők pedig kemény legények. - Itt színpadiasan végigintetett Radenen.- Még ha nem is látszik rajta. Bármilyen cingárnak és nyeszlettnek tűnik, ezeknek a legényeknek kékacélból van minden izmuk.
Atter sóhajtott, majd megdörzsölte az orrnyergét. Hangja mélyről jövő volt és rezes.
- Mi lenne, ha befognád, Col?
- Oh, ugyan, Att!- legyintett a férfi széles mozdulattal. - Csak azért mert akkora vagy mint a Carzon hegy, nem kell lenézned valakit azért, mert mondjuk...öhm... a válladig ér.
- Nem nézem le. Senki nem mondta, hogy lenézem.-tekintett le a bakról Atter.- De nem látok nála fegyvert. Biztos vagy benne, hogy katona?
- Te kishitű hústorony.- dörmögte Colmar maga elé, majd intett Radennek, hogy jöjjön közelebb, és fellebbentette a szekér ponyváját. Alatta hatalmas halom, öklömnyi nagyságú, karmazsinszín gyümölcs ontott bódítóan édes illatot. Leginkább a fügére emlékeztetett, a vékony héj külső oldalán cukorcseppek domborodtak.
- Látod? Csak gyümölcs fiam. Nem harap és nem robban. Nem kell ilyesmitől tartanod. - mosolygott töretlenül Colmar. Majd övére függesztett erszényéhez nyúlt (az öv narancsszínű, az erszény pedig fehér volt).- egyébként pedig, felajánlok egy olyan... hmm...lássuk csak...háromszáz aranyat, ha velünk tartasz.
Az összeg nem volt kicsi, de Colmer mégis feszülten várta Raden válaszát.

HA LÓ NINCS...
A tömeget kémlelve nem figyeltem fel semmi kirívó esetre. Még nem tudtam, hogy mi az, amit őrizni kell ennek ellenére számítottam a támadásra. Nem találtam egyetlen személyt, sem aki talán megfigyelhette a párost. Bár nem mondhattam magamat profi megfigyelőnek, de azért megtanultam pár fogást. Mindenki rövid idő alatt elhaladt mellettünk és nem tért vissza egyszer sem.  A tulaj azt hihette, hogy valami illegálisra gyanakszom, mert azon nyomban elkezdett mentegetőzni. Úgy védte az ártatlanságát, hogy már ösztönösen is arra gondoltam, hogy valami vaj van a füle mögött. Tulajdonképpen csak azt akartam tudni nem-e valami veszélyes tárgyat kell majd megvédenem vagy törékenyet ha esetleg elfogadnám a megbízást.  Elmondása szerint egy különleges almát kellett leszállítania egy bizonyos alkimistának. Sokáig nem tudtak ezt a szót kimondani ezért alkoholistát szoktam mondani. Annak legalább volt értelme nem úgy, mint ennek a zagyvaságnak. Nem igazán állt össze a kép miért akarhat valaki pár almát elrabolni. Egy két darabot még megértek ez viszont túl nagy mennyiség volt ahhoz, hogy egy ember megegye. Ráadásul arra a kérdésemre elfelejtett válaszolni miszerint kik lehetnek a támadók. Az is lehetséges, hogy akarattal nem adott nekem választ. Colmar nevezetű megbízóm úgy tűnt tévedésből azt hitte egy nagy erejű harcossal van dolga. Bizonyára rendkívül kétségbe lehetett esve így minden szalmaszálba belekapaszkodott. Egy mondás szerint csak a kezdők hencegnek, míg a profik hallgatagok. Egy pillanat erejéig azzal az ötlettel játszadoztam, hogy megmondom nekik rossz lóra tettek. Főleg mikor nyeszlettnek és véznának tituláltak, ami elég rosszul érintett. Egyszer halottam egy szakácsról, aki egy anyahajón szolgált. Nem látszott rajta, de pillanatok alatt akárkit le tudott karatézni.  Tanulmányaim alatt próbálták belém nevelni, hogy lapuljak, meg és ne keltsek feltűnést. Úgy döntöttem meghagyom őket abban a tévhitben, hogy egy katona vagyok. Elég különös lett volna, ha egy sima sebdoktor szétveri a rosszfiúkat. Az a bizonyos társ sokkal bölcsebbnek bizonyult az előzőnél ugyanis ő kételkedett egy kissé. Észrevettem miszerint nincs nálam semmiféle fegyver. Nem is volt rá szükségem ugyanis pusztakezes közelharcra kaptam kiképzést. Akárki le tudja lőni a másikat pár lépésről ám az az igazi mikor néhány pofon után a fickó mélázva szedegeti a fogait. Nem kerteltek azon nyomban felajánlottak nem egy csinos összeget. Mivel az idegeskedőnek olyan tenyérbe mászó képe volt úgy éreztem ez rendkívül kevés lesz.
