A mana ebben a világban igazán meghatározó jelenség, és még a harcosok sem vetik meg a használatát. Hiszen a mana önmagában, ha kivetül, akkor csak elemi mágiaként képes megjelenni a levegőn. Viszont ez nem jeleni azt, hogy a szervezeten belül keringő manának nem lenne jelentősége. Azok, akik nem varázsolnak, vagy igazán elhanyagolható mágikus erővel rendelkeznek is megadatik a mana mindennapos használata egyfajta szteroidként. A manát képesek a medencéken keresztül a véráramba juttatni, így növelve a vörösvértestek oxigénkapacitását, és sebességét, illetve a reflexek és az izmok teherbírását. Minél több manát adagol az ember a szervezetébe annál nagyobb erőt képes kifejteni, sokkal gyorsabb lesz, és később fárad ki. Viszont amint abbahagyja a folyamatos adagolást, a szervezete elveszti a felpörgetett állapotát, és irgalmatlanul kimerül. Szóval a harcok végeztével az illető, aki erősített magán dupla olyannyira fárad ki, mint ha nem használt volna manát. Emiatt is körülményes a használata, illetve ha már egyszer belekezdtek az adagolásba nem érdemes megszakítani azt, hiszen a szervezet gyorsabban fárad el, és nem lesz képes ismételt teherbírásra egy ideig. A mana nem okoz károsodást a szervezetben, noha szteroidnak minősülő anyag, és versenyeken képesek kimutatni a jelenlétét. Ezzel a formában a harcos képes kékacél felszerelés forgatni, hiszen elég egy medencét szabadon hagyni ahhoz, hogy a szervezet megerősödjön. Emiatt új értelemet nyert az Achilles sarok, mivel a katonáknak csak az egyik lábát nem takarja kékacél vért, hanem csak kékre festett acéllemez.
A manahasználatból adódik, hogy ki is képes használni a mágiát, és ki nem. A testben található manamedencék, kétféleképpen létezhetnek. Nyitott, vagy zárt állapotban. Azok akik a zárt manamedencével születtek, nem képesek a manájukat kivetíteni, így csak a testükbe képesek a saját erejüket koncentrálni. A mágusok, viszont a nyílt medencék miatt csak kifelé a külvilágba tudják kibocsájtani a manájukat.
