Sziklás dombság

A terakhi pusztákon kevés domb található, és azok se jelentősek, egyedül a Sziklás dombság az, ami kiemelkedik, szószerint és átvitt értelemben is.
Domborulatai kopárak, csupasz, töredezett sziklák merednek egyedül az ég felé, se fű, se bokor, se fa. Azonban agyarasmedve annál több található ezen a vidéken. Minden tavasszal idesereglenek a párválasztás kéthetes időszakára. Ilyenkor egy kadmetnek se ajánlatos a vidéken tartózkodnia, mivel nem egy, hanem legalább harminc vérszomjas fenevad ugrik neki, és kadmet legyen a talpán ,aki ezt túl éli, valamint az utánuk jövő feldühödött társaikat.
De nem csak a medverajzás a dombság egyetlen különlegessége. Nyaranta, a medvék távozása után, majdnem minden éjszaka villámlik a dombok felett. A különleges természeti jelenség okát eddig se tudták kivizsgálni.
De ha valaki epikus párbajt szeretne vívni és helyszínt keres hozzá, nem találhat ennél jobbat.

Tarassian- Mesék a pusztáról

Nos, ifjú laer kalandorunk reményeit nem igazolták sem felnyergelt antiloplovak, sem rabszolgák cipelte gyaloghintó. Vektaran egyszerűen nekivágott az utcáknak, bőszen káromolva mindenkit aki keresztezni merte az útját, vicsorgott, köpködött, karjaival, gonosz körmű falábával tört ösvényt a tömegben. Úgy tűnt, a kadmeteknél nemzeti sport a durva közlekedés, így Tarassiannak nem volt könnyű dolga, ha lépést akart tartani Vektarannal, a felé vágódó könyökök, sőt időnként öklök pedig csak nehezítették a feladatot.
Szerencsére kiderült, hogy Amorak nem kifejezetten nagy település vagy csak arrafelé ér a vártnál hamarabb véget, amerre a falábú fogadós törtetett. Egy harangszó sem kellett hozzá, már kint álltak a puszta szélén és Tarassian először rácsodálkozhatott a kadmet fűtengerre.
Mögöttük még karnyújtásnyira vályogviskók sora, előttük pedig derékig érő, aranykalászos mező, ameddig a szem ellát. Na jó, kicsit balra volt pár domb, ami szemtelenül megtörte a költői látképet, de ha kicsit oldalra fordította laerünk a fejét, akkor megszabadult a renitens földrajzi elemektől.
Legalábbis átmenetileg. Ugyanis Vektaran tévedhetetlenül és egyenesen feléjük vette az irányt. Most, hogy senkit nem kellett átkoznia és rugdosnia, meglehetősen jókedvűnek tűnt. Persze az is lehet, hogy a korábbi közlekedésnek álcázott tömegverekedés hangolta fel.
- Na gyere, kölök, mindjárt ott vagyunk. Látod azt a három dombot? Ott, ott, a sziklahalomtól balra, közelebb hozzánk. Na, ott nő most ennyire ez a hülye gyomnövény. Még egy fél óra és már keresgélhetjük is Acléant az aljnövényzetben.

Tarassian - Mesék a pusztáról

Nem várt izgalmakat jelentett az admoraki közlekedés. Laederranon és Domhanon is a kulturált közlekedés ódivatú szokása dívott, ahol igyekeztünk nem kibökni a másik szemét, vagy egy fa sasláb alá szorulni. Itt viszont egészen új közlekedés kultúrával szembesültem. Néhol kifejezetten olyan volt, mintha szándékosan és pusztán hobbiból szeretnék fellökni a másikat, minden józan indokot nélkülözve. Ahogy tovább tanulmányozta ezt a különös jelenséghalmazt ráébredtem, hogy vannak szabályok. Nem lehet csak úgy rúgni, előtte könyökölni, vagy szükség esetén ütni kell. Szinte már láttam is magam előtt a minálunk csirkehipnotizálásnál használt pontjelző táblákat a házakra aggatva. Egy rúgás két pont, könyöklés egy pont, az ütés azonban három pont, kivéve, ha lágy részt talál, mert akkor egyaránt tíz pontot ér mindegyik. Plusz pontot ér a hangos és minél trágárabb káromkodás. Bevallom utóbbira nagyon figyeltem, furcsa szokásom a különböző népek cifra és fantáziadús káromkodásának gyűjtése. A szimpla trágárságok nem érdekelnek, de a több sorosakra már rendszerint felfigyelek.
Mire kiértünk a városból én is összegyűjtöttem pár pontot, bár bevallom volt pár szándékos is. De hát mit lehet tenni? Ha terakhon vagy, viselkedj úgy mint a terakhiak.
Bűntudatomat azonban elszállt mikor teljes szépségében elém tárult a terakhi puszta.
- Itt aztán lehet nézni, ameddig a szem ellát. - morogtam magam elé. A laederrani tengerek jutottak eszembe, csak zöldebb változatban.
Bólintottam Vektarannak, hogy tudomásul vettem, amit mondott, de egyelőre szótlanná tett az eddig nem tapasztalt látvány.

