A Déli, mocsaras területeken főként seprűsciprusok nőnek. A seprűsciprus magas, de terebélyes örökzöld tűlevelű. Lombkoronája egy méter magasan kezdődik, felfelé keskenyedő. Ágainak végén legyezőszerűen terülnek szét a fekete, hosszú és vastag tűlevelek, melyek merevek és íveltek, végüg pedig hegyes. A fa kérge szürke és selymes tapintású, a gyökér közelében azonban finoman bordázott. Nyár közepén sárga, apró virágok nőnek a barna központi hajtásokon.
Az ágak végein tojásdad, arasznyi tobozok nőnek, rücskös, és ahogy ér, bevörösödik.
A fa gyökérzete mélyre hatol, és erősen szétterülő. Többféle gombával él szimbiózisban, melyek kör alakban veszik körbe a törzset.
Kimondottan jól érzi magát a lágy, mocsaras talajú területeken, több más tűlevelű cserje társaságában, amik szintén a déli erdőket kedvelik. Ilyenek például az ezüstrekettye és a magasfagyal. Utóbbinak kékesfekete termése kimondottan remek gyulladáscsökkentő és lázlehúzó, ami a mocsaras vidéken remek segítség lehet, hiszen könnyen lehet betegségeket összeszedni.
A terep ezekben az erdőkben nem túl kedvező: a talaj lágy, és süppedős nyáron, de még a téli fagyok idején is sáros. Az aljnövényzet sűrű és szúrós, a seprűsciprusok pedig még jobban nehezítik a haladást.
Tisztások nincsenek nagyon, ahol megritkulnak a fák, vigyázni kell, hogy nehogy mocsaras területre, vagy állott vizű, de vízinövénnyel vastagon fedett tóra gyalogoljunk.
A rovarokból rengeteg van, és igen bosszantóak. Az állatvilág egyéb képviselői viszont kevesebb gondot okoznak. Rengeteg amibara él itt, a tavakban rhongosok és haskuszok gázolnak, a fákon pelarik gyűlnek nagy csapatokba.
