Parkok és kertek

A kis Geliar és az Ő gyűrűje - Kötetlen - Ceirran Carasson , Tarassian Ehrelit

Tarassian rejtvénye olyan szakállas volt, hogyha nekem is ad belőle, meg ő is kap, még akkor is térdig szőrben jártunk volna miatta a parkban. Ami praktikus lenne, mert a hirtelen szőrzetmennyiség növekedés elvonta volna barátom figyelmét és el tudtam volna lopni a pitéjét.
- Mivel ilyen gyorsan kitaláltam, hogy a válasz a csend, kaphatok én is? - érdeklődtem kiskutyatekintettel, a reménykedés legvégsőbb és legmagasabb szintjén. Zöldséges-húsos pite... szinte érezni véltem a langymeleget ami áradt belőle és a finom, enyhe kóbormócsing-illatot.
- No lássuk, mi legyen neked... - sajnos bajtársam piti találóskérdése egy kicsit lejjebb rúgott engem egy szinttel, úgyhogy jobb nem jutott eszembe. - Mi az ami egyedül a tied, és mégis a legtöbbet mások használják?

Feladir- Négyezer szó a kövekre

Hideg, szikrázóan fényes reggel volt, Feladirt pedig már nyomasztotta a négy fal, úgyhogy úgy döntött, jár egyet a városban. Hogy céltalan sétájának végén, hogy kötött ki a Portállugasban, maga sem tudta. Talán a korábban átélt Inverthani rémálom egyik utóhatása volt, hogy most itt ült egy padon, szemben a seguth tóval, és hallgatja a madarak csivitelését. Mintha egy évszázad telt volna el azóta, hogy itt küzdött az életéért K'thulannal és K'vissirrel, és pláne egy milleniummal korábban történt, hogy először találkozott pontosan itt Acháttal.
Most nem volt vörös az ég, nem közeledett az ösvényen sötét hajú nemezise sem, a szokásos negédes mosolyával, úgyhogy a Portállugas eddigi tapasztalataival ellentétben bájos látványt nyújtott- már persze, amennyire szürkében élvezni lehetett.
Pár lépésre tőle egy laer ifjú andalgott egy félelf lánnyal, a kadmet kert pampafüves pusztáján pedig fél tucat kölyök fogócskázott: két seguth, két elf, egy kadmet és egy keverék gyerkőc. Hogy népük megvetett, lenézett, kitaszított vagy esetleg gyűlöli a másikat, a jelek szerint semmit sem számított. Persze, nyilván verekedés lesz a játék vége, mert ahol egy sebes lábú kadmet kölyök van, ott a balhé sem maradhat el sokáig, de addig is maradt a szinte már csöpögős idill.
Zajos verdeséssel egy galamb telepedett Feladir padjának támlájára, kizökkentve a veteránt eddigi elmélkedéséből. A madár mély, tuberkolótikus hangon ráburukkolt az elfünkre, miközben kifejezéstelen, apró szemeit mereven rászegezve közelebb totyogott.
- Bruuuuk..! - közölte fojtott, bensőséges hangon, miközben fenyegetően, és galambokra nem jellemző bátorsággal araszolt előre. Aztán megállt, egy könyéknyire Feladirtól, és felemelte a bal lábát, amire szalaggal egy levélke volt kötözve. Rajta, bár szorosan fel volt tekerve, gyöngybetűs, tökéletesen kivehető címzés:
Legdrágább hadnagyom!

Feladir- Négyezer szó a kövekre

A levél rendkívül finom, illatosított papírra íródott - levendulás-mentás illat csapta meg Feladir orrát, ahogy kigöngyölte. Az apró papíroson Achát gyöngybetűi kunkorodtak, kitöltve minden helyet.

Legdrágább hadnagyom!
Sokat gondoltam rád az elmúlt időben, és bevallom, aggódtam is, mikor azt hallottam, hogy rövid távolléted után egy sírgödörből kerültél elő. Elhiheted, majd megállt a szívem, kedvesem! Hogy keveredhetsz mindig ilyen bolondságokba? Ilyen fékevesztett életmód mellett akarsz még megélni száz évet? Igazán gondolhatnál az egészségedre többet!
Ezért is döntöttem úgy, hogy elküldelek pihenni pár napra - a hegyi levegő igazán jól fog esni, majd meglátod! Biztos, ami biztos, veled küldöm régi barátunkat, Verebet - félek, hogy ha rosszul lennél az úton, nem lenne aki segítsen rajtad. Ne is tiltakozz, nem tudnám elviselni a gondolatot, hogy valami baj ér.
Holnap délben fog várni a portálcsarnok előtt. Igyekezz időben odaérni, hadnagyom.
Addig is csókol:
Achát.

A galamb türelmetlenül burukkolt egyet, majd Feladir feldúltságával nem törődve csipkedni kezdte a lábára kötött vörös selyemszalagot. Várjunk... vörös?
A galamb és a fák szürkék voltak, de az a vékony pántlika a madár lábán, úgy lángolt mint a tűz, a lemenő nap, egy rubin.
Ahogy pedig Feladir körülnézett, apró fáklyaként látta fellobbani a szürkeségben a laer ifjú vörös haját, a párjának ruháján a hímzést, a pampafűben rohangászó gyermekek rongylabdáját.
A piros szín visszatért hozzá.