Bestiárium- Seguth Andur leggyakoribb élőlényei.
Emlősök:
Amibara: Az Amibara megközelítőleg két és fél méteres marmagasságú, agancsos, párosujjú patás. Szőre szürkésbarna, tömött, de drótszerűen szúrós, a fiatalabb egyedeknél gyakori a fehér csíkozás. Pofájuk nyújtott, orruktól sötét csík indul fejük tetejéig. Szemeik nagyok és sötétek. Agancsaik leginkább a földön honos jávorszarvaséhoz hasonlóak, de nem annyira lapátszerűek, inkább a kiterjedésükben rokoníthatóak. Az agancs ágai az amibaráknál hosszúak és hegyesedőek, nem fél fegyverként használni őket. Az állat fürge léptű és csendesen halad a sűrűbb aljnövényzetben is. Kiváló úszó, kedveli a mocsaras környezetet. Tápláléka elsősorban a zuzmó és mohafélék, de bármilyen növény hajtásait elfogyasztja.
Négyagyaras fóka: A négyagyaras fóka nagytestű úszólábú jószág. Hossza gyakorta eléri a négy métert, súlya eléri az egy tonnát. Bőre hamvas szürke, a fiatalabb példányoknak jóval sötétebb. A hideg tengerekben kitűnően úszik, de szárazföldön esetlen. Igaz, még úgy is igen veszedelmes állat. Feje hosszúkás, de orra tömpe. A kifejlett hímek alsó és felső szemfoga akár másfél méteres agyarrá alakul. Leginkább halakkal táplálkoznak, de az óvatlanabb tengeri madarak fészkeit is szívesen megdézsmálják.
Kampósfarkas: Ezen különleges farkasféle az őse az Ark’Seguthok háziasított kopóinak. Az állat fejétől a farkáig körülbelül két-két és fél méter hosszú, súlya 40-50 kilogramm. Bundája szürkésfehér, kiváló rejtő színt biztosít a havas tájon. Pofájuk elkeskenyedő, hegyes, álkapcsukat akár 120 fokos szögben is képesek kitátani. Mivel hátsó lábuk hosszabb és izmosabb mint a mellsők, igen nagyokat tud ugrani ( egy kifejlett Kampósfarkas akár egy Amibara hátára is képes felugrani). Leginkább hat-nyolc fős falkákban élnek, két domináns hím vezetése alatt. Vadászat idején az egész falka együtt mozog, és igen hatékonyak. Nevüket a mellső mancsukon növő, kampós végű karmokról kapták, amivel könnyedén beleakaszkodhatnak zsákmányuk irhájába.
Seguth vadászkopó: Mivel a Kampósfarkas közeli rokona, nem nagyon tér el külsejében. Szőre jóval tisztább fehér, bár az állat szemeinél gyakorta sötétebb foltok találhatóak. Némileg zömökebbek, de izomzatuk jóval tömörebb, így gyorsabbak és nagyobbat is tudnak ugrani, mint elődeik. Jó úszók, és némileg halászni is tudnak, de leginkább a vadon élő amibarákra vadásznak az Ark’seguthokkal együttműködve. Épp csak kicsivel szelídebbek, mint a Kampósfarkasok, de nagyon intelligensek, és ezért is képesek olyan nagy fokú együttműködésre a seguthokkal.
Fehérmedve: Seguth Andur ritka, nagytestű ragadozója. Jó másfél tonnás súlyával és négy méteres hosszával talán a legnagyobb állat, ami ebben a világban honos. Nevét törtfehér, sűrű bundájáról kapta. Látása és hallása remek, de szaglása csapnivaló. Nincs is rá különösebb szüksége, hiszen leginkább halakon él: a keleti fjordok környékén látható leggyakrabban.
Madarak:
Fekete túzok: Jókora, fekete tollazatú, fején vörös bóbitát hordó madár. Leginkább a seprűsciprus friss hajtásain él. Meglehetősen ostoba madár, vadászata igen könnyű, ráadásul nagyon rosszul repül. Párzási időszakuk nyár elejére tehető, egy fészekaljban rendszerin 3-4 fióka található.
Bakor : Nagytestű tengeri ragadozómadár. Szárnyfesztávolsága majdnem eléri a két métert. Leginkább rablómadár: más fiókákat esetenként még újszülött agyaras fókákat is elragad. Ezen felül az Ark’Seguth halászok fogására is gyakorta rájár. Tollazata szürke és vízhatlan, szeme kifejezetten éles.
Rohngoros: A mocsárvidékek leggyakoribb gázlómadara. Tollazata mocsárszín, kanalas csőre fáradtsárga. Egyedül vadászik, és leginkább a sekély vízben tenyésző halakra, kagylókra, egyéb puhányokra. Bár ártalmatlannak tűnhet, nem az: sarkantyújában erős mérget termel.
