Nyugati erdőségek

Tárgy: Re: Nyugati erdőségek Kedd Okt. 11, 2016 8:30 pm

Hófehér mese - Tarassian

Hoppá jég! Nem sikerült teljesen időben fékeznem, jobb mellső mancsom már a jégen érte el a földet, és annak rendje és módja szerint ki is csúszott alólam, mivel nem számítottam halmazállapot váltásra. Durván pofára estem.
A laestat egy pillanatra kizökkent, ami elég volt nekem, hogy visszavegyem az irányítást. Most még nem a féktelen vérengzés ideje van. Nem, amíg az a seguth életben van. Seguth? Mit keres itt? Egyáltalán eddig, hogy a pitvarban nem szúrhattam ki, hisz magasabb is mint a többi, és bőre is más. Eh.. mindegy, most nem az a lényeg, hogy miféle rejtélyes okból nem vettem eddig észre, hanem, hogy hogyan tépjem darabokra, zöldutat adva ezzel a többi banditához. Szemtől szembe nem biztos, hogy jó ötlet támadni, a végén még felnyársal, ide valami más kell. De mégis mi...?
Hasmánt feküdve elkezdtem nyüszíteni, mint akit borzasztó fájdalom kínoz. Immáron megfontoltabb mozdulattal feltápászkodtam, jobb mancsomra kevesebb súlyt osztva, minél apróbbá húzva össze magam. Összességében, ha valaki nem tudja milyen is egy laestat még el is hihette volna, hogy itt bizony egy szerencsétlen, szőrös és igaz kicsit túlméretezett, de rendkívül cuki állat fetreng borzasztó szenvedésben. És mivel itt mindenki tisztában van azzal, hogy milyen egy laestat, jött is már a csavar. Bal mancsommal, immáron szilárd földön állva, kezdtem el busa fejemet kaparni és gyöszmölni, majd mély fenyegető morgás bukott ki torkomból. Ezután jön persze a zavarodott fejrázás, mintha nem lenne helyén a világ, vagy vízzel lenne tele mindkét fülem. Megint fejrázás, most nyüszítéssel kísérve, ami hirtelen csap át mélyen rezgő morgásba. Prüszkölés, fejrázás és a fej ingatása jobbra-balra, mint egy bekattant öreg mergol az állatkertben.
Összességében büszke lehettem az alakításomra, még akár más laereket is meggyőzhettem volna arról, hogy fejemben éppen a laer és laestat vív vérre menő küzdelmet az irányításért. Márpedig a témának határozott szakértője vagyok, lévén nem kissé gyenge idegzetű. Jelen helyzetben is csak azokat a tüneteket másoltam, amit egy-két zavarodott és bizonytalan órámban éltem át egy kisebb hársplatán ligetben, még fiatalabb koromban. Maga az előadás persze nem tartott volna addig, míg valaki ezt elmeséli egy barátjának. A színdarab első felvonása végül egy nem kis véres nyálat a levegőbe röpítő prüszköléssel ért véget, valamint az első bizonytalan hátráló lépéssel. Amit még pár követett, heves fújtatás közepette, továbbra is a szokottnál laposabban.
Egy fejingatásközben oldalra vetett sanda pillantással márki is szúrtam a csapat lúzerét. Látszott rajta az igyekezet, ahogy a többieket próbálja utánozni vagány viselkedésükben és magabiztosságukban, de bizony a félelem szag csak úgy áradt belőle. Végül megalázkodón lekushadtam a seguth felé, majd hirtelen felpattantam és oldal irányba vetődtem, füle farkam behúzva, a már előre kiszemelt lúzer felé, aki volt oly kedves, hogy megfelelő távolságra volt a seguthtól a körön belül, de még nem teljesen vele szemközt. Színelőadásom színvonalát csak tovább növelte csetlőbotló rohamom a jégen át. Szegény kis bandita baka, ha nem ugrik félre elég gyorsan, bizony ilyen lendülettel simán átgázolok rajta.
HA kiérek a jégről már nem érdekel mi történik mögöttem, Ceirran tud vigyázni magára és talán még az emberre is, így hát teljes sebességem beleadva vágtattam minél nagyobb zajt csapva az erdőben. Egész addig amíg tudtam, hogy már nem látnak meg a sötét erdőben. És akkor olyan éles jobb kanyart vettem, hogyha borotvát csinálok belőle egy évig vidáman elvagyok vele. Irány a seguth háta! Morrr...
Laestatom újra magabiztosságra talált, eddig nem értette mire a színjáték de most már látta mire készülök- készülünk, így aztán minden erejét és ügyességét beleadta, hogy gyorsan és némán a seguth háta mögé kerüljek a körön kívül. Ha egy tucatnyi bandita hang nélkül tudott odalopakodni a táborhoz, egy olyan csúcsragadozónak mint a laestat ez gyerekjáték, még a méretei ellenére is. Nem is kellett sokat vágtatnom, hisz a táborunkat alkotó tisztás is elég szűkös volt. Lassítottam, így már a veszett vadász vágta, néma de mg sebes vágtává szelídült.
Megvagy pici jégkocka! Majdnem diadalmas ordításban törtem ki, de még időben visszafogtam magam. Prizmás szemeimet félárbocra engedtem, nehogy csillogásuk eláruljon, majd közelebb osontam a seguth hátához. Még közelebb és közelebb. Tisztán láttam. Széljárás nem volt így szagolni nem tudtam a félelme bűzét, de ő se érezhette meg az én pörkölt bundám szagát.
Nézd ki van itt! Morr! Bizony még a bokrokat is hangnélkül hagytam el, bár nem éppen szolid sebességgel indultam neki. Nem ugrottam, hogy készen legyek bármely csapdára, vagy trükkre és időben irányt válthassak, de számat már szinte teljes szélességében széttárva rontottam neki a seguthnak.
Most meghalsz.
Életemben először a laer és a laestat teljes egyetértésben és összhangban cselekedett.

