Bestiárium- Laederran leggyakoribb állatai
Ízeltlábúak:
Gyászdarázs: Ökör méretű, szénfekete, sötétszürke sávokkal csíkozott rovarok, melyeket a Laerek leginkább málhahordásra használnak, de maguk is megülik őket az állat torára erősíthető hevederes nyereg segítségével. A nálunk honos állatokkal ellentétben három pár hártyás szárnyuk van, ami enyhén irizál, repülés közben mély zúgást gerjeszt. Összetett szemük kiváló látást biztosít, mérföldekre is képesek tisztán látni. Szerencsére meglehetősen buta lények, és az évszázados szelídítés kiölte belőlük az agresszív hajlamokat. Fullánkjában azonban erős mérget hordoz, és a szúrása akár halálos is lehet.
Karmosméh: Jóval kártékonyabb, acélkék, bernáthegyi méretű rovar, Laederran területén buzgón irtják. Nem virágport gyűjt, hanem a gyümölcsfákat járja, és lerabolja az értékes terméseket, ezért a Laerek igyekeznek felgyújtani minden karmosméh fészket, amit megtalálnak. Mivel ezek a rovarok szintén mérgező fullánkkal vannak ellátva, leggyakrabban a gyászdarazsakat vetik be ellenük. Mivel a gyászdarázs fullánkja nem kampós, többször is szúrhat anélkül, hogy ez számára végzetes következményekkel járna.
A Karmosméhek egyébként a legritkábban támadnak Laerre, hiszen a Laestat alakjukban sokkal ellenállóbak a szúrásukkal szemben, és könnyedén elintézhetik őket.
Aszlagpók: Tányér méretűtől egészen gyűszűnagyságúig változnak az egyes egyedek méretei. Bőrük vizenyősen áttetsző, de ha felmásznak egy virágra, fel tudják venni annak színét. A Laerek a pókselyemért tenyésztik őket, amiből leheletfinom szöveteket lehet szőni. Nem mellesleg hatásosan távol tartják a többi rovart az ültetvényektől. Mérgük csak enyhén mérgező, a szúrás helye megdagad és viszket.
Takácsszúnyog: Igen csak kártékony, fél centi nagyságú jószág. Lábai hosszúak, és törékenyek, repülése ingatag. Mivel petéit a gyümölcsök húsába fecskendezi, a Laerek kifejezetten utálják. Nem túl jó repülő, így leggyakrabban az aszlagpókok hálójában végzi, ha nem egy általa megcsípett utazó karján lesz szétkenődött folt.
Fátyolos libbencs: Hártyavékony szárnyaival, és aránytalanul nagy, gyöngyházszínű fejével és szemeivel igencsak meglepő mégis kellemes látványt nyújtó rovar. Leginkább egy elméretezett éjjeli lepkéhez hasonlít, amely egyedei ezerszámra lepik el tavasszal a gyümölcsültetvények fáit. Igen hasznos rovar, hiszen a virágporzásban hatalmas szerepet játszik.
Emlősök:
Kaptárfosztó: Leginkább úgy írhatnánk le mint egy vizsla és egy menyét játékos kombinációját. Marmagassága kerek egy méter, orra tömpe, fülei hegyesek, farka hosszú és lompos. Járása kecses, rettenetesen fürgén fut. Leginkább húsevő, de nem véletlenül kapta a nevét: A Kaptárfosztó ugyanis leginkább a karmosméhek mézét szereti fogyasztani. Fura hobbija miatt abszolút nem hátrány, hogy irhája teljesen ellenáll a rovarok mérgének. Mivel kiváló a szaglása, a Laerek, miután sikerült háziasítania, vele kutattatják fel a karmosméhek kaptárait. Ahhoz képest, hogy vadászebként tartották, eljutott pár példány Domhanba, és mára az egyik legkedveltebb házikedvenc lett a köztes világban.
Keszekász: Ez a pele méretű rágcsáló körülbelül mindenhol ott van Laederranban. A piacok standjai alatt surrannak, a tetőkön ugrándoznak, sőt a lakásokba is betörnek némi élelem reményében. Kedves, és békés állatok, szinte híján vannak minden félelemnek. A Laer városok utcáin ők helyettesítik a verebeket, úgyhogy a szenilis, öreg nagymamák a madarak helyett a kis keszekászokat etetik aszalt gyümölcsökkel a főtéren.
Hialon: Filigrán, őzikeszerű patás, sötét, csokibarna bundával, és harmatos, hatalmas szemekkel. Szinte sosem merészkednek elő a hársplatán erdőkből, ahol friss rügyeken, és hajtásokon élnek 10-15 fős csoportokban. Nem nagyon vadásszák őket, bár előfordul, hogy egy-egy példányt leterítenek a vadon élő kaptárfosztók.
Terembér: Leginkább úgy képzelhetjük el azt a négyszarvú, szakállas kérődzőt, mintha egy kecskét és egy tehenet kereszteztünk volna. Sajnos, mindkét állat legrosszabb tulajdonságait kapta. A terembért leginkább a pisztáciazöld teje miatt tartják a laerek, de elég sok gondot is okoznak nekik a marhák. Körülbelül mindent képesek megenni válogatás nélkül, ráadásul messzemenően rosszindulatúak és ravaszak is. Magas kerítéssel körbezárt karámokban tartják őket.
Halak:
Veresfejű suhogány: Egy papírvékony, lapított testű és természetesen vörös fejű halról van szó, ami pont annyira finom, amennyire szálkás. Azaz rettenetesen. Leginkább a nyugodtabb vizű tavakat kedveli, és igen nehéz kifogni.
