Achorch Ach Andar utcái

Feladir- Négyezer szó a kövekre

Feladir hajnali kettőig képes volt ébren hallgatni Etras parttalan kuruttyolását, sőt még pár tétova közbeszólásra is volt ereje- amire láthatóan nem nagyon tartott igényt a saltusi kocsis, mert ugyan olyan derűs nyugalommal beszélt tovább. Rozzancs patái ütemesen kopogtak, a szekér ritmusra zakatolt a kövezett úton, és Etras lassan duruzsolássá folyó hangja úgy hatott az elfre, mint egy altatódal. Végül egyszerűen átengedte magát az álomnak - és amikor kinyitotta a szemét, a felkelő nap halványsárga napsugarai már alacsony háztetők fölött játszottak. Feladir túl álmos volt ahhoz, hogy rögtön ráébredjen arra, hogy egy újabb színnel gazdagodott látási spektruma, és egy kis ideig még jobban lekötötte a pedánsan kövezett, széles út, és mellette a katonás rendben álló házak, mint az, hogy az alapszínek visszatértével szinte hiánytalanul látja újra a színeket. Kissé fakó, elmosódottan, de már majdnem a régi volt - persze saltuson nem nagyon érvényesült a változás. Még itt, Achroch Ach Andában, a fővárosban sem.
A szekér befordult egy sarkon, mire tömény, szinte tapintható hő csapta meg az elfünk arcát - tőle jobbra, egy félig nyitott műhelyben, kormos acél és pokolbélinek ható lángok között két bőrkötényes kovács dolgozott egy különös alakú öntőforma felett. Ketten emeltek egy nagy, súlyosnak tűnő kiöntőedényt -az erőfeszítéstől megfeszültek nem is kötél, de sodronyszerű izmaik vaskos karjaikon. Izzó, higanyként folyó fém futott sziszegve a mintában, gőz és kormos füst csapott fel és takarta el egy pillanatra az alakokat.
Rozzancs és a szekér tovább futott, újabb és újabb műhelyek mellett haladtak el és bár Feladir órája csak hajnali ötöt mutatott, úgy tűnt, már az összes saltusi mesterember talpon van.
Újabb kanyarral később elhagyták a kovácsnegyedet és lakóházak között haladtak. Itt-ott asszonycsapatok sétáltak tömött kosarakkal- feltehetően a piacról érkeztek. Bár elfünk Domhanon is látott már nőket a Lovagrend vadászainak soraiban, más volt békés, mindennapi életet élő háziasszonyokkal találkozni saltuson. Igaz, a domhani ideállal ellentétben ezek a hölgyek elég keménykötésűnek tűntek ahhoz, hogy be tudják törni bárkinek az orrát. Magasságban nem ütöttek el a férfiaktól, és bár válluk is határozottabb volt, mint egy elf leányzóé, azért csak egy kicsit voltak észrevehetőbben izmosak, mint megszokott lenne a köztes világban.
Hamarosan Veréb is felébredt, hosszan nyújtózkodott, majd savanyú képpel ropogtatta meg a nyakát. Tekintete elkalandozott a házak felett majd megakadt a Kőszál hatalmas, fenyegető tömegén.
- Hát itt lennénk. - dünnyögte.

Feladir- Négyezer szó a kövekre

Az elf építészet vitán felül lenyűgöző dolgokat produkált, de a Kőszálhoz hasonlatos építménnyel Feladir még soha nem találkozott.Fenséges volt, fenyegető és rémisztően tökéletes. Minden egyes sziklatömb egyenlő méretű volt, széleik zavarbaejtően egyenesek, felületük bársonysima, tökéletesen csiszolt. Ha elfünk nem tudta volna jobban, megesküdött volna rá, hogy mágiával hozták létre az építményt, aminek most az árnyékában állt.
A főtéren szinte alkonyi sötétség uralkodott és a hőmérséklet is jelentősen esett, mióta elhagyták a kovácsműhelyek környékét.
Veréb jó szokásához híven felfüggesztette a beszélgetést, és most jó tíz lépésnyire Feladir előtt járt, nem túl feltűnően szemügyre véve minden kandelárbert. Annak ellenére, hogy nappal volt, az összeset meggyújtották.
A tér keleti sarkában álló utolsó oszlop tetején egy szürke galamb ült. Ahogy Veréb és Feladir közelebb ért, felhagyott a tollászkodással, és hangtalanul felreppent. Tett pár kört a fejük felett, majd elhussant az egyik mellékutca irányába.

