A Portál és a sziklák foga

Feladir- Négyezer szó a kövekre

Hűvös, nyers, kőszagú levegő csapta meg Feladir orrát, a szürke felhőkből pedig durva, aprószemű eső szitált, ami pár szívdobbanás alatt a homlokához tapasztotta elfünk haját, végiggördült a fülein, az inge alá csorgott. Ha ez nem lett volna elég kellemetlen, az a furcsa, nyers, kellemetlen nyomás a mellkasán mindenképpen az volt- mintha minden csepp manája igyekezne elhúzódni a bőrétől. Nem olyan durva és erőszakos volt, mint a saltusiak cellájában, de ez is félreismerhetetlenül kékvas volt - Feladir szinte érezte a földfelszín alatt húzódó ércereket, az apró vasdarabokat a szöszmötölő esőben.
A környező látkép sem nyújtott vigaszt állapotára - talán még életében nem látott ennél komorabb tájat. Inverthan utcái rémisztőek, fenyegetőek, groteszkül kicsavartak voltak, de Saltus sivár, köves vidékének egyhangú szürkesége valahogy elemien nyomasztóan hatottak. A hatást csak fokozta a hatalmas, fekete lépcsősor felé ívelő grandiózus sziklabordák látványa - a távolban pedig hatalmas, széthajigált agyarakhoz hasonlatos hegyláncok foglalták el a horizontot. Színek sehol - csak szürke, szürke, szürke mindenütt. Mintha a világ, ami a lépcsősort körülölelte réges-régen halott lenne- nem is tűnt természetesnek, hogy bármilyen faj képes legyen boldogulni itt. Márpedig a Sziklák fogán túl, ott volt Poros, a portál-piac... városnak ugyanis nehezen lehetett nevezni. Szélesen elhúzódó, de valahogy túl szellős település volt, csupán a piactéren volt nagy a nyüzsgés - szinte alig lehetett látni a standokat a kalmároktól és a sötét ruhás helybeliektől.
Saltusiakért azonban nem kellett olyan messzire menni. A kőagyarakkal szegett lépcsősor alján vagy húsz saltusi lovag várakozott, közülük hatan épp Veréb felszerelésének átvizsgálásával foglalkoztak - egyikük azonban kitűnt a sorból. Először is nagyon nem volt saltusi, másodszor is zöld fénnyel égő szemei és a körülötte cirkáló fehér lángocskák alapján fénymágus lehetett.  Innen is látszott, hogy mennyire nyúzott az arca, és a körülötte örvénylő fénypászmák is önkéntelen velejárójának tűntek Veréb beható kivizsgálásának és a mindent belengő kékvas kártékony hatásának. Úgy egy perccel később végeztek, a seguth pedig, mintha nem is lenne útitársa, magabiztosan tovább is haladt.

Feladir- Négyezer szó a kövekre

A domhani saltusiak hirtelen sokkal kellemesebb megvilágításba kerültek, most, hogy Feladir saltusi saltusiakkal is találkozott, akik ráadásul már borzasztóan unták az aznapi szolgálatot, látványosan rühellték az esőt, és kimondhatatlan ellenszenvvel viseltettek minden utazó iránt. Maguk közt saját nyelvükön mormogva kutatták át Feladir holmiját, újra, és olyan hévvel, mintha nem épp egy másik vámvizsgálatról érkezett volna.
A fénymágus, aki közben elvonult, hogy jókorát kortyoljon a mellényzsebében rejtegetett laposüvegéből, visszatért, és miután üdözlésképpen biccentett Feladirnak, írisze pulzálva izzani kezdett. A mágus leginkább embernek tűnt, de a technika mégsem volt idegen Feladirnak. Az elf fénymágusok is valami ilyen mágiával módosítottak a látásukon, hogy átlássanak különböző matériákon. Úgy fest a saltusiak praktikusabbnak találták a mágikus átvilágítást, mint a tradícionális motozást. A paranoia magasfoka - nem mintha úgy nézett volna ki ez a világ, ahol anyagilag kifizetődő lenne bármilyen csempésztevékenységet folytatni. Hogy mennyit kellett fizetniük a saltusiaknak a mágusnak azért, hogy elviselje a világuk klímáját, azt lehetetlen lett volna megtippelni.
- Achroch Ach Andarba tart? - fordult Feladirhoz az egyik vámtiszt, aki eddig az útlevelét böngészte. A papírosra újabb pecsét került, majd a saltusi visszaadta az okmányt. - Ha igen, akkor menlevelet kell igényelnie Porosban. A hágókat nem használhatják ám szabadon az idegenek.
Az utolsó szót úgy ejtette, mintha valamiféle fertőző betegségről beszélne, viszont a portál felé vetett haragos-irigy pillantásai arról árulkodtak, hogy szívesebben élne maga is odaát, annyi idegen között.
Innen már gyorsan ment minden. A saltusiak visszarámolták Feladir málháját és útjára engedték.
A Portállépcsőtől vagy ötszáz lépésnyi hosszú, kövezett út vezetett Porosig. Veréb kicsit arrébb, egy rozoga artézi kútnál állt, és épp nagy kortyokban oltotta szomját a zubogva ömlő, jeges vízzel. Ahogy elfünk odaért, a seguth harcos felegyenesedett és kézháttal megtörölte a száját. Hűvös tekintete semmiféle érzelemről nem árulkodott.
- Most már kérdezhetsz. - szólt szenvtelenül, aztán sebes, gólyalábas léptekkel meg is indult az úton.