Tárgy: Re: Nyugati erdőségek Kedd Okt. 11, 2016 9:05 pm

Hófehér mese

Úgy tűnik a homály takarása bejött, legalábbis látogatóink nem tettek semmi olyasmit, amivel jelezték volna, hogy észrevettek. Lassan osontam a fák között, reménykedve, hogy a laestatok nem engem szemelnek ki vacsorájuknak. Azután a fekete foltok egy része kivonult a tisztás szélére, egyikük pedig... Jégmező? De hát ez azt jelentei...

Ark'seguth.

Mégis mit a fészkes hildurfarkat keres itt egy jégember? Itt valami bűzlik.

Azért egy pozitívuma van ennek a jégmezőnek: megfelelő kontrasztot biztosít célpontválasztáshoz. Átkoztam magam amiért a fán hagytam az íjamat, de mentségemre szóljon, hogy nem számítottam arra, hogy egy seguth-tal kell megküzdenünk. Egyértelműen ő lett az első számú célpont.

De persze semmi sem ilyen egyszerű: hárman az azmeg mögött bujkáló Lance felé indultak. A hangok alapján ítélve lábbelijük kifejezetten ilyen jeges talajra volt kitalálva.

Két választásom volt: vagy segítek az embernek, de ezzel magamat is leleplezem, vagy maradok az eredeti tervnél, miszerint megkerülöm a tisztást és a seguth hátába kerülök, de akkor Lance biztosan kutyaszorítóba kerül. Sok idő nem volt a gondolkodásra, mivel az a három kurafi egyre csak közeledett.

Nyelné le keresztben egy melgort az összeset...

Megvártam, amíg a banditák megfelelő távolságba érnek, majd feloldottam a Homályt és kiugrottam a fák közül. Biztos voltam benne, hogy a meglepetés erejével teljesen felkészületlenül érhetem a legközelebbit, és levághatom mielőtt bármit is tehetne, hogy feltartsam a másodikat. Ha nem sikerülne a manőver, akkor megpróbálom visszaszerezni az egyensúlyomat és feltartani kettejüket. Mindkét esetben a harmadik Lance-re marad, ezért szólok neki:

- Az utolsó a tiéd lehet!

Tárgy: Re: Nyugati erdőségek Pént. Okt. 14, 2016 2:49 am

Hófehér mese

Lance összesen három anyázott néhány percen belül.
Legelőször a jégmezőre, melyből egyből gyanítani kezdte, hogy egy seguth mágus is van az ellenségnél. Ez valamelyet bekorlátolta a mozgásterét, de nem bánta, mert távolsági fegyverei voltak. Mindkét revolverében akadt még 3-3 kékacél. Ha ezek közül az egyikkel telibe kaphatná a mágust...
Újabb anyázás, mikor megpillantotta a felé közeledőket. Elmosolyodott, majd kétszer megforgatta a revolvereit, és már tüzet is nyitott volna rájuk - headshotokat tervezett -, de aztán Feladir magánakcióba kezdett.
Újabb anyázás, ezúttal a borostája alatt mormogva, és ezt már az elfnek címezte. Nem morgott sokáig; rögvest becélozta a harmadikat, és már lőtt is, két golyót küldve rá: egyiket a fejre, a másikat pedig a szívére célozva.

Tárgy: Re: Nyugati erdőségek Pént. Okt. 14, 2016 1:00 pm

Hófehér mese

Kaarmok, karmok, KAAAAARMOK!
ERESZD MÁR KI AZOKAT A ROHADT KARMOKAT!
-üvöltöttem a saját fejemben, miközben lendületem és pár mázsás súlyom a jégre penderített. Na végre! először visszarántottam halefnyi karmaimat a mancsomba, majd újra kieresztettem. Csikorgás, recsegés, olyan hang, mintha egy acél százlábú rohangászna egy vizes üveglapon. Aztán szaruhorgonyaim elegánsan lefékeztek. Bah! Velem akartok kitolni?
Elégedetten és fenyegetően üvöltöttem rá megint az ellenre. Ahhoz képest, hogy útszéli banditák, elég pikk-pakk álltak csatarendbe. Na jó, a végén mégis megörökítődnek egy másfél stórfában. Persze, ha túléljük. - cincogta önbizalmam ércfala mögül a realitás vékonyka hangja. Nem nagyon szoktunk egymással szóba állni, úgyhogy meglepett a jelenléte. Most sem láttam különösebb okot az életemet félteni. Ha nagyon durvára fordulna a helyzet, akkor megfordulok, és taktikai visszavonulás. Ha még nagyon nagy gáz lenne, akár még azt is elviselte volna, hogy valamelyik szerencsétlent kimenekítsem, mint málhás szamár az újkrumplit.
Remek terv. Büszke is voltam rá egy darabig. Amíg meg nem ütötte hosszú füleimet az az eltéveszthetetlen, váltakozó hangnemű morgás. Széles perfiériás látásom szélén Tarassian láthatóan a laestatjával küzdött. A látványtól felborzolódott a szőr a gerincem mentén, tagjaimba valami ólmos merevség költözött. Basszus...!
Az egész csupán egy pillanatig tartott, társam ilyen vagy olyan állapotban, beleveszett az erdő sűrűjébe. Bőszen fohászkodtam a nagy Égihez, hogy csak szimuláljon... ha ránk támadna, nem biztos, hogy rajtam kívül más meg tudná védeni a többieket.
Új taktika kell.
Úgy fest oda lett a meglepetéstámadás lehetősége, a klasszikus kard-ki-kard, köröm-ki-karom taktikában kell lejátszanunk ezt a meccset. Feladir viszonylag magabiztosnak látszott, kardját látványos szakavatottsággal forgatta, legalábbis én, mint laikus, így láttam. Azonban Lotter uramnak nem adtam annyi esélyt kizárólag lőfegyverekkel, mikor kérem itt gyíklesők szelték sziszegve a kellemes esti levegőt. Úgyhogy karmaimat mélyen a jégbe vágva úgy fordultam, hogy a harmadik, egyenlőre még szabad bandita mancscsapási távon belülre essen. Egy Feladirnak, egy Lancenek, és egy nekem. Azt hiszem ez elég igazságos felosztás. Ha sikerült egy bivalyerős karomlendítéssel fejen vagy törzsön kapni, úgy a földre teremtettem, lehetőleg csontja törjön. Így, a megtisztított terepen már csak két bandita és egy hülye korcsolyaművész foglalt helyet. Ha őket vettük célba, futtomban is igyekeztem úgy helyezkedni, hogy ne akadályozzam Lottert a célzásban. Valahogy nekem az tűnt a legegyszerűbbnek, ha a mágust a klasszikusa saltusi módszer szerint teljes lelki nyugalommal lepuffantják. Én magamnak úgyis inkább a két pribékjét néztem ki, mint mancsraálló, praktikus áldozatokat. Tervem elég egyszerű volt: ha odaérünk, a jobb oldalira ugrom, és feltépem a torkát. Mi a frásznak cifrázzuk?
Közben erősen reméltem, hogy ádáz vérbaglyom is megtette a kötelességét, és nem kapunk a nyakunkba nyílzáport.

