Istalrin utcái

A Sárga Kavics szimpatikus ivónak tűnt, nem szűrődött ki nagy hangzavar, tehát nagy tömeg se lehetett bent. Éppen ideális. Ceirran egy ideig kint toporgott az ajtó előtt. Mesélt már erről a helyről, igaz csak részleteket ejtett el, de lassan összegyűjtöttem az egész történetet. Elhagyatott gyerekkor a családnál majd egy virágzó, boldog időszak itt. Jobban belegondolva mégse lehet olyan nyugodt hely, ha egyszer kinevelt egy Ceirrant. Méghozzá olyanná amilyen.
Figyeltem a sóhajtozó, ingadozó és tétlenkedő Ceirrant. Elaludt tán egy helyben? Efféle tüneteket eddig csak alvás közeli állapotában produkált. Már emeltem volna az ujjamat, hogy megbökjem, de akkor megindult.
Szóval Hoeren a tulaj. Volt egy ilyen nevű másod unokatestvérem is. Mentem volna Ceirran után én magam is, de hirtelen a tenyere a hónaljam környékébe vágódott, majd megragadta az ingem és berántott.
- Üdv, mindenki! - Kurjantottam , mikor már szilárdan álltam a lábamon és lesöpörtem Ceirran kezét az ingemről. Amúgy is ilyen kényes helyekre ne nyúlkáljon. Egy laert nem tanácsos csikizni. Vagy legalábbis ezt a laert. Lesimítottam az ingemet,megigazgattam a mellényem és helyre rántottam az általvetőmet.
- Mint azt már társam is mondta Tarassian vagyok. Tarassian Ehrelit. Hangszerkészítő, szolgálatotokra. - Hajoltam meg egy kissé, az éppen illő mélységben. - De újabban szórakozott és gondtalan laer zenészek felügyeletét is vállalom. - Tettem hozzá vigyorogva és Ceirrant barátiasan hátba veregetve. A haját is megkócolhattam volna, de lehet akkor megsértődik megint, hogy alacsonynak nézem. Pláne nem lenne szép pont itt.
Közben körbe néztem egy üres asztalt keresve, ahol elfogyaszthatjuk a vacsoránkat, amit Lédac volt olyan kedves és felajánlott.

Mint mindig most is élvezettel hallgattam Ceirran történeteit. Persze mivel némelyiket ismertem könnyen leszűrhettem barátom, hol lódít, és mekkorákat. Rendszerint mindenütt és hatalmasakat. A piaci történet elmesélése után, azonban kicsit visszavett a jókedvem. Ennyi laer között újra rádöbbentem, hogy milyen szerencsétlen is vagyok... Hiszen őket nem aggasztja a tudat, hogy szinte bármelyik pillanatban érheti őket olyan inger, aminek hatására letépik a barátaik fejét... Eh, mitől lettem ilyen letargikus? Hagyjuk is...
Na, de ez a hagymás lepény! Muszáj lesz csinálnom ilyet otthon is. Amennyire Ceirran lelkesedik érte, mert ez tisztán látható azon, hogy már sokadikat tömi magába, és mindhez olyan fejet vág, mint egy műgyűjtő elf egy új szerzemény láttán, ígyis úgyis muszáj lesz neki csinálnom, mert addig nem nyugszik majd.
A vacsora kellemes volt, a társaság üdítő, az idő pedig gyors. Na de mi ütött Ceirranba? A műértő elf uraság miért csapott át falusi asszonykórusba? Biztos nem az ügybuzgalom. Nem az kizárt, az nem jellemző rá.
- Ahogy elnézem az időt, lassan indulnunk kellene. Sajnálom Ceirran, majd máskor énekelsz, úgyis jobb lesz, ha kész a lant hozzá.
- Hoeren uram, köszönjük a kellemes vacsorát és italokat. A hagymás lepény pedig tényleg kiváló. Remélem lesz még alkalmam kóstolni belőle.