Achorch Ach Andar utcái

Feladir- Négyezer szó a kövekre

Versairen mozdulatlanul figyelte Feladirt, arca rezzenéstelen maradt, csak valami apró, büszke villanás jelezte a tekintetében, hogy elégedett. Pár szót mormolt az anyanyelvén, majd megragadta Feladir kezét. Sebzett tenyeréből még mindig bőven patakzott a vér, mikor az elf sebére szorította.
- Agvarisan Adachrat ark'Feladir.
A szótagok úgy peregtek a seguth nyelvéről, mint apró, hegyes jégdarabok. Nyirkos, vértől iszamós keze vaskapocsként szorította Feladirét, vérük lassan elkeveredett tenyereik alkotta odúban, ragadós, lassan alvadó enyve összetapasztotta a bőrüket. Elfünk ereiben furcsa, perzselő érzés futott végig, gyomra hirtelen felkavarodott, keserű epe öntötte el a száját, félig emésztett ebédje a torkába szökött. Veréb kékacéllal fertőzött vére tüskés indaként fúrta be magát a testébe, Feladir manája kétségbeesett hévvel kavargott a minden oldalról taszító anyag támadására.
Aztán Versarien elszakította a kezét, és megszűnt minden nyomás. Csak a hányinger maradt és a fülében dörömbölő vér hangja. Aztán Verébé.
- Üdvözöllek, testvérem.

Feladir- Négyezer szó a kövekre

A kő hideg volt, rücskös, helyenként éles, de legalább szilárd. Ez sajnos nem volt elmondható a környező tájról, ami stabil alföldhöz méltatlanul úgy ficánkolt, mint vadászgörény a kaptárfosztó fogai között. Ha maradt volna még valami Feladir gyomrában, az is nyomban kikívánkozott volna a hullámzó, szeszélyesen görbülő tér látványára. Kész szerencse, hogy az első környi gyomortisztítás alapos munkát végzett, így ha elfünk lehunyta a szemét, egész elviselhető lett a világ. Az ereiben lassan csillapodott a kékacél keltette buzgás, csak valami különös, meghatározhatatlan hűvösség maradt utána.
Kicsivel később Feladir halhatta, ahogy Veréb leereszkedik mellé. Helyezkedett egy darabig, majd bőr súrlódott bőrön, valami papír zörgött, aztán a következő pillanatban fanyar gyógynövényszag töltötte be a levegőt, felkúszott az elf orrába, le a torkán, megtöltötte és lecsendesítette háborgó gyomrát.
- Meg lehet szokni, bár az első pár alkalommal tényleg nem nagy élmény. - Veréb hangján hallatszott, hogy mulat Feladir állapotán, de a fene essen bele... az a növény, olyan volt, mint egy tiszta isteni kinyilatkoztatás egy súlyos hitválságban küszködő kromat számára.
- Ezért kell elkerülni, hogy ilyen szép karperecekkel ajándékozzanak meg, fivérem.
Ha Feladir felnézett, egy olyan Verébbel találta szemben magát, amilyet eddig még nem ismert. Tekintete nyugodt volt, arcán egy mosoly árnyéka játszott. Igaz, elnéző és kicsit beletörődő mosoly volt, olyasmi, mint amivel a nagymamák néznek menthetetlenül ostoba unokájukra, aki épp negyedszerre próbálja ki, mi történik, ha megpróbál kiinni egy egész csupor olajat, de attól még tagadhatatlanul ott volt.
- A legjobb lesz, ha jársz egy keveset. - emelkedett fel a seguth. - A mozgás segít, hogy friss vér kerüljön a tagjaidba.