- Rendben van.  De tudnom kell, ki akarhatja ellopni az almájukat.
Ez egy rendkívül fontos kérdés volt ugyanis nem akartam rögtön az első napon egy tucat utcai huligánt magamra haragítani. Miután mindent megbeszéltünk megkérem, induljuk minél hamarabb, mert nem szeretnék a kelleténél több időt elpazarolni.

HA LÓ NINCS...
Az a szegény állat megkísérelt némi élelemhez jutni a gyenge aljnövényzet által. Sajnáltam, hogy nem adtak neki rendes ennivalót és ilyen sémiségekkel kell beérnie. A kérdésem bizonyára meglephette a csacsogóst, mert keményen a homlokára csapott a kantárszárral. Kíváncsi voltam, hogy ez az idiótát ki szokták-e engedni az utcára egyedül. Ahogyan én láttam hivatalosan ön és közveszélyessé kéne nyilvánítani. Amíg ő a vérző sebével volt elfoglalva szófukar társa vette át a helyét. Elmesélte, hogy ez egy rendkívül értékes és drága almafajta. Leginkább a mifelénk őshonos szarvasgombához tudta hasonlítani. Pechére utáltam a gombát minden formájában és megjelenésében. Ha esetleg valaki egy gombás pizzát tett le elém az már röpült is ki az ablakon. A hideg is kirázott a gondolattól, hogy valaki a szájába veszi azt a vackot. Röviden azért utálom, mert egyszer láttam egy gombás lábú embert és az óta szívből gyűlölöm ezt az élőlényt. Miközben az áruról mesélt bólogattam, hogy értem miről van szó és folytassa nyugodtan. Azért tettem, így mert láttam, hogy idegességében a fülbevalóját birizgálta. Az-az érzésem támadt, hogy eltitkol előlem valami ám rendkívül őszinte képűnek tűnt. Ezután a várható nehézségekről mondott pár dolgot. Állítólag a megrendelő házánál van egy randalírozó csoport és ők jelenthetnek némi fenyegetést. A módszerünk nem volt ismeretlen a számomra odahaza is hallani lehetett ilyenekről. némi ellenértékért cserébe biztosítják az árut és annak gondtalan elszállítását. Vagyis ha fizet, akkor nem kobozzák, illetve pusztítják el azt, amiért kemény összegeket fizettek ki korábban.
- Miért nem tettek feljelentést a hivatalos szerveknél?