Feladir- Négyezer szó a kövekre

Veréb láthatóan minden igyekezetével azon volt, hogy gyaloglásnak álcázott futólépésben lehagyja Feladirt a bosszantó kérdéseivel egyetemben.
- Az Arénában nem lehet jeget támasztani, elf. - hogy elejét vegye a további kioktatásnak, türelmetlenül feltűrte az ingujját és menet közben felmutatta hegekkel szabdalt csuklóját, amit kettős kékacélpánt fogott körbe. - Úgyhogy ha szomjas vagyok, iszok.
Feladir kérdésrohamát hallva halkan, panaszosan felsóhajtott, és lépteit az út széle felé irányította, hogy kikerüljenek a nem túl jelentős fősodorból.
- Csak a rend kedvéért: Nem tudom hogy van, de nem is érdekel. És, hogy miért küldött ide? Hát idehallgass. - itt körülnézett, majd fojtott hangon, pergő tempóban beszélni kezdett. - Achroch ach Andába kell mennünk, a Poros Ösvényen át. Ott pár napig szemmel kell tartanunk egy adott személyt. Ennyi. - hűvösen végigmérte Feladirt, majd hátradobta a csuklyáját, hogy szabadon érje az eső. Láthatóan frissítően hatott rá a saltusi klíma, talán ezért is nem bánta a kékvaspermetet, ami hamar patakokban csorgott végig szikár, éles vonású arcán, összetapasztotta varkocsba font, szürkésfehér haját - tisztán látszott, hogy harmincötnél-negyvennél több fonat nemigen lehet benne.
- Fogalmam sincs miért nem voltam én elég ehhez a feladathoz, de ha már az kitalálta, hogy velem gyere, igyekezz nem útban lenni.

Feladir- Négyezer szó a kövekre

Veréb olyan fesztelen nyugalommal hallgatta Feladir kifakadását, mintha csak egy kisgyerek háborognak mellette azon, hogy nem hozhatta magával a kedvenc maciját. Nem kapta fel a fejét az egyetlen burkolt célzására sem, csak a barbáron mosolyodott el halványan.
- Befejezted? - kérdezte szelíden a monológ végén, szinte békülékeny nyugalommal. - Rendben. Legyen ahogy akarod, Geraethul hadnagy.
Lassan elérték Poros egyszintes, kőből emelt házait. Minden épület egyforma, precízen faragott sötétszürke kövekből épült, minden homlokzat egyforma volt, talán csak a műhelyek lógtak ki a sorból - két perc alatt hat-nyolc kovács-ház mellett haladtak el, a pajta szerű, fényben úszó helyiségekből tömény forróság áradt az utcára. Veréb szemöldökráncolva, komoran vonult át mindig az utca túloldalára, mintha már maga a hő is idegesítené.

Folyt.: Saltus, Poros ösvény, Poros piactere