Feladir- Négyezer szó a kövekre

Feladir esése nem volt olyan kecses, mint ahogy egy izgalomtól elaléló ifjú dáma omlik el a kerevetén, sokkal inkább ahhoz hasonlított, ahogy egy sörétes puska elé került kacsa zuhan a kövek felé. Igaz, kicsit kevesebb volt a hápogás és a toll.
Veréb az utolsó pillanatban kapott utána, pont azelőtt, hogy frissen szerzett fivére kis híján szétzúzta a koponyáját egy alantas szikladarabon. De hiába mozdult a seguth egy lecsapó melgort sebességével, csak Feladir hajába sikerült belemarkolnia.
Szerencsére ez épp elégnek bizonyult a szabadesés megfékezéséhez, bár az a roppanás, és az égető fájdalom ami a nyakába villant, olyasmi volt, amit Feladir a "halál előtti közvetlen élmények" kategóriájába sorolt volna. Aztán jött a következő stáció: minta tompa szekercékkel próbálták volna lenyúzni a fejbőrét, lehetőleg érme nagyságú darabokban, egyenként.
Ezután már csak a kő volt hátra. Szinte megnyugtató volt az tompa, visszhangos fájdalom, ami a földbecsapódással érkezett. A szürke saltusi ég kék és szikrázóan fehér csillagok forgatagába olvadt, valahonnan távolról pedig Veréb szitkozódása szűrődött el Feladir füléig.
- Mennyit akarsz még szerencsétlenkedni?! - sziszegte vértestvére, határozottan minden nagymamás aggodalmaskodás nélkül.
Szerencsére a fájdalom ahogy jött, úgy múlt. Na persze hátrahagyott némi emléket, baráti mementót Feladir számára: nyilalló nyakizmokat, lila-kék-zöld tarkót, vöröshangyásan bizsergő hajhagymákat. Már épp elég erőt érezhetett volna ahhoz, hogy felüljön, mikor valami az arcára hullott és eltakarta előle a kilátást. Veréb köpenye volt. Gazdája egy villámgyors és feltehetően kellemetlen vetődés következtében elhasalt mellette.
- ... két férfi, ha jól láttam fegyverrel. A kert végében próbálnak elrejtőzni. - darálta a fogai között. - nem saltusiak, az biztos.

Feladir- Négyezer szó a kövekre

Mire átvergődtek a menedék-sziklájuktól az utcáig húzódó köves részen, a házban elült a csatazaj. Már ha annak lehetett nevezni a felboruló bútorok hangját, meg azokat a tompa kiáltásokat, amik kiszűrődtek... mintha pár rozsomák méretű kisgyerek fogócskázna odabent, fittyet hányva a berendezés állapotára. Mire azonban Feladirék a közelbe értek, csend lett. Aggasztóan nagy csend.
Veréb megállt a kertkapuban és hallgatózott. Ujjai olyan erővel szorították a thakar amas nyelét, hogy a bütykök kifehéredtek, a seguth körmei mélyen a tenyerébe vájtak.
A kertkapu nyitva volt, a ház bejárata sötéten ásított. Semmi nesz. Semmi mozgás. Csak az előszobát megvilágító lámpás hintázott lassan a falon.
A puska eltűnt a falról, és....
Feladir nem folytathatta nyugodtan a megfigyelést: a ház jobb kéz felé eső oldala felől üvegcsörömpölés éles, cakkosszélű zaja vágott feléjük.
Elfünk épp csak elcsíphette a szeme sarkából a két alakot, ahogy átrohannak a kerten. Lassítás nélkül ugrottak át az alacsony kerítésen, és futottak tovább a hegyek felé.
Most már kivehető volt, hogy ruházatuk sötétbarna, csuklyájuk szegélyét ezüst mintával hímezték, fegyverük hasonló másfélkezes kard. A hasonlóságot csak fokozta, hogy mindkét alak vállán egy megkötözött kisfiú vergődött.