Tárgy: Re: Nyugati erdőségek Pént. Okt. 21, 2016 3:29 pm

A kormosoknál:
(Velirad, Anahíta)

Az ember átvette a táblát, majd lázasan mutogatni kezdett Merthannak. Az összehúzta a szemöldökét, és mérgesen, vagy inkább morcosan tekintett a vastag lencsés emberre. Majd ismét mutogatni kezdett, mire az letörölte a táblára írottakat, és ismét lázas körmölésbe kezdett. Miután végzett ismét átnyújtotta az üzenetet:

Az erdő e terülte, a Saltusi Lovagrend Gerilla osztagának a fennhatósága alatt áll, Gemorick Tranavalos Nagymester rendelete értelmében. A Kormosok feladata a területen ólálkodó banditatáborok felszámolása, és a törvényen kívüliek bebörtönzése. A lovagrendnek erről napokkal ezelőtt tájékoztatást kellett kiküldenie minden Domahni polgár részére. Úgy tűnik ez elkerülhette a figyelmeteket.

Az erdő több veszélyt rejt magában, mint az útonállók. Mint halljátok a Néma Mocsár kikúszott a nyugati erdőségek feléig. Emiatt megszaporodtak a rajtaütések, és a rablások. A banditáknak könnyebb dolguk. A kormosok másodlagos feladata a mocsarat feltölteni és visszaszorítani, ezzel megakadályozva, hogy akár Domhanig elkússzon ez a jelenség.

A napokban kellene, megérkezzen a munkáserősítés, de nem hallottunk róluk még. Utazásaitok alatt nem találkoztatok, egy majd’ húsz főből álló karavánt? A ti táborotok helyén kellett volna csatlakozniuk az egységhez.

Az ember arcán nem volt semmiféle érzelem látható, de a Seguth keresztbe tett karral és rosszalló tekintettel mustrált benneteket. Nem tűnt olyannak, mint aki elhinné, hogy nem csak egyszerű kalandorokkal áll szemben.

A táborban:
(Tarassian, Feladi, Lance, Cerrian)

A tisztáson az események eléggé pörgősen alakulnak. A három bandita akik Lance-et kezdék el megrohamozni hamarosan kaptak a hátukba egyet Feladirtól. A leghátsó egyenesen a vállába kapta a csapást, amitől fetrengve elterült a földön épp kezével a sebet szorongatva, és üvöltve. Társai erre rögvest felkapták a fejüket, és a második – aki közelebb állt Feladirhoz, - tőrrét a magasba emelve rekedt üvöltéssel rohant rá az Elfre kikerülve az első csapását, majd fokozatosan szorítva őt vissza gyors szúrásokkal és vágásokkal az erdő irányába.
A harmadik csak egy pillanatig bambult el, és szinte azonnal a fűbe is harapott. Egy golyó lyukasztotta át a mellkasát ezzel megállásra kényszerítve. Kezével a sebhez nyúlt, és az arcához emelte a véres ujjakat. Majd feltekintett, és térdre borult.
Cerrian nem sokat teketóriázott, hiszen Tarassian elmenekült, és – noha csak szimulált, - foglalkozni kéne vele, nehogy megtizedelje az erdőben élő teremtmények állományát perceken belül. A Laestat mancsa váratlanul érte a Feladirt sarokba szorító banditát. Annak még odapillantani sem volt ideje úgy kapta oldalba a beton kemény csapás. A test szétszakadt vérrel és belekkel beborítva mind Cerrian mancsát, és pofázmányát, mind Feladir teljes testét.
A megmaradt három ellenség pedig… nos nem úgy tűnt hogy megijedtek volna. Noha igaz amikor Tarassian elrohant a jobb szélsőt ügyesen felborította, de már ismét talpon volt, noha bal karja kicsit ügyetlenül lógott mellette. A két bandita kezében egy-egy tőr figyelt, szépen megmunkált erős acél fegyverek voltak, noha jelenleg nem sok hasznát vették. A Seguth gőgösen tekintett rátok, majd a feje kicsit megrezzent oldalra, és ezzel egyidőben elkerekedett szemekkel vetette magát a földre, miközben tenyere alól fehér izzás tört elő. Tarassian szinte hang nélkül robbant rá a mágusra, és az éppen hogy csak le tudtott hajolni, de még így is elkapta a feje tetejét Tarassian egyik karama, és egy jó darabot leskalpolt annak a fejéből. A Seguth szitkozódott, majd tenyerét a fejére tette és elfagyasztotta a sebet. Legalább addig nem fog fájni, amíg a csata véget nem ér. Vagy így vagy úgy.
- Rendben ennyi volt. Korht; Mayes!
A két megnevezett lecsatolta a ruháját, és így félmeztelenül álltak előtettek. Majd a bal szélsőnek szinte az egész teste lángokban tört ki. Csak a szemének és a szájának a helye volt sokkal sötétebb árnyalatú, mint a teste többi részéé. A jobboldali, lassú mozgásba kezdett, és a jég egy része látszólag olvadni kezdett. Majd egy hirtelen mozdulattal egy nagyobb adag vizet öntött a lángoló társára. A tisztást lassan hatalmas gőzfelhő terítette be. A légzés nehézkessé vált, és a látótávolság is megrövidült, a szagok is tompultak.
- Adjátok fel!
Hallatszott valahonnan a Seguth hangja. Magabiztosságot árasztott, bár az biztos, hogy ők sem látnak jobban ebben a ködben.

