Admorak főtere

Admorak Domhannhoz képest hatalmas csalódást fog jelenteni bárkinek, aki kicsit is civilizált környezetben nőtt fel. A várost teljes egészében fából építették (időnként le is szokott égni), a házak legfeljebb egy emeletesek, a tetőket szalmával fedik. Csatornahálózat igazából nincs, a szekerek és antiloplovak által felvert por szinte elviselhetetlen. Az időjárás igen kellemetlen, valahol 27-30 fok között van az átlag hőmérséklet. Hogy ezek ellenére miért van tele mindig a város utazókkal? Több válasz is létezik. Egyrészt, mert Terakh a többi világhoz képest sokkal szegényebb, így ugyan azon az aranyon, amivel Domhanon épp egy kenyeret tudnál megvenni, itt egy tucatnyi cipót is meg tudsz vásárolni. Másrészt Admorak bőven nyújtja az összes olyan szórakozási lehetőséget, ami a civilizáltabb világok városaiban a peremterületek sikátoraiba vannak száműzve. Halálgödrök, csapszékek, borbélyházak, antiloplóhajtás, ópiumbarlangok, fogadásos skorpióversenyek... még bőven lehetne sorolni. A leglátogatottabb hely természetesen az Aréna, ahol naponta új és új küzdelmeknek lehetnek az érdeklődők szemtanúi..esetleg részesei is.
Admorakon érdemes vigyázni, hiszen a bűnözés tökéletesen általános és bevett gyakorlat. Ha nem tudod megvédeni magadat, jobb ha be sem teszed a lábadat Terakhra.
A főtér, ha annak lehet egyáltalán nevezni, egy hosszúkás placc a templomok előtt. A déli végén található Amdorak legnagyobb fogadója, ami a remek Kadmor dicsősége névre hallgat.

Feladir- Majdnem biztos, hogy rossz vége lesz...

Terakhon hajnalodott. Az aranyszín égre épp csak felkapaszkodott a hatalmasnak tűnő nap, a dísztelen faházak tetején álmosan tollászkodtak a madarak. Az utcák csendesek és békések voltak, már amennyire bármi csendes és békés lehetett Terakhon. Kicsit arrébb látszott ugyan pár férfi, akik gyanúsan felfegyverkezve álltak körül valamit, vagy valakit (felőlük időről-időre fojtott kiáltások hangzottak), de ezt leszámítva egészen nyugalmas volt az összkép.
A portál innenső oldalán álló őrök rá sem hederítettek az elfre, sokkal jobban lekötötte őket a három tízoldalú csontkocka, ami a kövezeten pörgött. A portálhoz vezető négy lépcsőfokon pár arany hevert, feltehetően a kockajáték tétje.
Kicsit odébb egy hosszú hajú, elég viharvert arcú kadmet dúdolva abrakolta a portál melletti istállóban álló antiloplovakat,míg a téren pár ijesztően harcrakésznek tűnő asszony sietett át. Rajtuk kívül alig mutatkozott valaki.

Tarassian- Mesék a pusztáról

Ifjú laerünk dicséretére legyen mondva, nem hányta le sem Terakh szent földjét, se az őröket. Bár kérdéses volt, hogy utóbbiak egyáltalán észrevették volna az inzultust, annyira belemerültek a kockajátékba. Furcsa, szabálytalan, sok oldalú, sőt teljesen gömbölyű csontdarabok is pattogtak az agyagtálban, és a két strázsa pedig a kopogásuk ütemére szidta egymást, mind szóban, mind lendületes kézjelekkel.
Ahogy Tarassian felkavarodott gyomra lecsendesült, úgy tárult ki előtte Terakh és Admorak látképe. Az ég fáradtarany színű volt, egészen olyasmi, mint a jó, érett Tetves Rózsának a keleti változata, rajta hatalmas, tejszínhabos felhők úsztak lustán. Amerre a szem ellátott nem voltak hegyek, csupán egy-két kisebb nagyobb domb emelkedett ki az állandóan hullámzó fű tengeréből. gyönyörű volt, költői, és valahol kimondottan fenséges.
Amit Admorakról igazán nem lehetett elmondani. A település lustán, koszosan terült el a tájon, mint egy részeg kadmet, akit vagy tíz éve nem sikerült senkinek fürdődézsába kényszerítenie. A házak fából és vályogból épültek, láthatóan hozzáértő mérnökök teljes mellőzésével. Kanyargós, nyakig porban úszó utcák és sikátorok futottak szét minden irányba, hogy aztán a legtöbb hanyagul otthagyja eddigi célját és a grandiózus Aréna felé vegye az útját. Amit a változatosság kedvéért szintén fából emeltek, látványosan fittyet hányva arra, hogy az idelátógatóknak bármiféle kényelmi igénye lehetne.
De egyenlőre Tarassiannak még nem kellett ilyen távolra tekintenie: egyenlőre az is kihívás lesz, hogy átvágjon a portál lépcsője alatt hömpölygő piaci sokaságon.