Feladir- Négyezer szó a kövekre

A két alak botladozva rohant keresztül a kősivatagon: sötét foltok a sötét háttér előtt. Egy idő után a kövek csattanása, az elpattanó kavicsok kopogása adta a legfőbb támpontot Feladirnak és Verébnek. A hangok nem távolodtak, de nem is közeledtek. A két fickó vagy bitang jó futó volt, vagy nagyon erős, mindenesetre sokáig megőrizték az előnyüket.
Ahogy távolodtak a várostól, úgy lett egyre sötétebb: a hold a sűrű felhőzet mögé bújt, fény nélkül pedig nem volt kimondott életbiztosítás a saltusi sziklasivatagban fogócskázni.
Tessék, most is! Feladir csak az utolsó pillanatban tudott arrébb ugrani egy derekáig érő szikla elől, ami a jelek szerint a semmiből került elő. Veréb úgy tűnt nem vette észre az akadályt és egy másodpercig úgy tűnt, egyenesen nekirohan az akadálynak... aztán felugrott, és a szikláról elrugaszkodva vagy tizenöt lábnyi távolságot szelt át. Az ugrás végén szerencsésen érkezett egy lapos kőre, és még nagyobb szerencsével megfelezte a távot, ami az üldözöttektől elválasztotta. Egy villámgyors mozdulat és a Thakar'Amas csontfehér szalagja bomlott az égre. A fogasostor úgy vágódott a sötétbe, mint az áldozatára csapó angolna.Valahol előttük ordítás kelt, aztán zuhanó kövek zaja, hangos, dühtől izzó káromkodás. Feladirnak már csak pár ugrás hiányzott és meglátta az üldözötteket. Az egyik a földre került, fájdalmas vonaglásában szinte belegubózódott a saját köpenyébe. Mellette a földön az egyik kisfiú hevert, eszméletlenül. Vállán saskarmokba merevedett ujjú, vérpettyes, könyékből levágott kéz.
A másik bandita megállt, terhét a földre dobta - a felpeckelt szájú kisember nagyot nyekkent.
A fickó a gyerek mellkasához tartotta a kardja hegyét.
- Ez itt a Rókakarom játszmája, fiúk. - női hang volt, magas, gunyoros. - Ismertessem a játékszabályokat?

Feladir- Négyezer szó a kövekre

A nő egyértelműen kihívó tartásban állt, szinte lazán tartotta a kardot a kardot a gyerek mellkasához. A fiú viszonylag nyugodtnak tűnt - persze meglehetősen riadt volt a tekintete, de nem nyüszögött, nem mocorgott, sőt, láthatóan próbálta összeszedni a bátorságát, hogy összevont szemöldökkel, acélos tekintettel meredjen az elrablójára.
Verébből egy hosszas, gőzgéphez illő szisszenés tört elő, ahogy az asszony megszólalt. Thakar'amasát leengedve, indulattól reszkető kézzel állt, és szó szerint sütött belőle az ölhetnék.
A klasszikus patthelyzet, minden testőr és zsoldos rémálma: az emberrabló kezében a tússzal, és hiába egy fegyverarzenál, hanem lehetünk elég gyorsak. Ugyan a nő előnyét rontotta az immár eszméletét vesztett társa, aki szép lassan kivérzett olyan hat lábnyira tőle, de ez láthatóan nem zavarta.
- Mondom mi lesz. - vetette fel a fejét a bandita. - Ti most szépen visszadugjátok a gyíklesőiteket és a... csiricsáré ostorotokat a helyére, és elindultok vissza a város felé, mintha mi sem történt volna. Jószándok bizonyítékaképp, magatokkal vihetitek a másik kis pondrót. Ennyi kezem sajnos nincs.