Tárgy: Re: Nyugati erdőségek Pént. Okt. 21, 2016 6:52 pm

A vadul körmölő alak nem igazán hagyott pihenni. Összevontam a szemöldökömet, kissé mérgesen végignéztem rajtuk, majd visszavettem a táblát, és elkezdtem írni rá:
- Éppenséggel nem, nem kaptunk semmiféle tájékoztatást. Mellesleg piszkosul nem érdekel mi a véleményetek. Pont azt hittük ti vagytok a banditák. Mert persze, egy 6 főből álló társaság, aki ráadásul felderítőket is küld, nehogy rajtuk üssenek, egészen biztosan rosszban sántikál, na persze. Nem vagytok valami jó katonák mit ne mondjak. A felderítésetek és az információszerzésetek pedig kifejezetten pocsék. Itt állomásoztok az erdő közepén, és senkit nem küldtök az 'erősítésért'? Miközben banditák mindenhol? Röhejes.
Amúgy nem, nem találkoztunk velük, és a táborhelyhelyhez is őszintén szólva nemrég érkeztünk egyáltalán, aztán itt tértünk magunkhoz. Ja és ha esetleg nem hinnél nekem, nálatok van a felszerelésem, találhattok benne egy mágustanoncruhát, valószínű nem loptam a tanonclevéllel együtt, a nevemre kiállítva. Még jó hogy nálatok van egy ideje, és még bele sem néztetek, ugye?
Miután így kiadtam magamból mindent, kifejezetten jobb kedélyállapotom lett. Anahitára mosolyogtam, reméltem ő is elő tud rukkolni valamivel. Tekintve hogy ketten voltunk slamasztikában, örültem, hogy legalább van valaki aki mellettem áll.

Tárgy: Re: Nyugati erdőségek Szer. Okt. 26, 2016 9:27 am

A csendes tiltakozás sajnálatosan nem sokáig tartott, elvégre az idegen csapat látszólagos vezetője újfent írásba kezd a táblán, azonban a leírták kissé meglepik az elfet. Fogalma sem volt arról, hogy a lovagrend már errefelé is tevékenykedik, az pedig teljesen biztos, hogy ő nem kapott semmiféle értesítést.
Na persze ez annyira nem meglepő, ha tekintetbe vesszük azt, hogy nincs állandó lakhelye, ha pedig valahol a városban véletlenül ki is volt ragasztva valamelyik falra ez a hír, akkor ő biztosan nem vette észre. Túlságosan is volt foglalva a vásárlással na meg persze a fejében kavargó ezernyi gondolattal, hogy minden apróságra felfigyeljen.
A banditák megszaporodása igazat megvallva nem lepi meg, elvégre azok már csak olyanok, hogy ha egyet megölsz, akkor három lép a helyére, elvégre mindig lesznek olyanok, akik a pénzért akár gyilkolni is hajlandóak. A karavánnak nyomát se látta, miközben a városból kifelé tartva a megbeszélt találkozási pontra igyekezett, azonban eléggé nehezen tudja elhinni, hogy egy húszfős karaván csak úgy szőrén-szálán eltűnt. Na persze ennél furcsább dolgok is történtek már, mióta világ a világ.
Végül ha más nem akaródzik többet írni, akkor karját a tábla felé nyújtva jelzi, hogy most rajta a sor, ő szeretne írni egy keveset és remélhetőleg hamarosan lehetősége is lesz rá:
- HA mindaz, amit most itt leírtatok igaz, akkor talán több értelme lenne annak, hogy egymás hátráltatása helyett inkább segítenénk egymásnak. Elhiheted, hogy nem az életüket megunt polgárok vagyunk, akik csak meghalni jöttek ide ki. – Hogy bízik e az ismeretlen csapatban? Természetesen nem. Azonban a jelenlegi helyzetük eléggé rossz, így ezzel a lépéssel talán jobb helyzetbe kerülhetnek, és az sem lenne rossz igazándiból, ha tudnának információt szerezni a többiekkel kapcsolatban.
Amúgy pedig ha valóban olyan veszélyessé vált az erdő, mint azt mondják, akkor baj esetén ők tökéletesen jók lesznek arra, hogy feltartsák a veszedelmet, legyen az bármi is, amíg ő szép elf módra lelép.

Tárgy: Re: Nyugati erdőségek Szer. Okt. 26, 2016 6:14 pm

Hófehér mese - Tarassian

Szívós egy lókötő az már biztos. Elvégre kapott egy nagyot a fejére. De alighanem hülye is. Vagy az már a fejseb és a reform-gyógyászat eredménye? Mégis ki akarja önszántából lefagyasztani az agysejtjeit, mert megmerem kockáztatni, hogy karmom bizony már odáig is elért.
De mégis mit hisz ez? Hogy megvadult terembér módjára rohanok még húsz métert mire rájövök, hogy elhibáztam? Hisz csapásom eredményét látva mi okom lett volna totojázni? Hát persze, hogy azon nyomban karmaimat a talajba vágva fékeztem és fordultam is vissza újabb támadást intézni a vajákos ellen. És vagy vak, vagy tényleg lekanyarítottam a szürkeállománya egy részét, hogy azt hiszi van ideje parancsolgatni. Elvégre laestat vagyok! Hrrrgh...
Perifériámból még érzékeltem a fellobbanó lángot, de nem érdekelt, mert már neki rugaszkodtam. Ereimben lassan több lehetett az adrenalin, mint a vér, agyamat vörös köd lepte el. Bundám kissé csatakossá vált a párától és csomókba tapadva simult össze.
Két lépés se kellett, hogy újra a seguth előtt teremjek és mancsomat csapásra emeljem. Az pedig megint csak beszélni kezdett.
A tervem egyszerű volt: Szétszaggatni. Feldarabolni. Összetörni. Felkoncolni. Megnyuvasztani. Földbe döngölni. Kinek épp mi tetszik. Amennyiben ez nem következik be két csapáson vagy harapáson belül, megpróbálom hátrébb szorítani és eltüntetni a tisztásról, hogy a többieket legalább ezzel segítsem. Valljuk be ezt nem lesz nehéz, még ha csak puszta méretemet és tömegemet használom is. De tényleg, elég csak megnézni az arányokat. Hozzám képest csak egy fogpiszkáló, vagy még inkább fürjtojás.
Amennyiben sikerül arrébb terelgetnem újra előtérbe kerül az A terv miszerint: Kinyírom! (személy szerint mondjuk a gerincroppantást preferálom) és visszavágtatok, hogy a többiek segítségére lehessek. Ha mázlim van hátba tudom kapni a pirománt.