Mesék a pusztáról - Tarassian

- Huh... - legjobb akaratom ellenére is kiszakadt belőlem ez az apró, alig halható, ámde annál több mindent jelentő sóhajféle. Elsősorban meglepettség volt benne, ami Admorak egyedien romos és kaotikus stílusát méltatta. A döbbenet volt a következő. Eddig csak Laederran paradicsomi tájait és Domhan nagyvárosi utcáit láttam. Sosem kellett még szembesülnöm azzal, hogy milyen is a szegénység, vagy az az élet, ahol meg kell küzdeni a mindennapokért. Majd jött a mélyebb döbbenet, némi kétségbeeséssel vegyítve. Miért vannak itt ennyien?! És miért ekkora ez a hely?! Acléan...Ezeket követte egy cseppnyi lelkesedés, hogy mégis csak kalandon vagyunk.Meglehet kellemetlen helyzetben, de hősiesen helyt állok, véghez viszem küldetésem és diadalmasan térhetek haza. És legvégül a megkönnyebbülés, hogy nem kell viszont látnom az ebédemet.
Újra megrángattam iszákom szíját, a biztonság érzet végett,majd gyorsan felmértem a terepet.
Aligha fog megártani, ha megkérdezem az őröket, még ha kockáznak is.
- Szép jó napot és jószerencsét kívánok uraim! - léptem az őrökhöz leglaerebb laerségemet elővéve,már ami a könnyedséget, szívélyességet és bizalomgerjesztőséget illeti. -Némi információra lenne szükségem, amennyiben nem zavarok.
Ha nem vesznek tudomást rólam nem erőltetem, eszemben sincs játszani a rámenőst. Ha így alakulna, egy biccentéssel még elköszönök, majd iszákomat a hátamról a kezembe veszem, és jó szorosan magamhoz ölelve megindulok a tömegen át a szemközti ivóba, eszembe sincs hagyni, hogy valaki kiraboljon.

Tarassian- Mesék a pusztáról

A bal oldali őr ráérősen kapargatni kezdett egy friss sebet a füle mellett, és annak vonala mentén végigkaristolta a fél koponyáját. A lehántott vart egy hosszú pillanatig nézegette, majd áthajította a válla fölött. Közben szemtelen, kihívó tekintete úgy tapadt Tarassianra, mintha most valami úrihölgyhöz méltó undor-sikkantás-ájulás körbe tartozó reakciót várna.
Társa némileg kulturáltabban sercintett egyet, majd összemarkolta a csontkockákat további csalásokat megelőzendő.
- Hát, mennek ám itt át laerek, aszt' mi nem tartóztatjuk őket mindig. De a Geliarba' már jártam odaát. Fajánt ivó, bár túl csendes a kedvemnek. - fejével a tér túloldala felé bökött, a Kadmor Dicsőségének irányába. - Én ott keresném a barátodat.

Mesék a pusztáról - Tarassian

Körülbelül félúton járhattunk az Aréna és a portálkapu felé,mikor rá kellett döbbennem, hogy a város nincs lekövezve. Hogy ez miért rossz hír? Mert így mindent por, homok és kavics borít. Ez önmagában talán még nem lenne olyan rossz. De a lábbelik megjelenésével egy időben a kavicsok is új tulajdonságokra tettek szert. Képesek áthágni a mindennapi fizika törvényeit. Mert enélkül aligha tudnám elképzelni, hogyan tud egy kavics bekerülni egy laer magas szárú, hibátlan és szinte frissen patkolt csizmájába. A kavicsok igenis élnek, ugrálnak és kúsznak.
Az amúgy is fárasztó tolakodás így még kellemetlenebbé vált.
Megbabonázva figyeltem ahogy a kadmet kocsmáros letisztítja karmait.
- De még mennyire hogy! - bólogattam készségesen egy szolid vigyorral az arcomon.- Ha pedig hód lett bezárom a pincébe a téli tüzelővel együtt, és addig ott marad míg meg nem jön az esze, vagy ki nem fogy a fából.
A távolodó Erkmasznak csak biccentettem, és örültem, hogy szerencsésen megúsztam a találkozást ezzel a flúgos kiválasztottal.
- Köszönöm Vektaran. Itt leszek időben. - Hajtottam meg a kocsmáros felé a fejemet. - Addig is sok vendéget és jó szerencsét neked is!
Felvidított a gondolat, hogy találkozhatok még a fogadóssal, pláne, hogy tanulhatok is tőle.
A portálhoz érve lekaptam iszákomat a hátamról, hogy könnyedén átvizsgálhassák. Már persze, ha hajlandóak megszakítani a játékot a kadmet őrök.
Amennyiben nincs semmi akadálya és senki nem tartóztat fel, belépek a portálba.
Aki bújt, aki nem, jövök!