Nyugati Bódésor

A kadmet tetoválómesterek őszintén meglepődtek.
'Mit akar a gizda?' jelelt társainak a sátor három széke közül a legtávolabb ülő mester.
'Festetni a szőrét' válaszolt a közel ülő.
'De hát már így is tiszta czifra' jelelt a harmadik. Majd legyintve felállt és beljebb intette a két laert.
- Szóval a bestét akarjátok fel cicomázni? - méregette őket. Majd kiköpött egy rágott levelet, amit eddig a nyelve alatt forgatott és nyámnyogott. - Egyhetvené megcsináljuk. - morrant végül, de még mielőtt a laerek megörülhettek volna, feltartotta a mutatóujját. - De csak hogy tisztázzuk, mi adjuk a mintát és ha kész szétkürtölitek, hogy mi csináltuk. És ha bármelyiktek megpróbál harapni le csapom a bolhás kezit.
A másik két mester el is kezdett helyet csinálni a sátorközepén. Bár egyszerre csak egy laestat fért el így is.
Amennyiben a két laer elvállalja, a művelet fél harangszónyi időt vesz igénybe laestatonként, fertályórás váltásban a vadulást megelőzendő.
A kadmetek alapos munkát végeznek, elsősorban a bundátokra viszik fel a rikítóvörös és vérvörös között változó színű festéket, méghozzá sötétben világítót. Hogy tartós legyen műremekük a mintát a széleknél vékonyan bele is borotválják a bundátokba és ott rendes tetoválást készítenek.
A minta miatt nem kell aggódnotok, kadmet rúnák díszítik púpos vállaitokat és mancsotok külső oldalát le egészen karmotokig, ami szintúgy kapott némi színezést így olyan mintha örökké vérben ázna. Szemeitek köré jellemzően törzsi minták kerültek füleitek felé elnyújtva. Hátatok közepén, végig a gerince mentén hasonló mintát találtok, időnként egy-egy győzelmi rúnával megszakítva. Hátsó mancsaitokat karperecként lábaitok köré fonódó rúnasorok díszítik, egymás alatt három, változó vastagságban.
A két laestat festése erősen hasonlít, de azért nem ugyanaz.

Úgy távoztam a kadmetek bódéjától, mint egy parádés ló. Felvetett fejjel, peckes léptekkel, és olyan magabiztos mosollyal, mint egy kiérdemesült tábornok, dús, ősz bajusszal, aki kitüntetéseinek erdejéből, egy magas pódiumról figyelheti a seregszemlén izzadó bakákat Hah! Vágj jobban oda a sarkad, had zengjen a város a díszlépéstől!
Ezek után hiába is tagadnám, hogy borzasztó elégedett voltam magammal és persze a másik Ceirran lélegzethóhérosan heroikus festésétől. Ezen ritka esetben nem csak a végeredmény számított, de az is sokat dobott a kedvemen, hogy a fél piac leakadt állal figyelte, mi a fene is történik a kadmetek sátra táján. Szinte úgy hemperegtem a bámuló tekintetek fényében, mint vadmalac a pocsolyában. Épp csak nem röfögtem. Taán ennek volt köszönhető, hogy a bökdöső tűket alig éreztem, talán annak, hogy bizony egy laestat irhája nem olyan kis papírselyem, mint a laerbőr. Szóval békésen és nyugalmasan, egy szemnyi morgolódás nélkül álltam ki a próbatételt. Csak azt sajnáltam, hogy a közfrászokozás elkerülése okán jó polgári kötelességem volt visszafordulni megnyerő dalnokba. Legendába illő ragadozó bestia helyett. Persze, azért nem akármi egy Ceirran Carason bőrébe lenni, de aki soha nem volt laer, nem tudhatja milyen remek érzés a szőrösebbik szerény személyem bundájában rohangálni.
- Na most? - intettem körbe a piacon, mintha saját kis egyéni grófságomat mutogatnám mérsékelten gazdag, távoli rokonomnak, aki nyilván csak az ingyen étel-ital miatt ugrott át a birtokomra. Az illető kisnemest jelenleg Tarassian személyesítette meg.
- Akarsz egy jó potyapiát a Geliarból, vagy menjünk inkább hajigálni és lődözni?

Karikadobás? A Karikadobást feltehetően az Égi Lény egyenesen a laer dalnokok szórakoztatására ötlötte ki. Igazából semmi nem indokolta, hogy sikerrel szökkenék át a megmérettetés alacsony lécén, de majdnem biztos voltam benne, hogy lappang bennem valami olyan tehetség is, ami indokolja leendő bravúros teljesítményemet. Szegény vidéki rokonom meg majd csak pislog! Hah! És ma még egy kortyot sem ittam.
- A főnyereményt? Eh! - legyintettem úrias nemtörődömséggel. Vagy legalábbis nagyon igyekeztem úgy tenni. Nehéz főrendet játszani, ha effektíve nem csörög az erszényemben negyvenezer arany, pár mogyoró méretű gyémánt és egy négylovas versenyhintó. Őszintén szólva Tarassian fülét is odaadtam volna azért a fránya fődíjért, de persze nem hiszem, hogy váltóként bárhol elfogadták volna.
Szóval utunkat az északi bódésor felé vettük, keresztül a tömeg haragvó tengerén keresztül. rendben. Nem volt haragvó. Inkább vidám, cukorszagú és bolyhos tömeg volt, de az sehogy nem hangzik jól.
Na, ide azt a nyavalyás szerencsét, had kísértem meg!