Tárgy: Re: Nyugati erdőségek Csüt. Okt. 27, 2016 8:59 pm

Hófehér mese

Én nem azt mondom, hogy ehhez nem vagyok hozzászokva. Nem egy csatát láttam már, és a szétmarcangolt és/vagy felrobbant holttestek látványa már-már lepergett rólam.

De attól még undorító, ha valakinek a belsőségei teljes valódban beborítanak.

Ingem egy szárazabbik részével letöröltem arcomról a vért. Mire felnéztem, csak annyit láttam, hogy az egyik laestat kirontott az erdőből, elvétette a csapást a seguth fejére, utána visszafordult, hogy újra támadásba lendüljön. Akárki is legyen ez, biztos, hogy nem teketóriázik. Még gyorsan biccentettem egyet a közelebbi laestat felé, amiért elintézte a támadómat (bár meg kell vallanom, elfogadtam volna valami kevésbé véres megoldást is), utána a földön fekvő fickó fölé léptem. Szánalmas látványt nyújtott, ahogy a vállát szorongatta, miközben érthetetlenül káromkodott.

Fölé léptem, épp akkor, amikor a seguth kiabálni kezdett és a jég eltűnt. És ha mindez nem lett volna elég, a másik két fajankó még valami ködfelhőt is a fejünkre húzott.

Tehát a helyzet: sötétség, színvakság és köd. Ebből kettő is elég lett volna ahhoz, hogy ne lássak semmit, de mindhárom már enyhén túlzás. Meg persze a jég is eltűnt, úgyhogy még csak kontrasztom sem volt a sok fekete árnyalat között. Ha nem is ilyen érzés vaknak lenni, az biztos, hogy nagyon közel állok hozzá.

Végül is csak annyit tettem, amennyit tudtam: kardom hegyét a földön fetrengő bandita mellkasára helyeztem (vagy legalábbis, ahol sejtettem, hogy a mellkasa közepe van) és finoman felszólítottam az együttműködésre:

- Még egy hang, és teszek róla, hogy ne csak a vállad fájjon, rendben?

Tárgy: Re: Nyugati erdőségek Szomb. Okt. 29, 2016 9:43 pm

Hófehér mese

Lance szenvedélyesen felkiáltott, mikor végre eltalálta az egyiküket. Már régen ölt, és a rátörő adrenalin már hiányzott neki. Az viszont már kevésbé, mikor szemtanúja lehetett egy alapos belezésnek. Sok beteg dolgot látott már, és ő maga sem volt szent. Érezte már a kiontott vér szagát, többször, mint kellene. De ilyen gusztustalan pusztítást még nem látott.
Miután túltette magát a látványon, szemtanúja lehetett egy újabb anomáliának. Jobban mondva, egy újabb mágiának. Ha már a jég nem állította meg a kis csapatot, akkor köddel próbálkoznak. A gond csak az, hogy még egy sűrű köd sem némíthatja el a léptek zaját. Sem az emlékeket.
Lance pedig megjegyezte a mágus és a szolgálói irányát, ahogy azt is, hogy egy laestat/laer folytatni fogja az életük megkeserítését. Lance azonban jobban örült volna, ha ketten is rámennek a seguthra. Így tehát meghúzta a ravaszt mindkét fegyverén, és oda lőtt, ahol emlékei szerint a mágus és pribékjei álltak. Remélte, hogy eltalálja őket, de ha nem, akkor is elérte a célját.
- Szőrmókus! - üvöltött Ceirrannak. - A becsapódó lövedékkel megjelöltem számodra az utat a ködön át, afelé, amerre a seguthot találod! Ha segíteni akarsz a társadnak, arrafelé kell menned!
Még egy-egy töltény volt a két fegyver tárában. Neki is állt újratölteni a bivalya rejtekében.

Tárgy: Re: Nyugati erdőségek Kedd Nov. 01, 2016 10:37 am

A hófehér mese

-Nem vagyok hülye! - akartam visszaordítani az embernek, de csak egy torokhangú morranás lett az eredménye, na meg egy falkányi véres nyálcsepp. Nesze neked, Lance Lotter!
Gyorsan megráztam busa fejemet, és igyekeztem a mancsommal letörölni a vért, zsigereket, a szaftos, ízletes tüdőmaradv... állj! Mély levegő, Ceirran, mély levegő! ne foglalkozz azzal, hogy ez a sügér éppen szőrmókusnak titulált, és pláne, ne is gondolj arra, ami a bundádra ragadt!
Mikor sikerült végre kipislognom a vércseppeket a szememből (már csak valami bőrdarab ragadt a homlokcsontomra, de most ezzel nem értem rá foglalkozni), megfeszített izmokkal, ugrásra készen körbekémleltem, majd kilőttem, mint egy kadmet, ha valaki szappannal és fürdőkáddal kezdi kergeti.
Szóval nem vesztegettem az időt. Köd? Oda se neki! Nem kellett ahhoz, egy kattant emberlény puffogtatása, hogy egy laestat megtalálja azt, amit keres. Először is, futás közben felcsaptam a füleimet, és saját súlyosan dobbanó lépteimen túl feltehetően meghallhattam Tarassian morgását, a piromán sistergését és a köd hömpölygéséből még a másik fura mágusféle hollétére is következtethettem. Mivel emlékeim szerint elég közel álltak, már csak az volt a kérdés, ki bukkan ki először a ködből? Mert volt egy alaposan bekészített mancscsapásom a számára...és kezdtem éhes is lenni.