Kákahal: Ez a hosszú, angolnaszerű hal a mocsaras nádasokban érzi otthon magát. Ragadozó, rengeteg rusnya, görbe foggal rendelkezik. Jó nagy dög, olyan jó 40-45 kilónyira megnő, ráadásul agresszív és ravasz is. Nem egyszerű vele elbánni, de nem lehetetlen: minden Laer piacon találni fogunk standot, ahol foghagymával pirított apró halakkal töltve és citromos bundában sütve kínálják.
Görbecsőrű keszeg: Nem, csőre egyáltalán nincs, csupán a fejének van érdekes, felfelé görbülő alakja. Igen átlagos halfajta, a valaki horgászni próbál Laederranon, szinte biztos, hogy akad ilyen a hálójába, hiszen nagyon bamba és igen lassú jószág. Viszonylag nagyra nő, de húsa elég jellegtelen ízű.
Timpiró: Apró, de nagyon agresszív halfajta. Méreteivel abszolút nincs tisztában, így rajba tömörülve megtámadja akár a fürdőzőket is. Sajnos, fogaik aprók és nem épp élesek, hiszen alapvetően növényevők, így leginkább csak zavarják a többi élőlényt.
Madarak:
Targerle: leginkább idegesítő, elfúló turbékolásukról híresek. Tyúk méretűek, hamuszürke a tollazatuk, leszámítva a fejüket, ami a hússzínű tollak miatt kopasznak tűnik. Meglehetősen buta madár, könnyen szelídíthető.
Meggycsőrű: Ez a keresztcsőrű madárfaj leginkább a bogyós gyümölcsökre pályázik: innen kapta a nevét is, hiszen csőre rendszerint piroslik a gyümölcslétől. Énekesmadár, és bár hangja egy kicsit szokatlanul mély, igen kellemesen dalol.
Saslábú pintyőke: Talán minden világok legnevetségesebb madara. A saslábú pintyőke törpepapagáj méretű, gyöngykék tollazatú madár, akit irdatlan nagy, fekete ragadozómadár lábbal vert meg a sors. Hangja magas, és ideges, zöld tollbóbitáját a magasa csapja, ha fenyegetőnek akar tűnni. Gyakori és mulatságos látvány a Laederrani erdőkben.
Kelepas: Hosszú nyakú ragadozómadár, amely leginkább a meggycsőrűeket és a keszekászokat tekinti prédájának. Tollazata karamella színű, szegcsontjánál sárgás folttal. Csőre kampós, szeme zöldessárga. Fürge reptü és erős madár, áldozata ritkán menekül előle.
Kétéltűek:
Elanderian avagy Ela: Laederranon minden bizonnyal a legfontosabb kétéltűfajta ez a gigászi, sziget méretűre megnövő, különleges kétéltű. Kissé hasonlít egy teknősbékára, de az összehasonlítás nemcsak szegényes, de nem is mond eleget. Az Ela a Vioran tenger lakója, hossza szélsőséges meghaladhatja a 10 kilométert, széltében az ötöt. Négy hatalmas, úszóhártyás lábával hajtja előre magát, taréjokkal és legyezőkkel díszített feje majd' harminc méter magasan kiemelkedik a vízből. Bőrét zöldes pikkelyek, hátát aktívan növekvő, rugalmas, átlátszó zöld páncél borítja, ami nem csak védi a törzsében található kilenc gigászi léghólyagot, de be is növi az esetleges sérüléseket, szennyeződéseket.
Az Ela értelmes, tudattal rendelkező lény, bár életritmusa miatt gondolkodásmódja sokban eltér egy átlag Laerétől. A megszelídítésének kulcsa viszont az, hogy az elák hallása rendkívül jó és szerencsére emellett igen muzikálisak is.
A Laerek vagy ötven éve kezdték el a Alederas tervet, aminek keretében hat Ela hátára építettek várost és telepítettek gyümölcsösöket. A terv remekül bevárt, az Alederas raj azóta is úszó szigetekként cirkál a Vioranon.
A raj minden egyes Elája rendelkezik egy figyelőállomással, ahol azok a Laerek élnek, akik kommunikálnak velük ( ez leginkább telepatikusan, képek útján működik), és akik zenével és mesékkel szórakoztatják őket (ugyanis egy Ela élete elég unalmas különben...).
Lángoltgőte: A lángoltgőte egy bávatag, kormozottvörös kétéltű. Leggyakrabban hűvös patakok nagyobb kövei alatt húzódik meg, és látványosan halálra rémül, ha valaki rátalál. Mivel bőre enyhén mérgező és csúf gyomorrontást szabadít arra, aki megpróbálja elfogyasztani, tulajdonképpen senki nem vadászik rá, de ezt azt hiszem elfelejtették megmondani neki…
Tubákbéka: Ragyás, lapostányérnyi és sárszínű. Ez már három rossz pont, ha egy teremtmény történetesen béka. A tubákbéka mégis közkedvelt jószág, hiszen a hangja egészen elképesztő. Leginkább fuvolára hasonlít, és amikor egy mocsárnyi rázendít belőle, az felér egy szabadtéri koncerttel.
Zergegyík: Egy fürge, színváltásra képes gyíkfajta, ami leginkább a hársplatán erdők árnyas mélyén keres menedéket. Tápláléka a Fátyolos libbencs, és egyéb apró rovarok, amikből igen sokat kell naponta fognia, hogy megtöltse a hasát.