Négyezer szó a kövekre

Az átlag városi galambhoz ügyefogyott tévelygéséhez képest ez a madár megdöbbentően céltudatos volt. Ha nem repül nyíl egyenesen kanyartól kanyarig, hogy ott bevárja az elfet és a seguthot, tíz perc után már talán felmerült volna bennük, hogy hagyják az egészet a fenébe, de mikor már egy órája kutyagoltak, Verébnek egyértelműen kezdett elege lenni.
- lassan kivezet a városból ez a dög. - dünnyögte morózusan. - Biztos vagy benne, hogy ezt kell követnünk?
A seguth láthatóan maga sem hitte, hogy a kételyeinek sok alapja lenne, de annyiban igaza volt, hogy lassan kiértek a főváros szélére. A belső kerületek egyforma, kétemeletes házai helyett itt már alacsonyabb, földszintes épületek álltak, mindegyiket nagyobbfajta kertféleség vette körül. Feladir maga is értett annyira, a földműveléshez, hogy lássa, az itteni talaj nem sok mindenre alkalmas, és az a pár fa, illetve csenevész növény, ami megterem benne tényleg a maximum, amit ki lehet hozni belőle.
Elfünk hamar felfigyelhetett rá, hogy a kerület egy részében nemrég tűz pusztított. Pár ház teteje berogyott, a falak kormosak voltak, a veteményesben csak szenes ágdarabok maradtak. nem lehetett túl régen a tűz, a gyakorlatias saltusiak valószínűleg nem hagynák hetekig így a házaikat.
A galamb, szinte már természetes módon, az egyik károsult épületet vette célba.
A ház már a tűz előtt is öreg lehetett, de viszonylag rendben tartották, és ha az éveket át is vészelte, ezt az utolsó tragédiát már nem sikerült. A tetőből csak szenes üszkök maradtak, az ajtók, ablakok üresen meredtek az elfre. A falak megmaradtak, és talán pár szoba is ép ehetett még, de ezt nehéz volt megállapítani kívülről. Az épülethez egy szénapajta és egy fasor is tartozott.
A madár körözött egy kicsit a tető felett, majd leereszkedett a kertben álló régi kút kávájára, és burukkolt egyet. Így, közelről volt csak kivehető, hogy a lábára újabb üzenetet erősítettek. Ezúttal halványlevendula színű szalaggal.

Feladir - Négyezer szó a kövekre

A galamb készségesen nyújtotta a lábát, mikor az elf elérte a kutat. Félrebiccentett fejjel, érdeklődve figyelte a kalandort, mint aki nem érti, hogy is lehet ennyire koszos valaki.
A levél, mint mindig, finom papírra íródott, Achát gyöngybetűi úgy kígyóztak a papíron, mint egy végtelen, fekete fojtózsinór hurkai. A hatása is egészen hasonló volt.

Drága hadnagyom!

Csak röviden írok, mert akármilyen apró betűkkel próbálom, nem fogok tudni neked most egész regényeket költeni. Remélem megbocsájtod.
El sem hiszed, mennyire megkönnyebbültem, hogy biztonságban elérted Achroch ach Andát! A Saltusi hegyek egyszerűen rémesek az évnek ebben a szakába, és annyi csúnya baleset történhetett volna Veled! Egyenlőre fellélegezhetek, de add a szavad, hogy vigyázol magadra visszafelé is.
Oh, ha már a fővárosban vagy, nézz be az egyik régi barátnőmhöz! Tündéri gyermekei vannak, és szeretném tudni, mennyit nőttek azóta, hogy legutóbb láttam a kis drágákat. Remélem az édesanyjuk figyel rájuk: olyan könnyen keverednek bajba a kisfiúk, nemde?
Most zárom soraimat, hiszem csak fecsegek és fecsegek, neked pedig még sok dolgod van.

Sok szerencsét, egyetlen hadnagyom!
Szívemben veled vagyok minden percben.

Ui.: Add át közös barátunknak, hogy a sólymai remekül vannak. Az idomítási tervei hibátlanul haladnak.

Ui.2.: A buta fejemmel majdnem elfelejtettem: a barátnőm a város szélén lakik, a Sziklazúgó út legvégén. Bájos ház, nem fogod eltéveszteni.

Mire Feladir végzett a levéllel, Veréb körbejárta a helyet és éppen a fészer mögül bukkant elő, kezében egy sötét bőrből varrt táskával, ami gyanúsan sok helyen dudorodott.
- Na, mit ír?

