Inverthan Belvárosa

Inverthan utcái sugárszerűen indulnak ki az öreg, félig magába roskadt Portálcsarnok épületétől. Csakúgy mint odahaza...mégis teljesen máshogy. A főtéren ott áll a szökőkút, de vizet hiába keresnél benne. A csúcsán egy kiterült szarvas alakja látható, tetején rendszerint megülnek a város fekete galambjai. Távolabb ugyan úgy ott van a Mágusközpont kaotikus épülete, bár most balkéz felé esik a portálcsarnoktól, míg a Saltusi torony rogyadozó épülete jobbra mered az ég felé. Távolabb haladva az egyik kihaltnak tetsző utcán a Féllábú Geliar épületéhez juthatunk, és tovább haladva a néma tömegtől zsúfolt piacon át egészen a bakházig juthatunk akadálytalanul. A közvilágításban persze nem érdemes reménykedni: a vörös égen világító holdakon kívül alig egy-két gázlámpa üzemel az egész városban.

Inverthan- Tarassian

Amikor Tarassian magához tért, egy rusnya, döglött kőszarvas bámult egyenesen a szeme közé. Felette valahol iszonyat magasan úgy feszült az vörös égbolt, mintha egy összefestett gömbakváriumot borítottak volna a világra. A felhők alatt pár ujjnyival három lassan mozgó hold imbolygott, kellemetlen, nyúlós fénnyel borítva be a teret, ami erősen emlékeztetett a Domhani főtérre. Az, hogy az ifjú laer egy kiszáradt szökőkútban fekszik, még valószerűbbé tette az összehasonlítást.
A feje rémesen hasogatott, ujjaira valami furcsa anyag kenődött. Amint megszemlélte nyilvánvalóvá vállt, hogy korom. Egész pontosan egy kisebb koromtenger, aminek közepén ő feküdt. Az alakját tisztán kirajzolták a sötét anyag határai.
Ahogy körbenézett, valami halvány, arany csillogást vélt felfedezni valahol, perifériás látása szélén, de mire odakapta volna a fejét, eltűnt. Aztán megint előkerült, méghozzá egyre élesebben. Mintha arannyal valamiféle ábrát hímeztek volna a levegőbe. Egy fiatalember, és sok száz madár. Vele szemben a kedvese, aki kacag a virág átváltoztatásán. Felettébb ismerős. És még egy alak: aranyszínű szemek, barnás bőr, állatprémek. Nem, az alak nem a mintához tartozott, hanem mögötte állt.
Egy kadmet, teljes életnagyságban, mindkét kezében karddal. És felettébb idegesnek tűnt.

Inverthan- Tarassian

Tarassian valami olyannak lehetett szemtanúja, mint még soha életében (sőt, megkockáztatjuk, legalább ötven éve más laer sem): Egy kadmet szabályosan frászt kapott. Éspedig tőle.
A puszták harcos fia tett vagy három óvatos lépést hátrafelé, és remegő kézzel elővonta a kardjait. Közben úgy nézett Tarassianra, mint egy óriási földimogyoró tekinthet egy roppant megtermett mókusra.
- N-nem, uram... -hebegte, és közben folyamatosan hátrált. Pont addig, amíg Severtir kegyelméből el nem bukott egy csatornafedőben. A Terakhi puszták rettenthetetlen vitéze a hátsójára huppant. Egy meglepett "uh!" szakadt fel belőle, majd azonnal és kapkodva igyekezett felkelni, miközben láthatóan azon vívódott, hogy szemmel tartsa-e Tarassian minden mozdulatát, vagy pedig alázatosan leszegje a tekintetét. Jobb ötlet híján ezt a két tevékenységet felváltva végezte, közben pedig, előző bukásából tanulva csoszogva távolodott a szökőkúttól.
- Semmit, az égvilágon semmit nem láttam, nagyjóuram, vak vagyok, mint öreganyám antiloplova, ha megbocsájt...- hadarta eközben, hol a laerre sandított, hol  kövezetre szegezve a tekintetét.

Inverthan- Velirad

Kretian szemöldöke magasra szaladt.
- Nem láttam macskás szobrot. Vagyis nem emlékszem. Engem egy ezüstszállal hálózott könyv kísértett. - A jelenés olyan mélyet sóhajtott, hogy áttetsző, behatárolhatatlan anyaga beleremegett. - De már nem emlékszem rá pontosan. Eltűnt Inverthanról és vele a reményem, hogy hazajussak.. Ez már csak így van.
Kretian alakja pár lépés távolságról követte Veliradot.
- Nem tudom.. bár vannak ennek az egésznek, mondjuk úgy, törvényei. Úgy tudom, ezek a tárgyak afféle utalások... De hogy mire, arra magam sem jöttem rá. Mondjuk, ez nyilvánvalóan látszik is. És, hogy mi vagyok? Nem tudom. De azok, akik nem találják meg a jelenésüket, úgy járnak, mint én.
Az egykori Bank kapuján túl ugyan olyan utca futott, mint Domhanon. Persze ott több a fény, van üveg az ablakokban, és nem úgy nyújtózkodnak az árnyak, mint etetésre váró keselyűfiókák. Úgy tűnt, az egész város kihalt. A patkányok neszezésén kívül alig-alig törte meg nesz a vörös éjszaka sötétjét. Pár háztömbnyire látszott a Portálcsarnok kupolája, a Saltusi torony, Domhan többi nevezetes épületének teteje.

Inverthan - Velirad
Az első pillantásra nyilvánvalónak tűnt, hogy a szobrászok céhe ma már nem üzemel eredeti funkciójában. Ami azt illeti, leginkább egy istállóhoz hasonlított, a szaga pedig már egy utcányira megelőzte a forrását. Kecske, tehén és ázott gyapjúszag csavarta be magát Velirad orrába. Ne tűnt veszedelmesnek. Pontosan hat szívdobbanás erejéig. Aztán végigsöpört a kihaltnak tűnő házak között egy hang, amitől minden Seguth vadász zsigerei összerándulnak: pont úgy hangzott, mint egy Fehérmedve bömbölése.
Aztán valami más zaj verődött mellé: elnyújtott, vad vernyogás, acsargás, morgás, s magas, visító hang. És taps.
Még egy sarok, és Velirrad elé megdöbbentő látvány tárult: a mindig elegáns és úrias Szobrász székház elé alacsony fapalánkokkal bekerített, fűrészporral felszórt küzdőteret emeltek, ahol éppen egy megtermett, fekete bundájú, agyaras medve küzdött, egy már több sebből vérző, hátsó lábát húzó melgorttal. A medve állt nyerésre, ezt pár savanyú ábrázat is konstatálta: leendő vesztesei a gladiétor harcra tett fogadásoknak.
A nézők nem voltak sokan. Csupán tiezenegy fő figyelte a küzdelmet: három festett képű, prémekbe burkolózó elf, két pikkelyekbe öltözött kadmetnek tűnő alak, három fehér ruhában feszítő, alacsony, fekete hajú férfi, hátán méretes mordállyal, két háttérbe húzódó kadmet, és egy földet söprő, ezüst hímzéssel díszített köpenyben feszítő, laer. Utóbbitól az összes többi néző legalább három lépés távolságot tartott.
A látványosság szervezője egy nem túl bizalomgerjesztő alak volt: faját egyszerűen lehetetlen lett volna meghatározni, de füle hegyes volt, ami elf eredetre engedett következtetni, míg alkata inkább saltusira, mohazöld szeme pedig Seguthra utalt.