Mi?! Ceirran, mély levegő, mély levegő! Szedd már össze magad!

Tárgy: Re: Nyugati erdőségek Pént. Nov. 11, 2016 2:11 pm

A kormosoknál:
(Velirad; Anahíta)

A Seguth amint kezébe vette a táblát és elolvasta rajta Velirad nem éppen kedves hangvételű levelét, a homlokán egyből kidudorodott egy ér. A keze remegni kezdett, ahogyan próbálta magát nyugtatni, de úgy látszott erre nem sok esély van. A szemüveges ember is összevont szemöldökkel figyelte mind a szöveget, mind pedig a vezér arcát, majd enyhe fejrázással adta a tudtotokra, hogy lehet elvetettétek a sulykot.
A kapitány heves mutogatásba kezdett, és az egyik Saltusi aki a háttérből figyelte az eseményeket, most felpattant, és az egyik sátorból egy kupac fegyvert és egyéb ismerős holmit hozott elő, majd a lábatok elé dobta nem épp finoman.
Merthan az állával jelezte, hogy szedjétek a holmitokat, mert indultok. Ugyanezt pedig néhány egyszerű kézjellel az egész tábornak is. Perceken belül a tábor több mint fele harckészültségben állt előtettek, majd egy indulást jelző kézmozdulatra megindultak előre. Hogy biztosítsák ne meneküljetek el, két vaskos Saltusi figyelte minden léptetek ahogyan vezettek a tábor felé benneteket. Durván egy húsz perc gyaloglást követően, az erdő zajai kezdtek visszatérni hozzátok, ahogyan a lábdobogások, páncélcsörgések és minden megszokott zaj.
A kapitány fújtatott mérgében, majd amikor már rendesen hallott mindenki szinte kirobbant belőle az indulat:
- Te kis medvepotyadék! Mégis milyen alapon merészeled a lovagrendet és a mi munkánkat megkérdőjelezni esetleg sértegetni?! Nem azért vagyunk itt mert olyan marha jó dolog egész álló nap néma kussban várni hogy a szemetet amit Domhan kiköpött magára azt eltakarítsuk! Erre meg jöttök ti akiknek haj' de kedvük támadt császkálni egyet egy lezárt területen, majd még nekik áll feljebb, hogy a lovagrend miért is kérdőjelezi meg azt, hogy mi a fészkes fenét keresnek itt! Meg az én jó édes anyámat!
- De elárulok nektek valamit. Képzeljétek kiküldtünk felderítőket, és azt is képzeljétek, hogy fingunk sincs mi lett velük! Az erdő tele van banditákkal, és olyanokkal akik az anyjukat is eladnák piáért. De gondolom ez nektek nem jelent semmit mert az élet napsütés meg virágszirmok... áhh...
Ezzel visszafordult és magában mérgelődött tovább. Az ember aki eddig körmölt odalépett mellétek és halkan, hogy a kapitány meg ne hallja ő is megszólalt:
- Kérlek ne legyetek rá mérgesek, kicsit elfogta az indulat hogy az elmúlt napokban több csapatunk is eltűnt a mocsár és a banditák miatt. Sajnos nem tudunk mindenütt ott lenni, de azért már több mint tizenöt gyülekezetet számoltunk fel eddig. De mivel a mocsár teljes némasággal áldotta meg a környező területeket így a fosztogatók, rablók, és egyéb nyalánkságok elszaporodtak erre, így mi nekünk is rövid idő alatt kellett többfelé szakadnunk, aminek az lett a vége, hogy kisebb egységek támadtak meg nagyobb táborokat. A munkások fogadására kiküldött egység pedig teljesen nyom nélkül eltűnt. A kapitány pedig nem számított utazókra, és a ti épségetek érdekében ennyire dühös. Lehet, hogy el tudnátok bánni az ilyen útonállókkal, de azért mégis a mi felelősségünk, hogy ne történjen semmi baj ezeken a területeken amíg itt vagyunk... Áh megérkeztünk a táborhelyetekre...
Átcsörtettetek a bokrokon amin túl ismerős helyet találtatok nem éppen ismerős szituációban.

A táborban
(Tarassian; Feladir; Lance; Cerrian)

A ködben ami keletkezett szinte megállt a levegő. A légzés is nehezebb lett, és éreztétek ahogy a magas pára lecsapódik a tüdőtökben. A seguth és két társa már a szájában érezte a győzelem zamatát, bár nem számítottak arra, hogy a korábbi Laestat ismét rájuk ront dühtől megrészegülve. A seguth maga elé emelte a két karját így a becsapódás, noha nem volt kellemes, de legalább az életét nem vette el. Bár a karmok ismét szép sebet hagytak a Jégmágus karjain.
- Fenébe...
Köpött ki a Seguth, majd nehézkesen felemelte a jobb karját, és a tisztáson elkezdett hűlni a levegő. Drasztikusan. A tűzmágus Tarassianra vetette magát és próbálta minél távolabb tartani őt a varázsolni készülő Seguth-tól. Rúgott karmolt, és apró tűzgalacsinokat dobált az irányába próbálta a testével védeni a főnökét. A vízmágus eközben pozíciót váltott de ezzel pórul járt, hiszen egy lövedék csapódott a bal lábának. Lance - noha jól célzott - nem azt találta el akit akart, hanem a másik mágus lábát, aki így fél térdre esett, és a sebet markolta. Feltekintett és sötétség... legalábbis számára hiszen egy másik mancs érkezett a ködfelhőből aminek hatására a fej ami pont olyan magasan volt, hogy azt Cerrian eltalálhassa, komótosan levált a nyakról, és mint egy ágyúgolyó repült el a messzeségbe.
A tűzmágus társa halálára megfordult legnagyobb butaságára. Így Tarassiannak lehetősége nyílt vagy brutálisan kivégezni a lángoló embert, - noha akkor kellemetlenül megpörkölődik a bundája - vagy elhúzni mellette és egy más célpontot keresnie.
Akárhogy is tesz, a következő pillanatban a Seguth diadalittasan felkiált majd egész testében megfeszül és jobb keze felett kékes izzás keretében a pára ami beterítette az egész területet jégvirággá kezdett fagyni szépen komótosan...
Majd mielőtt a fagyott levegő elért volna bárkit is, a Banditavezér üveges tekintettel borult előre, szájából vér tört elő, hátából pedig két nyílvessző állt ki. A köd pedig amilyen gyorsan jött úgy is tűnt el.
- Na ez is megvan. Ez a tizenhatodik csapat. Arthur jegyezze fel! Van túlélő a támadók közt? És sebesült a táborozók közt?
A hang a bokrokon túl egy másik Seguth torkából tört elő aki mellett két ismerős alak ácsorgott Velirad, és Anahíta. A Seguth mögött egy kisebb sereg körülbelül két szakasznyi katona várt készenlétben a további utasításokra.
- A nyugati erdőségek ezen területe a Saltusi Lovagrend fennhatása alatt áll! Ahogyan a felderítőiknek is mondtam már ez a terület veszélyes mind a Néma mocsár, mind az itt bujkáló törvényen kívüliek miatt. Akikkel most küzdöttek azok is egyek voltak ezek közül. Remélem nem lett komolyabb bajuk. Viszont kapnak két órát, hogy összeszedjék magukat, és arról amerről jöttek visszatérjenek Domhan központjába!
Az egyik Saltusi odalépett Feladirhoz, és intette őt a fogoly átadására, már ha az még életben volt...