Lépegető haskusz: A Lépegetők szintén gyakori gázlómadarak, bár kevésbé méltóságteljes mint a Rohngoros. A kistermetű, éles csőrű fekete-drapp csíkos madár nagy csapatokban lepik el a sekélyest. Lándzsaszer csőrükkel, le-lecsapnak a vízbe, így nyársalva fel a halakat. Könnyen megijednek, és egy madárként kapnak szárnyra bármiféle fenyegetés közeledtén. Vadászni nem érdemes: húsa kevés, és ízetlen.
Pelari : Apró, verébméretű madár. Fürge, és igazi műrepülő. Nyaranta a mocsarak felett cikáznak, és félelmetes sebességgel kapdossák össze a rovarokat. Tollazatuk zöldesszürke, csőrük lapított és ék alakú, szemük furcsa, irizáló zöld.
Halak:
Ezüstpisztráng: A fürge, ezüst szalagként villogó hal minden Seguth Anduri folyóban megél. Nagy tűrőképességű, magát megvédeni képes mindenevő faj- ráadásul igen ízletes. Kifogni nem egyszerű, de megéri a fáradtságot.
Vöröshasú iszapnyelő: A balta alakú ragadozóhal, ami leginkább a mocsaras vizek fenekén él elég gyakori faj. Széles, lapos feje langymatag rézszínű, hasa viszont tűzvörös. Szájában sor éles kis fog várja, hogy valakinek a lábába mélyedhessenek. Leginkább a nála kisebb halakkal táplálkozik.
Koromhasú iszapnyelő: Bár nem rokona az édesvizi Vörös hasú iszapnyelőnek, sokban hasonlítanak. A Koromhasú a tengeröblökben honos, leginkább tengeri növényekkel táplálkozik. Alakja lapított, feje széles. Felülről nézve kőbarna, de a hasán selymesfeketék a pikkelyek.
Tolvaj cheres: A Cheres gigászi, murénaszerű jószág. Hossza akár a három métert is elérheti. A hátán világosabb csíkok találhatóak, de azért leginkább sötétszürke. Feje palackoz hasonlatos, szemei kicsit, viszont meglehetősen sok és igen nagy foggal rendelkezik. Bármit megtámad, ami a közelében a vízbe merészkedik. Nagy étvágyú és agresszív, viszont meglehetősen finom húsú.
Hüllők és kétéltűek:
Nyeldeklencs: Gyakori, mocsarak iszapjában tanyázó gyíkféle. Pikkelyei mentazöldek, toroklebenye mustársárga. Szemei egymástól elkülönülve is képes mozogni. Fején, nyakán és gerince mentén tüskék sorakoznak. Lusta, ráérős állat. Leginkább rovarokkal táplálkozik.
Gázbéka: Az apró, vöröses varangyféle a mocsarak legsötétebb, sűrűbb, bűzösebb részén érzi jól magát. Leggyakrabban a vöröstenyér úszó levelein üldögél a feltörő mocsárgáz felhőiben, és viszkurokat kapdos. Hangjuk mély, rekedtes, és úgy két perc után már nagyon idegesítő.
Dülledtszemű pocsonya: Már a nevéből is nyilvánvaló, hogy ennek a fekete gőtefélének igencsak gülü szemei vannak. Ágszerűen elágazó, külső kopoltyúinak színét a víz hőmérséklete szerint változtatja. Télen teljesen hibernálódik, a mocsaras tavak aljzatán várja a felmelegedést. Tökéletesen ehetetlen állat, de valamiféle érthetetlen okoknál fogva a haskuszok vadásszák, csak azért, hogy a tetemeiket a partra dobálhassák.
Utter kígyó: Az Utter jó három méteresre megnő, de nagyon vékony. Pikkelyei a barnától a levélzöldig változnak. Főleg a fákon él, és madarak tojásaival táplálkozik. Enyhén mérgező, áldozatát kegyetlen fejfájással és szédüléssel gyötri. -
Ízeltlábúak:
Aranybögöly: Ez a hüvelykujjnyi vérszívó teremtmény főleg a mocsarak környékén honos. Általában mindenki utálja, és nem csak azért, mert igen fájdalmasa a csípése, de rengeteg betegséget is terjeszt.
Kramerál: Akár alkarnyi hosszúságra is képes megnőni ez a kobaltkék szitakötőfajta. Agresszív ragadozó, a többi rovart kíméletlenül irtja. A vízben kikelő lárvái a fiatal és sebezhető halakat pusztítják, majd csatlakoznak az égen szálldosó kifejlett példányokhoz.
Viszkur: Muslinca szerű, jellegtelen, fekete rovar. Hatalmas felhőkben él, gyakran telepednek a vízfelszínre, ahol hosszú, vékony lábaikkal tartják fenn magukat. Főleg hulladékon élnek, és igen sok más állat prédái.
