A település külső ívén elhelyezkedő házak hagyományosan a vadászoké. A szabad terület, ami az épületek előtt marad, leginkább az ifjak kiképzésére szolgál. A vadászok az általuk használt fegyverek alapján különülnek el, mind szállásügyileg, mind edzések közben, azonban vadászat közben együtt dolgoznak. Nincsenek bábuk, vagy céltáblák, az erdő fái jelentik a gyakorlóteret. Másik alapvető tény, hogy nem használnak gyakorlófegyvereket, mindenki éles és valódi eszközökkel gyakorol. Gyakoriak a sérülések, ezért egy gyógyító mindig a környéken van, csak úgy, mint egy jégmágiában járatos öreg, aki két edzés között oktatják a fiatalokat. Az ugaros terület a farkaskutyák nappali helye is, ahol szabadon futkározhatnak, amikor gazdáikkal nem mennek éppen vadászni.
Nyáron kissé beljebb vonulnak az erdőben, hiszen a pusztás terület hamarabb mocsarassá válik.
A vadászok szállásai meglehetősen hasonlítanak a többi házhoz, mégis, jóval több trófea díszíti őket, és mellettük jégvermeket ásnak, hogy tartósítani tudják a friss húst.
A Téli szállás cölöpfalvában persze más a helyzet. Mivel mindenhol mocsaras a talaj, ezért a gyakorlótérnek is emeltek egy kisebb területet, ahol szárazon gyakorolhatnak az ifjak. Persze, kihasználva az alkalmat ilyenkor gyakorta indulnak a mocsár mélyére portyázni, hogy a leendő vadászok kitanulhassák, hogyan alkalmazkodjanak a nehezebb terephez.