Poros Piactere

Feladir- Négyezer szó a kövekre

Poros házai úgy vették körbe a piacot, mint passzív járókelők a tömegverekedést. A szürke kockaépületek között szinte senki nem járt, a piac ezzel szemben szinte túlcsordult az árusoktól és vásárlóktól. A fából ácsolt standok kis híján eltűntek az ember-elf-kadmet-laer-saltusi tömegben, és mintha tengerárba kerültek volna, csak véletlenszerű áramlások sodorták oda Feladit és Verebet egy-egy bódéhoz. Itt bundában sütött, ropogós rákokat kínáltak, máshol emberfejnyi ércdarabokat méregettek az érdeklődők, kicsit arrébb pedig gyönyörű vértezetekre és láncingekre alkudoztak egy vén, félszemű saltusi kovácsnál. Egyáltalán nem olyan volt, mint a Domhani piactér. Csendesebb, valahogy családiasan békés hely volt, a tömeg ellenére is. A Világok közti világ nagy piacterén az árusok épp csak nem tapossák egymást időnként, hogy a vétlen érdeklődőre rásózzák a portékájukat - itt, a vásárlók járultak alázatosan a bódékhoz, mintha számos apró, királyi erkély felé közelítenének.
Veréb megállt az egyik sütöde előtt és vett magának egy adag olajos papírba csomagolt, fanyarul fűszeres illatú bundában sült halat. A többi helyben készült ételhez képest még az egyik legbizalomgerjesztőbbnek tűnt.
- Ha kell valami, még mos megveheted. - jegyezte meg Veréb, mikor kijjebb sodródtak a tömegből. - Add oda a papírjaidat, kiváltom a menleveleinket, addig kószálhatsz.

( Poros piacterén 5% kedvezmény van minden saltusi árura)

Feladir- Négyezer szó a kövekre
Ékkövekkel foglalkozó becsüst seperc alatt lehetett találni Poroson - elvégre hol máshol lehetne kőszakértőt keresni, mint Saltuson? Az öregember, akinek a standjához sodródott, mindenféle alkudozás, kárálás és rimánkodás nélkül kifizette az 1500 aranyat - rögtön nem húzta már annyira Feladir zsebét az új órája.
A saltusi ketyere rögtön jó szolgálatot is tett- Feladir gyakorta pillanthatott rá miközben további másfél órán át várt Verébre. Lehet, hogy itt a piacon is katonás rend uralkodik, de a bürokrácia saltuson is bürokrácia maradt.
Mikor a seguth végre előbukkant, valami nagy, fekete és első látásra tökéletesen értelmezhetetlen objektum közeledett mellette. Ahogy átverekedték magukat a piac tömegén, lassan nyilvánvalóvá vált, hogy ami Veréb mellett lépked, leszegett fejjel, mérgesen szuszogva, az valamiféle rusnya, hegyi vizibivaly lehet. Apró, aljas szemekkel és nagy, gonosz szarvakkal.
- Málhásállat. - cerebrálta legújabb útitársukat a seguth. Majd, pusztán ismeretterjesző jelleggel hozzátette.- Emerár.
Nos, akármi is volt család illetve beceneve a dögnek, kötelekből összerótt hám feszült rajta, amire Veréb már rá is aggatta lapos iszákját, és mindkét oldalra három-három súlyos, vízzel teli bőrtömlőt. Egy kisebb, durva lenvászon zsák feltehetőleg az ellátmányukat rejtette.
- Igaz, itt van a menlevél- kotorta elő a köpenye egyik zsebéből Veréb az okmányokat, majd Feladirnak nyújtotta. - Nem lenne szerencsés, ha elveszne.  

(Az óra megvételét és a smaragd eladását bevezettük az adatlapodra)

Feladir- Négyezer szó a kövekre

Az emerár (viszonylag) kicsi, gonosz, véreres szemeivel úgy fürkészte Feladirt, mintha az épp most jelentette volna ki, hogy kedvenc eledel a hegyibivaly kolbász, esti kakaóját pedig lemészárolt patásállatok szarvából készült ivópohárban fogyasztja. Egy jó családból való emerár pedig végtelen megvetéssel viseltetik minden ilyen személy iránt, úgyhogy fenyegetően fújtatott és időnként hátsó lábával a sárba toppantott, miközben a hámjára erősítettek minden nehezebb felszerelést.
- A saltusi, akitől vettem azt mondta, hogyha kilépünk, estére elérhetünk egy fogadót. - szólt Veréb, és vállára kanyarította az iszákját. Bár nehéz hátitáskájától megvált, úgy tűnik a tarisznyához ragaszkodik - nem mintha nehéznek tűnt volna. Igazság szerint olyan lapos volt, mintha semmit nem rejtene magában.
Amint Veréb meggyőződött róla, hogy Feladir is útra készen áll, szokásos, öles lépteivel megindult kelet felé, amerre Poros házai egyre ritkultak, aztán egy ponttól már csak a kövezett út, a Poros Ösvény vezetett tovább a sziklás semmibe.