Úgy éreztem egyszerűen muszáj feltennem ezt a kérdést bár nem igazán érdekelt. Azt is elmondta, hogy négy-öt embernél többre nem kell számítani és baj esetén maga is szívesen besegít. Azonban társára nem számíthattunk ugyanis még a sérülése előtt is kész csődtömegnek bizonyult. A halottak alapján megpróbáltam összerakosgatni a darabkákat is kitalálni mi legyen a következő lépés. Ha minden igaz két férfi vásárolt egy rakadt almát, hogy aztán szép áron eladhassák. Nagy sajnálatukra viszont néhány huligán rendszeresen megadóztatja ezeket a szállítmányokat és ezért béreltek fel. Azonban találtam ebben pár apróságot, ami némiképp nyugtalanítólag hatott rám. Elsőként még mindig különösnek tartottam, hogy pár gyümölccsel akarnak nagy összeget bezsebelni. azaz az érzésem támadt, hogy itt valami svindli van a dologban. A másik pont az eltűnt testőrök. Vagy megfenyegették őket vagy pediglen egy szép összeget kaptak a visszalépésért. Ha az utóbbi történt, akkor azt jelentett, hogy tényleg nagy pénzekről lehet szó. Sokan úgy vélhet, csak eltúlzom a dolgokat ám megtanították velem, hogy miért van tele optimistákkal a temető. Végül több öltetett végigzongoráztam a fejemben, amit bevethetnénk a támadó ellen. Az egyik szerint én egyedül egy állszekérrel magamra vonnám a figyelmet, míg ők leszállítják az árut. A baj csak az volt, hogy nem rendelkeztünk azzal a bizonyos második szekérrel. Az is megfordult a fejembe, hogy előre odamegyek, végzek, a rosszarcúakkal majd szépen felveszem a jutalmamat. Ehhez viszont kétségesnek tűnt a jelenlegi harci képzettségem. Így a legtisztább és legegyszerűbb utat választottam. Velük tartok, mint harmadik kereskedő társ, és ha lecsapnak, ránk szétverjük, őket utána pedig megfosztom őket minden vagyonuktól.
- Rendben van.
Mondtam másodszor is majd a kezemet nyújtottam, hogy ezzel pecsételjük meg az üzletet. A szorításomból bizonyára rájöhetett, hogy a kinézetem ellenére szorult belém egy kevéske erő is.
- Magukkal tartok mintha csak egy másik kereskedő lennék.  Most pedig azt javaslom, hogy induljunk.
Ezzel megsimogattam szegény lovacska hátát.

HA NINCS LÓ ...

Először Alter szállt föl a szekérre majd segítet Colmarnak is. Nekem sajnos nem maradt hely így kénytelen voltam mellettük baktatni.  Csomagommal a hátamon inkább egy vándornak tűnhettem mintsem egy felbérelhető katonának. Szép lassan meneteltünk egyik utcába be a másikból meg ki. Szinte semmi említésre méltó nem történt leszámítva azt, hogy megtámadott minket egy csoport légy.  Nem győztem csapkodni és néhányuk elég nagyot tudott harapni. Az ottani bogarakat nem ismertem azonban odahaza ez azt jelentette, hogy hamarosan esni fog. Ezen kívül szinte senkivel nem találkoztunk. Ez elégé meglepett hisz rengeteg jó támadási ponton haladtunk keresztül. Ez is azt bizonyította, hogy egy csoport amatőrrel van dolgunk. Nem igazán unatkoztam ugyanis Colmárnak be nem állt a szája egyfolytában csacsogott. Legtöbbször azt a szerencsétlen állatot szidta, mert folyton rázta azt a nyavalyás szekeret. Szerintem egyszerűen még mindig rettenetesen fájt a feje a korábbi sérülése miatt. Megfordult a fejemben, hogy teszek rá egy epés megjegyzést ám inkább hallgattam. Ahogy telt az idő úgy lett minden egyre sötétebb és barátságtalanabb. Ennek volt némi haszna is ugyanis a papagájunk végre befogta a csőrét. Körülbelül tizenöt percnyi kőkemény utazgatás után a szekér szép lassan megállt majd Alter figyelmeztetett minket.
- Ne nekem mond. Ti csak kényelmesen utazgattok, míg én lejártam a lábamat.
Ez persze nem volt igaz, de jól jöhetett abban az esetben, ha valaki hallgatózott. Odahaza ennél nagyobb távolságokat szoktam legyalogolni méghozzá napi szinten. Buszozni nem igazán szerettem ezért választottam mindig a kényelmes és nyugtató sétát. Természetesen ez nem igaz akkor, ha egy idióta a zebra kellős közepén akar elütni.