// Akkor közkívánatra a kalandot megszakítom, hogy más kalandokban gyorsabban tudjatok esetleg haladni, és ne legyen több hetes ácsorgás mert az senkinek sem jó, főleg nektek nem. Én ezennel szeretném megköszönni hogy játszottatok, és hogy ilyen kalandba kezdhettünk bele. Ha majd a későbbiekben lesz rá igény ismét belevághatunk de addig amíg ilyen kicsi a család, addig jobb, ha mindenki tud a saját tempójában haladni és játszani ^^
A jutalmak pedig:
A késésért: +10 mana
A kalandért: +25 mana

Egy záróposztot szeretnék kérni, és további jó játékot kívánok Smile

//

Tárgy: Re: Nyugati erdőségek Szomb. Nov. 12, 2016 9:01 pm

Mivel az indulatom már kiadtam magamból, és végre újra normálisan hallottam, kifejezetten jó kedvem volt. A szemüvegeshez és a kapitányhoz fordultam: - Most hogy ezt a történetet letudtuk, el kell ismernem, hogy nem voltam valami tapintatos, elnézéseteket kérem. Nem teszt túl jót az embernek ha süketen ébred egy ismeretlen helyen. Mindenesetre sok sikert kívánok a rend fenntartásához, és a mocsár visszaszorításához, és köszönöm, hogy visszavezettek a társainkhoz. Alászolgája.
A többiek kissé le voltak strapálva, úgy tűnik mi úsztuk meg könnyebben. Valahogy sejtettem, hogy majd kérdeznem sem kell, mert a laerek elég beszédesek hogy elmondják mi történt. Így belegondolva egész jó társaság ez. Sajnáltam, hogy nem igazán volt elég időm jobban megismerni mindenkit. De ki tudja, talán még összehoz velük az élet... a laerek meg úgyis a Geliarban vannak.

Tárgy: Re: Nyugati erdőségek Csüt. Nov. 17, 2016 8:40 am

Egy valamiben biztos lehet az elf és a társa, mégpedig abban, hogy nem kicsit dühítették fel a csapat kapitányát, amely önkéntelenül is egy kis mosolyt csalt ki a nőből, bár annak nem feltétlen örült, hogy az ő ordibálását kellett elsőnek meghallania az után, hogy végre újra hallani kezdett. Ha egy vezető nem képes az érzelmeit kordában tartani, akkor egyszerűen nem való vezetőnek. Ő ezt már réges-régen megtanulta.
- Megható, hogy aggódik miattunk, de erre semmi szükség. Valószínűleg régebb óta harcolok, mint hogy ő él. – Persze ez alapjában véve nem biztos, hogy igaz, elvégre nem tudja milyen idős a kapitány, de abban is biztos, hogy egy az egy elleni küzdelemben bármelyiket gond nélkül legyőzné.
Aki pedig nem hiszi, nos, annak majd megmutatja azt, hogy milyen is, ha egy elf az igazáért harcol. Miután a felszerelését összeszedte, a seguthot és a másikat követve indul el a táboruk felé, azonban amikor odaérnek, akkor nem várt helyzet várja őket.
- Hogy s mint, fiúkák? – Talán egy kissé gunyorosra sikerült a kérdése, de ez csak amiatt van, hogy sajnálja az egészet. Mármint azt, hogy ő ájultan heverészett, miközben ezeknek itt kijutott a mókából. Ha valaha is újfent összekeveredne velük egy alkalmi kaland idejére, akkor tuti nem jelentkezik önként felderítőnek.
A körmölő ember szavai nem igazán tetszenek, elvégre éppen beesteledett és nem tartja valószínűnek, hogy két órán belül kivilágosodna. Azonban elég, ha kiér az erdőn kívülre, ott biztos talál egy menedéket, ahol reggelig kihúzhatja.
- Hát egy élmény volt, még ha ilyen rövid ideig is tartott. Remélem még találkozunk. – Nem rest elköszönni a társaságtól, aztán beleveti magát a sötétbe, akár egyedül, akár másokkal egyetemben, közben fel se tűnik neki, hogy a paranoiája alábbhagyott.