Feladir- Négyezer szó a kövekre

Veréb letette a táskát a kút kávájára, majd kissé türelmetlenül kivette a papírszeletet az elf kezéből. Amíg átfutotta a levelet, Feladirnak volt ideje megfigyelni az újonnan szerzett málhát. Fekete, bőrből készült általvető volt, hossza és szélessége alkarnyi. Hogy hogyan nyílt, az nem volt egyértelmű, de egy valamin megakadhatott a szeme a volt katonának: a táska közepénél a bőrbe egy apró, hátsó lábain álló patkány alakját ütötték.
A Táncoló Patkány. Domhan leghírhedtebb bűnszövetkezete. Nos, tekintve, hogy Feladir milyen társaságba keveredett, ne volt különösebben meglepő.
Időközben Versarien végzett az olvasással. Az arcára kiülő tömény undor nem sok jóval kecsegtetett.
- Nem teára vagyunk hivatalosak. - bökött a papírra, úgy, hogy kis híján átszakította az ujjával. - Sólyom terv. Azt jelenti, hogy csendes megfigyelés. A célpont nyilván a levélben említett asszony és a gyerekei.

Feladir- Négyezer szó a kövekre

- Nem. - csóválta meg Veréb a fejét- Fogalmam sincs, ki lehet, és őszintén, aggaszt a dolog. Nem szokása annak a nőnek, hogy ilyen kevés információt adjon.
A seguth rosszkedvűen horkantott, majd hirtelen összeszaladt a szemöldöke, mint akit épp most ért nagy horderejű megvilágosodás. Lassan, óvatosan felemelte a papírt, egészen az orra alá, és mélyet szippantott. Aztán újra. Sötét, rosszat sejtető mosoly kúszott az arcára, és közvetlenül Feladir arca elé tartotta a papirost.
- Szagold meg.
Feladir először csak a pergamen és a kvarilion alapú tinta enyhe illatát érezhette, aztán ezek helyét hamar átvette valami sokkal erősebb, töményebb szag. Hasonló a laer gurgalmájáéhoz.
Veréb úgy figyelte Feladirt, mint aki legalább egy cinkos vigyort, vagy a lelkes felismerés kiáltását várja tőle.
Ahogy a figyelem a táskára terelődött, a seguth megvonta a vállát.
- Ez egy Biztos Pont. A kapu alsó kövén volt a patkány jele... már ha a galamb nem lett volna elég egyértelmű bizonyíték. A lényeg, hogy ezt a felszerelést nekünk készítették ide.

Feladir- Négyezer szó a kövekre

Feladir értetlenségét látva Veréb komor képpel kikapta a kezéből a levelet. A seguth minden mozdulatából sugárzott az elégedetlenség, épp csak világgá nem kiáltotta, mennyire nem tartja az elfet megfelelő felkészültségű társnak.
- Elég egyszerű rejtjelezési forma. - dörmögte zordan, majd előhalászta a tűzszerszámát az övére akasztott egyik szütyőből. Közben zavartalanul, bár erősen kioktató hangnemben folytatta a magyarázást. - Borzasztó egyszerű. A pergamen felissza a gurgalma nedvével írt üzenetet, ami csak hő hatására jelenik meg megint. Minden második utcakölyök ismeri ezt a trükköt.
Veréb nem vesztegette tovább a szavakat alvilági technikákban kevéssé jártas társára, helyette összekapart pár száraz ágat és fűmorzsalékot. A tűz fellobbant, és alig egy fél perc múlva ki is aludt - pont elég ideig égett, hogy a hő kirajzolja a papíron elrejtett vonalakat. Egy térkép volt. Apró, precíz vonalak futottak szét a lap hátulján, pár helyen gyönygybetűs feliratokkal ellátva. Veréb pár pillanatig tanulmányozta, majd sötéten elmosolyodott.
- Másik utcát jelölt meg a levélben. Ejh, csak nem tartott attól, hogy elfogják az üzenetét?
Feladir markába nyomta a papirost, és amíg az elf a térképet tanulmányozta ( valóban, itt Kvarckristály utcában volt megjelölve a ház), kinyitotta a táskát. Hogy hogyan, arról sajnos a volt katona lemaradt. Mikor Feladir először odanézett, nehezen tudta volna megállapítani mit lát. Csak később jött rá, hogy a fém és fadarabok, amik majd kibökték a táska bőrét, egy számszeríj alkatrészei.