Feladir- Négyezer szó a kövekre

A nő lenézett a gyerekre, aztán csuklyás fejét visszafordította Feladir és Veréb felé.
- Ugyan mit érdekelné ezt a két.. hm, turistát? jól gondolom? Csak egy kis saltusi fattyú, van belőle bőven errefelé. Ha akartok egyet, keressetek magatoknak.
És nevetett. Nem szép, nőies, kedves nevetéssel. Ilyesmi inkább részeg kalózokhoz illett, akik imént ütötték ki a megtámadott bárka fenekét, és a raktérben hagyott, megkötözött legénység fulladására vártak.
Veréb magában szitkozódott. Hangot nem adott, de Feladir látta, hogy mozog a szája. A Thakar'Amas még mindig a kezében volt.
- Na jó, tejfölke. - horkantott a nő. - Ha nem teszed el azt a nevetséges játékszert, levágom a fiúcska egyik fülét. Ezt akarod? Hm? - ezzel kést vett elő az övéből és megpörgette az ujjai között. - Gondolom egy ilyen nyájas polgár nem akarná, hogy valami baja es...
A nő feje hátrabicsaklott, sötét vérpermet csapott a levegőbe. Egy hosszú másodpercig még állt, eltátott szájjal, nagyranyílt szemekkel, homloka közepén apró, fekete lyukkal, majd lassan összecsuklott.
Kellett lövésnek lennie, de nem volt hang. Csönd volt, csak a puskapor szaga terjengett halványan a levegőben. Ennyire közelről lőttek.
Aztán egy rekedt, haragtól bicskaló hang a hátuk mögül.
- Ostoba ribanc..
A saltusi "matróna" még mindig a vállához emelte a puskát. Sápadt arcára sötét ütésnyomok rajzoltak bizarr árnyakat. Egyik vállát furcsán ejtve tartotta és mintha csak az egyik lábára nehezedett volna. Bármennyire rossz állapotban volt is, a jelek szerint célozni még tudott: és most egyenesen Feladir homlokára irányozta a légkristályos puska csövét.
- Le a fegyverrel, bárkik is vagytok. Nem szeretem az éles tárgyakat a fiaim közelében.

Feladir- Négyezer szó a kövekre

Veréb letette a Thakar'Amast. Mindehhez olyan arcot vágott, mintha a fogát húznák. Kicsit arrébb is lökte a lábfejével, jelezve, hogy tessék, borzasztóan jószándékú vagyok, íme, értékeljétek.
A Seguth asszony felsóhajtott és leengedte a fegyverét. Bár úgy nézett ki, mint akire nagyon ráfér négy méter géz és egy mankó, viszonylag fürgén sietett az ájult fiához. Szinte rémisztő nyugalommal nézte meg a gyermek érverését, vizsgálta végig a sebesüléseit, csak azután sóhajtott fel.
A másik kölyök már nagyon fészkelődött, mire az anyja hozzá is eljutott. A kötelek hamar lekerültek, a kisember megszabadult a szájpecektől.
Az anyjára meredt, majd a halott nőre, végül a puskára. Lassan, neheztelően elhúzta a száját, leginkább mintha azon kapta volna édesszülőjét, hogy sütit lop a kekszesdobozból.
- Anyaaaa. - kezdte megrovóan, miközben a csuklóját dörzsölgette.- Tudod mit mondott Gemo bácsi: a halott nem tud csákányt emelni.
S a gyermek ezzel a megszólalással kiérdemelt egy nyaklevest.