// Bocsánat a késedelemért. Smile

Tárgy: Re: Nyugati erdőségek Csüt. Nov. 17, 2016 6:58 pm

Hófehér mese

Még tombolt bennem a vérszomj és tengernyi adrenalin fűtötte ereimet, amikor az idegen csapat betoppant a tisztásra és pár pillanat alatt befejezte, amit mi elkezdtünk.
Hirtelen nem maradt célpontom vagy dolgom és a laestat ezt erősen sérelmezte. Azt akarta menjünk neki a sötét erdőjáró alakoknak mert elvették a mulatságunkat, tépjük őket is cafatokra és borítsuk vérükkel a még szennyezetlen földdarabokat.
De nem. A hirtelen segítség végre magamhoz térített, fellibbent a vörös köd a szemem elől és összegyűjtöttem minden erőmet, hogy visszaforduljak. Veszettül fájt. Persze csak az elmémben, a laestat ugyanis nem adta fel olyan könnyen gyorsan jött szabadságát. Majd végre éreztem, hogy újra ruha fedi bőrömet, nem pedig durva bunda, hogy fogaim nem kandikálnak ki fekete ínyem alól, hanem szép sorokban ülnek helyükön és a gyomrom se korog tovább, igaz négykézláb térdepelek a feltúrt, vizes földön.
A pillanatnyi megnyugvást viszont gyorsan felváltotta a keserű epe íze, majd a ki kívánkozó gyomortartalmam sürgetése. A legközelebbi fa felé vetődtem, hogy annak tövében könnyíthessek háborgó belsőmön, és közben hálát adtam az Éginek, hogy hajamat még a nap elején varkocsba fontam.
Lihegve és keserű szájízzel kúsztam kicsit arrább.
Öltem... Furakodott be gondolataim közé a megkerülhetetlen, rettenetes tény. Számba újra feltört az epe és a gyomorsav, hát gyorsan visszatértem a fatörzshöz.
Fejemet a fába verve próbáltam kicsit tisztítani és nyugtatni a gondolataimat, újra felidéztem Laederran otthonos, idilli tájait és kicsit sikerült is megnyugodnom. A fát használva támaszul végre talpra álltam és megindultam vissza a többiekhez, hogy köszönetet mondjak a felmentőseregnek.
Érzékeim azonban még nem álltak helyre a különösen kimerítő átfordulásból. Két világot láttam, kétféleképp hallottam és egyensúly érzékem is még a hatalmas testre volt beállva. Az ilyet még egy teljesen nyugodt és egészséges egyén se bírja ki rókázás nélkül, és én egyik se voltam a jelen pillanatban. Mázlimra azonban gyomrom már üresen kongott így csak az öklendezésig jutottam, mikor el is estem, hála zavaros egyensúlyomnak.
Csak nyugi... ülj le egy percre és jobban leszel...
Ülőhelyzetbe toltam hát magam, és a nagyobb stabilitásérdekében még kezeimmel is támasztottam dülöngélő felsőtestem.
- Legalább megvannak az elveszett felderítőink is - morogtam magamnak, mikor tudatosult bennem, hogy társaink hangját is hallom nem csak titokzatos segítőinket.
Mikor úgy ítéltem már felállhatok anélkül, hogy az első lépés után orra bukjak megfontolt mozdulatokkal feltápászkodtam és igaz kicsit dülöngélve, de megtettem a maradék távot csapattársaimig, kínosan ügyelve arra, hogy a tisztás vérrel és zsigerekkel borított részére véletlenül se pillantsak.
- Köszönjük a segítségüket, uraim. További jó munkát és jó egészséget. Ha valamikor a közel jövőben betérnének a Geliarba kapnak egy ingyen kört. - mondtam a jelenlegi helyzetemtől kitelő legilledelmesebb, szívélyesebb és leglaeresebb módon, de alighanem egy kadmet rítus harcos is lekörözött volna, ha egy ezeréves, macskás, öreg nénit kell eljátszania.
- Ceirran? - fordultam társamhoz, remélve, hogy ő jobban megúszta - Menjünk haza.

/Köszönöm a játékot /

Tárgy: Re: Nyugati erdőségek Csüt. Nov. 17, 2016 8:26 pm

Hófehér mese

Az eltűnő köd egy nagyon pozitív dologként hatott rám. A másik csapat lámpásainak tompa fénye még pozitívabban. A sötét körvonalak nem kecsegtettek volna túl sok jóval az éjszaka közepén, de színvakként már hozzászoktam, hogy ne a paranoia diktálja minden lépésemet. Ha minden sötét alakra rátámadnék Domhan utcáin, akkor vagy a város néptelenedne el nagyon gyorsan vagy én kerülnék életfogytig egy saltusi bányába.

Mindenesetre készségesen adtam át a foglyomat a közeledő saltusinak. Elismernem, bánhattam volna a ficsúrral egy kissé finomabban is, de aki ilyen hívatlanul rám vagy a csapatomra támad az köszönje meg, hogy csak durván taszigálom, és nem helyben felkoncolom. Biccentettem Anahítának... és tudomásul vettem, hogy a seguth még mindig él. Pech, de ez van. A két laer bajtársunk is visszafordult laestat formájából, de színvakságom és a gyér fényviszonyok miatt nem tudtam megállapítani, hogy melyik melyik. Az embert is megpróbáltam felkutatni tekintettemmel, de halva született vállalkozás volt. Melgortok ennék meg Achátot és a vakító mérgét...

De ha már színvakság és sötétség: így nem fogom megtalálni a fát, amire a felszerelésemet rejtettem. Fejemet rázva léptem oda a laerekhez:

- Jó harc volt. Megkérhetlek benneteket egy utolsó szívességre?

//Köszönöm a játékot!//

Tárgy: Re: Nyugati erdőségek Csüt. Dec. 01, 2016 9:58 pm

Lance nem tudta eldönteni, hogy álmodik-e, vagy sem. Egy ilyen fényes győzelem után egyszerűen pár ficsúr elrontja az egészet. No, nem mintha annyira bánná, hisz már amúgy is túl sok időt fecsérelt el itt Domhanon. Elvégre pusztán megtűrt személynek számít.
Pisztolyait megforgatta, majd elrakta. Azmegje hátára pattanva intett búcsút mindenkinek, aki még ott maradt, majd már el is indult. Hazafelé tartott, és új kalandokban reménykedett.

//Köszönöm a játékot!//

» Nyugati Bódésor