Kadmor dicsősége

Tarassian- Mesék a pusztáról

Vektaran láthatóan eltöprengett a hallottakon, de mielőtt felelt volna, egy újabb vendég érkezett az ivóba. A koszlott köpenyű ember már régi vendég lehetett, mert a fogadós csak egy intéssel viszonozta a köszönését, majd felkelt és a pult felé vette az irányt. Magától értetődőnek vette, hogy Tarassian követi, mert közben megállás nélkül beszélt.
- A lila fűfélét mi Azmeggyomornak hívjuk, és amennyire tudom tökéletesen értéktelen. Vagy egy tonnányi nő belőle mindenfelé a pusztában, és nincs az a patás, ami megenné. Innen a neve: az azmeg is kipakolja tőle gyomrát.- közben a pult mögül előhúzott egy agyagkorsót és töltött egy pohárral a némán és nyugodtan várakozó embernek. Egy szó sem esett köztük, pár érme gazdát cserét, aztán az illető elvonult az italával egy távolabbi asztal felé.
Vektaran füttyentett a bagolynak, ami felhagyott Tarassian kupájának gyilkolásával, kitárta szárnyait, és hangtalan könnyedséggel gazdája vállára reppent. A fogadós visszatette a korsót, tett egy lépést balra, és léptére valami megzörrent. Vektaran szemöldöke összeszaladt. Lehajolt és egy pillanatig motozott odalent, majd egy közepes méretű vászonszatyorral emelkedett fel. Megoldotta a zsinórt, beleszagolt és elfintorodott.
- Mond, kölyök. - kezdte bal fülcimpáját húzogatva zavarába- Ha a sülthülye mestered elhagyta a nyomorult gazokat, akkor nem lehetett olyan sügér, hogy kimenjen egyedül többet szerezni, ugye?

Mesék a pusztáról - Tarassian

Háhá! Kiáltottam magamban diadalmasan. Eszemben se volt egyedül kóborolni minden világok legveszélyesebbében, mikor Acléannak is torkán akadt. Tudtam, jól, hogy nem fog hagyni elkallódni, elvégre Acléan is így szívódott fel. Na meg, ha mesterem mégis előkerülne utólag, alaposan leteremtené Vektarant, hogy hagyta az inasát elveszni a pusztában. A lényeg a lényeg elkísér. És én ennek módfelett örülök. Nem csak biztonságot jelent egy vén és ismert kadmet társasága, de meg is kedveltem a falábú kocsmárost.
Egy pillanatra elnyitottam szám, mintha tiltakozni akarnék, hogy Vektaran ilyen felesleges időtöltésnek és kutyagolásnak tegye ki magát miattam, de aztán engedelmesen becsuktam és tisztelet és köszönet teli biccentéssel mondtam hálát a mellettem kopogva elviharzó Vektarannak.
Megigazgattam az iszákom szíját a hátamon, és a nyomába szegődtem. Az ajtóból még visszafordultam ifjabb Vektaran felé. Ha laer vagy elf gyerek lenne egy kacsintással és széles vigyorral köszönnék. Ha saltusi vagy seguth egy laza kétujjas tisztelgéssel. De mivel kadmet gyerekekkel még nem volt tapasztalatom, hát felé is biccentettem, pusztán csak szemeimmel vigyorogva rá, majd gondosan becsuktam az ajtót magam mögött.
Körbe néztem Vektaran után és csak reménykedtem, hogy nincs olyan messze a gaz, amit Acléan keres, és a gaz mellett Acléan. És ha messze is van, hadd ne kelljen gyalogolnom.