Feladir- Négyezer szó a kövekre

Amint a kölyök megszabadult a kötelékeitől, felpattant és zizegni kezdett, mint egy felhúzós, saltusi bádogmadár. Először is a hullát vette szemügyre és látványosan nem zavartatta magát a halott nő látványától. Ellenben a kard fellelkesítette, és megpróbálta elkobozni, mire édesanyja meglehetősen hevesen reagált, egész konkrétan egy újabb fülessel. A kölyök magában motyogva dörzsölgette a tarkóját, és kihasználva az időt, amíg édesanyja a testvérét próbálta felnyalábolni (nem sok sikerrel, így végül Veréb vette át a kislegényt) szemügyre vette Feladirt.
- Elf. - Állapította meg értő szemmel a fiú, és lebiggyesztette az ajkát. - Hiába tartóztatnánk le, ehh? Kirakós.. kiadós.. kiadatós levele van. Mindegyiknek. Gemo bácsi mondta.
Az anyja felszisszent, mintha valaki újra a bordáira vágott volna.
- Ave, hányszor mondtam, hogy mások előtt ne szajkózd a nagybátyád ostobaságait?!
- De ha egyszer kiadós levele van, anya! - tiltakozott a fiú. - Nem fog a bányába menni, én mondom. Gyön a flaccos királya és azt mondja " Aggyátok ide, jó saltusiak, ti lecsuktátok, megdolgoztatok érte, mi meg majd széépen lenyúljuk, mint a bányapinty!" PUFF! És már viszik is.
- Ave...
- De ha egyszer így van, anya! Apa is ezt mondta.
- Apád néha pont annyira beszámítható, mint a bátyja. Azaz semennyire.
- Nem szép dolog ilyeneket mondani, anya. - intette az ifjú Averick, ezzel kiérdemelve egy újabb nyaklevest.
Veréb közben elég tanácstalanul álldogált a lassan elvérző bandita mellett, karjában egy látszólag békésen szunnyadó nyolcéves saltusival. Aztán hirtelen megrázta a fejét, és a szokásos gólyalépteivel megindult vissza, a város felé.
Eidrick Tranavalos hites neje sóhajtott, és megragadta magában puffogó fia kezét.
- Indulunk, Ave. Köszönd meg az elf bácsinak, hogy utánad szaladt.
- Köszönöm. - mormogta a kölyök, majd Feladirra meresztette a szemét, és jól kivehetően így tátogott:
- Ki-Ad-Ós-Le-Vél!
Édesanyja kivételesen nem látta meg, talán azért, mert ő is az elfet figyelte.
- Köszönöm, hogy megállították azokat a... - itt felhorkant, és összevonta a szemöldökét. - bánom is én, hogy kiket. Hálás vagyok, bárkik is maguk.
Kezet nyújtott.
- Arriah Gredtaras ad Tranavalos.

Feladir- Négyezer szó a kövekre

A felajánlott segítségre olyan pillantás volt a válasz, amit Feladir semmi esetre sem érdemelt meg. Csúnya, fenyegető fények gyúltak Arriah szemében, olyan, mint amikor acél csapódik a kovának. Szinte még a hangját is hallani lehetett. Aztán a nő mély lélegzetet vett és erőnek erejével kisimította a vonásait.
- Nem kell, elboldogulok. - szólt hűvösen, bár látszott, hogy igyekszik barátságos képet vágni a dologhoz. - Jobban örülnék Geraethul uram, ha a bekötné annak a másik haramiának a karját, mielőtt elvérzik... ahogy a sógorom mondaná, a halott nem emel csákányt.
- Ez sem fog. - kotyogott közbe önelégülten Ave. - A seguth először sitty, asztán sutty, és leszedte a karját. Nagy-gyon durva volt, anya, de végig tudtam nézni, és még csak el sem kellett fordulnom.
Arriah felsóhajtott, és csökönyösen haladt tovább. Averick az elmaradt tarkónlegyintést úgy értelmezte, mint korlátlan felhatalmazást arra, hogy tovább fecsegjen.
- Dehát a Seguthok ilyenek, ugye, anya? Dezstruktív renitencsek, akik nem tisztelik a törvény fő-feljebbvalóságát. Meg úgy általában senkit sem.
Veréb minderre a füle botját sem mozdította, csak gázolt előre a kőtengerben, mint egy vendégségbe siető nagy, fehér gázlómadár.
- Ave, nem maradnál csak egy kicsit csöndben?
- Ha nagyon muszáj, anya..
- Megköszönném.
- Hát jó, velem lehet alkudni.
Ha Feladir visszatért az eszméletlen emberrablóhoz, ugyan abban a helyzetben találta. Ha közelebbről megvizsgálta, kiderült, hogy a felkarjánál húzott ing némileg lassította a vérzést, így még talán menthető volt a fickó. Mire végzett volna az alapos vizsgálódással, távoli hangok igazi csapata ütötte meg a fülét.
Achroch ach Andar legutolsó utcája hirtelen benépesedett, a járókelőknek pedig szokatlanul nagy hányada volt felszerelkezve lőfegyverekkel. A Saltusi Lovagrend. Igaz késve, de legalább ideértek.