Feladir-Négyezer szó a kövekre

Veréb töretlenül haladt tovább és bár ujjai párszor látványosan ökölbe szorultak, végül csak egy türelmetlen sóhajjal honorálta Feladir kérdését.
- Hogy ne kelljen a pici szívednek előre megszakadni, tudatom, hogy a számszeríj az én fizetsége az előző megbízásomért. Nem tervezek pont Anadaron tömegmészárlásba csapni. - rövid szünetet tartott, ami alatt majdnem a fél utcatávot letudta. Körülbelül négy lépéssel. Hosszú lábai voltak a nyavalyás seguthnak.
- Egyébként pedig ez az alibim is. A határon azt mondtam, hogy saltusi gyártmányú fegyvert venni jövök. Hát ez az.
Úgy tűnt, ezzel lezártnak tekinti a számszeríj kérdését, sőt, az egész úton alig szólalt meg.
A Kvarckristály utca nem esett messze a Biztos Ponttól, nem is igen távolodtak el a város szélétől. Ugyan úgy a kertes házak sorakoztak egymás mellett, ugyan azokkal a csenevész növényekkel. Az utca utolsó háza egy kicsit takarosabb forma épület volt mint a többi. Az ablakaiban függöny, az ajtón fényesre csiszolt bronz kopogtató. A kertben ványadt, sárgás leveleket hajtó fűzfák dacoltak a sorvasztó időjárással és a terméketlen talajjal. A ház falának támasztva Feladir két fából faragott puskát, illetve egy játékkarát vett észre, sőt, az egyik fűzre épített kezdetleges faházat is felfedezhette.
- Ez lesz az... - dörmögte Veréb.
Már csak egy jó megfigyelőhelyre volt szükség. A környező házakat megkímélte a tűzvész, így nem lett volna biztonságos kockáztatni velük, viszont a célpontjukon túl már az alföld köves pusztája következett, és ha már nem, fedezéket nyújtó szikla volt bőven.

Feladir- Négyezer szó a kövekre

Feladir valószínűleg már a múltkor, Terakhon sem élvezte különösebben a hosszú, monoton őrszolgálatot Lakaran kútjánál. A jelenlegi helyzet sajnos gyászos módon hasonlított az akkorira: unalmas órák a lesen egy olyan helyen, ahol elég nagy a valószínűség rá, hogy megölik.
Ha egy pozitívumot kellene hozni az előző alkalom javára, az mindenképpen az, hogy Admorak legalább szolgált látnivalókkal, saltus viszont... nos... legfeljebb kövekkel szolgálhatott. Kicsikkel, nagyokkal, sötétekkel, kristályosokkal, olyanokkal, amik beférkőztek Feladir csizmájába, és olyanokkal, amelyek a veséjébe ékelődtek, akárhányszor megváltoztatta a helyzetét a fedezékükben.
Veréb pont annyira volt kellemes partner a megfigyelésben, mint saltus ásványai. A jelek szerint a seguth már megbánta, hogy túl sokat árult el magáról a hegyekben, így igyekezett a lehető legtökéletesebben idomulni a terephez: hideg lett és szúrós.
Négy órán át semmi nem történt, majd alkonyattájt, mikor az első ablakokban már felvillantak a lámpások fényei, két alacsony alak jelent meg az utcán. Első ránézésre Feladir derekáig ha érhettek, ennek ellenére mindketten méretre szabott köpenyt viseltek, és az alkonyati ég előtt kirajzolódó sziluettjük tanulsága szerint puskát akasztottak a vállukra. Óvatosan haladtak, az árnyakba húzódva, és gyanakodva méregették a házak homlokzatát. Céljuk egyértelműen az utolsó ház volt és nem úgy néztek ki, mint akik nyugodt lelkiismerettel róják az utcákat.
Veréb hamar észrevette a két gyanús alakot, és oldalba bökte Feladirt, ha esetleg az elf nem szentelt volna elég figyelmet a különös jelenségnek. Elvégre ki a fene tudja, kik ezek. Amennyire Feladir tudta, nincs magassági követelmáény az orgyilkoscéheknél.
Közben a duó már épp elérte volna a kerítést, mikor nagy robajjal kivágódott a ház ajtaja, és egy nem csak saltusi, de domhani mértékkel mérve is csinos nő vágtatott ki rajta, lisztfoltokkal ékes kötényben, fúriaként kimeresztett körmökkel.
- Dalv! Ave! Hol az ezermélységben jártatok, ti haszontalan kis csirkefogók?!
Azzal fülön ragadta a két gyanús árnyat, akik a méltánytalan eljárás hatására úgy rúgkapáltak, mint a betöretlen karacsikók.
- Anyaa! Csak a környéken játszottunk, engedj már el! - tiltakozott az egyik, miközben igyekezett kiszabadítani magát a megalázó helyzetből.
- Nem csináltunk semmi rosszat..! - kontrázott rá a társa, nem túl nagy meggyőződéssel.
A jelenet láttán a seguth megeresztett egy elkínzott sóhajt és tekintetét könyörgően az égre emelete.
- Ezt nem érdemeltük.Rohadtul nem, hogy szakadna ránk az ég...

