Parkok és kertek

Mint minden nagy városban Domhanon is vannak a polgárok számára kiépített kertek és pihenő parkok. De a domhani kertészeknek megvan az a hatalmas előnyük, hogy több világ kertkultúráját olvaszthatják egybe és használhatják fel, ez persze meg is látszik Domhan méltán emlegetett parkjain.
A legismertebb az összes ismert világ kertkultúráját bemutató kertegyüttes, a Portálok lugasa. A kiterjedt területen jól elhatárolt parcellákon építették meg és rendezték be a Domhanra nyíló világok legjellegzetesebb vagy legszebb kerttípusait. Az elfek erdeit imitáló kertet, amit Vidatharról áthozott kifejlett fákkal népesítettek be és puha moha takaróval borítottak. A kromatok vad dzsungeleit, amiket hatalmas üvegházakban tartanak, hogy  páratartalom megfelelő legyen (bár az eredeti fajok nagy része nem marad meg a tiszta levegőjű Domhanon). Laederran gyümölcsöseit és fűszeres kertjeit, amik már messziről csábítják az arra tévedőket. Utána következik az emberek reneszánsz, labirintussal és szökőkutak díszített kavicsos ösvénnyel könnyen bejárható parkja. De még a saltusiak, seguthok és kadmetek is kaptak kerteket. Igaz az egyik csak művészien faragott sziklákból és fluoreszkáló gombákból áll, a másik egy félig fagyott mocsárvidéket utánoz (egy önkéntes seguth tartja karban a jeget), a harmadik pedig csak szélben hullámzó hosszúszálú füvekből és mezei virágokból áll, de így se maradnak le a többitől.
De Domhan más pontjain kialakított kertek és apróbb parkok is nagy népszerűségnek örvendenek. A tehetősebbek szívesen járnak ki korzózni, piknikezni, vagy labdajátékozni.
Emellett bárkinek ideális helyszínt biztosít találkozókra, üzlet kötésre, vagy éppen egy orgyilkos felbérlésére.

A kis Geliar és az Ő varázsgyűrűje- Kötetlen- Tarassian és Ceirran

Az egész úgy indult, hogy hallottam egy sztorit az egyik betévedt embertől, ami belefészkelte magát az agyamba. Valami törpe méretű lény találkozik egy kicsi, halevő geliarfélével egy barlangban, és a lényecske életéért cserébe találóskérdés párbajt vívnak. Nem érdekelt, hogy Tarassian épp pitegyárt teljes lelki békében, berontottam hozzá, és közöltem, hogy innentől úgy tekintsen rám, mint egy apró és gonosz saltusi hegyimanóra, kinek szent elhatározása, hogy lenyagmnyogja a fejét. Hacsak nem áll ki velem azonnyomban egy találóskérdés versenyre. A tét végül két ezüstpucoló lett nyúlszívkoma fránya élete helyett, de nem állt szándékomban ilyen alacsonyan tartani a mércét.
Szóval Acléan uramtól alássan eltávot kértünk, kaptam a lantomat (mert a, elengedhetetlen kellék a találóskérdésezéshez, b, mert muszáj gyakorolnom vele) és kivágtattunk a Portálok Lugasába, mint két veszett terembér, ha valaki azzal fenyegetőzik, hogy megmossa őket.
Szóval ültünk a padon, elszántan, párbajra készen. A lantomat a térdemre fektettem, aláfestésként drámai dallamot pöncörögtem. Tarassian, mi tagadás, keményen indított. Fogalmam sem volt, hogy az, ami eszembe jutott, a jó válasz-e, de felöltöttem legmagabiztosabb vigyoromat, és eldöntöttem, hogyha le is hurrog, akkor is megmagyarázom neki, hogy az állításom támadhatatlanul fedi az igazságot.
- Nos, ez nyilván az ajtó lesz. - közöltem és pengettem magamnak egy győzedelmes dallamfoszlányt.
Ha (és természetesen) igazam volt, a húrok közé  csaptam, és így daloltam:

Csont tartja a fát,
fa a levelet,
levél a tüzet.

Se oldala, se feneke,
mégis megáll a víz benne.