Feladir- Négyezer szó a kövekre

Igazság szerint Feladir elég sok mindenről lemaradt. A vadászok intézkedéseiről, az életben maradt bandita kikérdezéséről, a Arriah és a gyerekek beköltöztetéséről a Kőszállba... meg úgy körülbelül mindenről ami az elkövetkező három napban történt: ugyanis pont ennyi időre volt szüksége a szervezetének, hogy úgy-ahogy megszabaduljon a kékvastól.
Az ébredés úgy érkezett, mint azok a homoki kígyók, akik lassan, ráérősen köröznek az áldozat körül, egyre hangosabb csörgéssel tudatják az illetővel, hogy bizony itt vagyok, eljöttem érted... aztán lecsapnak.
A csörgés helyett kerékcsattogás és zötykölődés volt, meg kemény fapadló Feladir arca alatt. Régóta fekhetett így, mert úgy érezte, a szálkás deszkák lassan ledörzsölték az összes bőrt az arcáról és minimum fél centivel lekoptatták a járomcsontját. A tagjai ólomnehezek voltak, a feje kóválygott.
Hirtelen rándulással megállt a zárt rabszállító szekér és egy hang szűrődött be a félhomályos kocsibelsőbe, aminek az egyetlen berendezése egy halom szalma és egy apatikusnak tetsző Veréb volt.
- Poros főtere, végállomás!

Feladir- négyezer szó a kövekre

Veréb olyan nagyot sóhajtott, hogy a földön szétszórt szalmaszálak ijedtükben a kocsi másik sarka felé vették az irányt. Aztán a seguth előhalászta a kulacsát és Feladir kezébe nyomta. Elfünknek épp csak volt annyi ereje, hogy megtartsa.
- Ki voltál ütve, úgyhogy nem gyalogolhattunk visszafelé. - mormolta. - A saltusiak pedig kedvesen felajánlották, hogy elvisznek Porosig az egyik rabszállítón.
Verébről mindenesetre sütött, hogy nincs minden esetben elragadtatva a kedves saltusiak magaviseletétől. Viszont tényleg nem voltak Feladiron bilincsek és mint kiderült még az ajtó sem volt zárva: ugyanis egy pillanat múlva kinyílt, és saltushoz mérten vakító világosság ömlött be a fogadtaligába.
Az ajtóban két saltusi állt: az egyik köpcös, vigyori alak, fogai között egy gyufaszálat egyensúlyozott, a másik pedig olyan mértékű felindultsággal meredt Feladirra, mintha épp most kapott volna hírt arról, hogy az elf kiscsibébé változtatta a kedvenc puskáját.
Igazán nem volt meglepő mindent figyelembe véve Eidrick Tranavalos állapota. Elvégre csak nemrég hallott a családját ért támadásról, és mit ad az ég! Itt tartózkodott a közelben kedvenc problematikus alakja, Feladir Graethul exhadnagy is.
- Ezt innen elintézem Maritch.
A gyufaszálas fickó még egyszer Feladirkékra vigyorgott, majd zsebrevágta a kezeit és hamisan fütyörészve nekivágott Poros utcáinak.
Eidrick vett egy mély levegőt és láthatóan hiába próbálta kiegyenesíteni ökölben ragadt ujjait.
- A helyedben addig kezdenék magyarázkodni, amíg van elég önuralmam végighallgatni.