Feladir- Négyezer szó a kövekre

Veréb lassan, nagyon lassan megrázta a fejét.
- Nem... -mormolta. - Vagyis nem mondhatnám. Nem vagyok biztos benne, a fenébe is!
Az utolsó mondat szinte már sziszegésként hatott, elnyújtott hangjai még ott kígyóztak egy darabig a kövek között. Versairen egy hosszú percig maga elé meredt, majd visszafordult a ház felé.
Időközben az asszony már beterelte a két fiút az ajtón, közben egy pillanatra sem hagyott fel az okításukkal. Még egy szívdobbanásnyi ideig láthatóak voltak a nyitott, kivilágított ajtón át. A nő kihámozta a két gyereket a köpenyeikből, majd egy-egy csattanós nyaklevessel egészítette ki a prédikációt. Mielőtt még az ajtó bezárult volna, kintrekesztve Feladirt és Verebet egy újabb hosszú, hideg, eseménytelen éjszakára, a lámpás fénye végigfutott a falra akasztott saltusi mesterlövészpuska csövén. Aztán kattant a zár és nem maradt más, csak az éjszaka, a kövek és a két kalandor.
Veréb egy hosszú percig hallgatott, majd hátát a sziklának vetve leereszkedett a földre. Pár lapos kavicsot válogatott a tenyerébe, összedörzsölte őket, saját nyelvén mormolva hozzá egy-két rímesnek tetsző sort. Ha az elf nem ismeri jobban a seguthok hitrendszerét, azt hihette volna, hogy imádkozik.
- Idefigyelj, Feladir. -szólalt meg hirtelen Versairen, a kavicsokat csörgetve. Világoskék szemei szinte fénylettek az éjszakában, méghozzá a lehető legnyugtalanítóbb módon. - Eddig sem vidám hegyi kirándulás volt ez az egész, de most csúnyán eldurvulhat... sajnos egyenlőre nem vagyok képes megbízni benned... fene tudja, gondolsz egyet és tőrt vágsz a torkomba, mert azt hiszed, hogy ez szolgálja az érdekeidet, a nagyobb jót, a sárkányokat, vagy mit tudom én, minden hiszel, mi a fontos neked.
A seguth kihúzta magát ültében, és az övén függő kés csontmarkolatára simította az ujjait.
- Nem szeretem az efféle bizonytalanságot és pontosan két megoldást tudok erre a problémára.
A tőr sebesen és hangtalanul siklott elő, durva, kezdetleges megmunkálású pengén részeg matrózként dülöngélt a lassan feltámadó holdvilág. Nem Domhani munka volt. Ősibb, kérlelhetetlenebb, hidegebb. A kés lassan táncolt a seguth ujjai között, hegye viszont minden hurkolódó, higanyszerű mozdulat végén az elfre mutatott.
- Az első megoldás az, hogy megöllek. - Versarien tekintete nyugodt volt, hangja nem árulkodott indulatról. Kitartotta az öt szívdobbanásnyi hatásszünetet.- Mégis, valamiért az az érzésem, hogy nem járnék jól azzal, ha végeznék veled... persze, ha nem hagysz választást így teszek, efelől ne legyenek kétségeid.
Újabb rövid, idegtépő szünet következett. A kés hirtelen megállt Versarien kezében, majd az él a tenyeréhez simult, és szinte észrevétlenül ejtett hosszú, sekély vágást a seguth bőrén.
Veréb felkelt, és felemelte a kezét, hogy Feladir tisztán lássa a sebet, a lecsorduló vérpatakot.
- A másik megoldás...Agvarisan Adachrat. - ezekkel a szavakkal vetette az elf lába elé a tőrt, aztán várt, karba tett kézzel, mozdulatlanul.
Agvarisan Adachrat. Ezek a szavak a Jég háborújának kusza, sötét emlékei közül bukkantak fel. A csonteskü fogadalma. Ha két seguth ezekkel a szavakkal lépett vértestvérségre, az többet jelentett minden családi köteléknél. Eltéphetetlen kapocs volt köztük, amely szentebb volt a saját életüknél, szentebb a becsületüknél, mindennél amit ismertek. Komoly dolog volt, a legkomolyabb tett, amit egy harcos az életében vállalhat. Az Agvarisan Adachrattal egyetlen seguth sem viccelne, Veréb tekintete pedig kétséget sem hagyott afelől, hogy komolyan gondolja az ajánlatot.