Makhradin - Hit mindenek felett
- Legyél büszke magadra inkvizítor! - mondta Makhradinnak kísérője - A tanács nem mindennap ad audienciát.
Természetesen ezt mindenki tudta, de jobb minél többször hangsúlyozni, hogy a tanács hatalma szent, sérthetetlen és megdönthetetlen. Ezt szimbolizálta a templom mérete, az ezer lépcső, mely a tanácsteremhez vezet, és a hatalmas gránitkapu, mely előtt minden kristály képviselőjéből a leghatalmasabbak álltak őrt. Hitük és odaadásuk megrendíthetetlen, hatalmuk pedig, akárcsak a tanácsé, megkérdőjelezhetetlen. Szinte már megvetően néztek az inkvizítorra, aki csak úgy a tanács elé akart járulni. Mindenesetre a kihallgatási kérelmet elfogadták, úgyhogy nem állták útját. Kísérője kinyitotta a hatalmas kapukat, majd elhátrált folyamatosan a földet nézve. Csak is az arra méltóak vethették tekintetüket a sárkányok legodaadóbb szolgáinak székhelyére. És Makhradin most ebben a tiszteletben részesült. A terem méretei lélegzetelállítóan nagyok voltak, a kupolás tető csúcspontja legalább húsz méterre volt a csiszolt márványpadlótól, a fal tövében húzódó óriási pódiumon pedig öt kromat foglalt helyet. Arcukat csuklya fedte, ahogyan annak lennie kell. Még egymás között sem vethetik tekintetüket egymásra, ez csakis a sárkányok privilégiuma.
- Makhradin Krammkha - kezdte a középső - Gerabadiltudzsa Krammkha fia és örököse. Azért járultál elénk, hogy előadd kérelmedet. Tessék fiam, hallgatunk.