Tarassian- Mesék a pusztáról

Vektaran felemelkedett és elégedetten lapogatta meg Tarassian vállát.
- Nem vagy elveszett alak, kölyök, én mondom, nem vagy elveszett. - nevetett, miközben a karmaival széles kört írt le a fűben.
- Bizony, tegnap itt szedtük a gazokat, de ez itt...- mutatott egy kicsit arrébb lévő megcsonkított csomóra- Frissebb. Nézd meg a levéltetveket. Addig jönnek amíg a növénynedv friss, és ezen pedig jó sok sorjázik.
Valóban, az említett fűpamacson sárgás-fekete paraziták egész kis raja tülekedett. Kicsit arrébb újabb földtúrások látszottak, talán egy árnyalatnyival mélyebbek és ás szögűek, mint a korábbi.
- Ennek a gizgaznak vékony, ujjnyi gumója van. - magyarázta Vektaran, miközben újabb árkot vágott a meglévő földhányások mellé. - A lábam ilyen nyomot hagy. Íves, meredeken lejtő bevágás, utána egyenes karcolás a földön. Itt a lyuk egyenesen lefelé megy, tehát simán kihúzták innen úgy hogy van az egész hülye növény-miskulanciát.
- Szóval, - folytatta, miután megropogtatta a derekát- járt itt valaki utánunk is, aki növényt gyűjtött, és oda a rozsdás pipaszárat, hogy a vizesagyú Acléan volt.
Vektaran jóformán végig sem mondhatta a dolgot, mikor nehéz paták dobogása verte fel a puszta csendjét. Odébb, a nagy kőhalom felől egy antilopló vágtatott feléjük, a dombok irányába. Lovasa szinte szikrázott a napfényben a rengeteg ráaggatott fegyvertől. Ugyanekkor egy hatalmas, habostorta szerű felhő úszott be a nap elé, sűrű, okkerszín derengésbe vonva a világot.
- Hmmmphh. - jegyezte meg ékesszólóan Vektaran, és meglazította a hátán az osuanját. - Azt mondom, fiacskám, húzódj meg szépen a hátam mögött, és próbáld sziklának tettetni magad.

Tarassian- Mesék a pusztáról

A lovas jó tempóban közeledett, hátasa pedig, amint elérték a dombkaréj szélét, prüszkölve-fújva jelezte az idegenek jelenlétét. Így, hogy közelebb értek, kivehetővé vállt a harcos is: alacsony termetű kadmet volt, vézna, de szálkás izomzatú. Ruházata szinte teljes egészében fekete, cserzett bőrből készült, bőrére pedig sötét tintával festettek összekapaszkodó rúnákat. Cserzett, zord arcán annyi sebhely éktelenkedett, mintha a harcos borotva helyett egy reggel véletlenül egy sündisznót kapott volna a kezébe.
Így, belátható távolságról kiderült, hogy fegyverzetét csak a hátán keresztbe szíjazott ousanjai jelentik: minden más fémes-csillogós acél rajta csapdák, láncok és különböző, nehezen behatárolható eszközök alkatrészei voltak. Törvényszerű lett volna, hogy a harcos úgy csilingeljen, mint Acléan Tarassian jogos bosszúja után, de az efféle léha fizikai szabályokra fittyet hányva, teljesen hangtalanul mozgott.
Vektaran a szemét árnyékolva figyelte a közeledőt, majd megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Minden rendben, ifjú laer. Ez csak Erkmasz - fordult hátra Tarassian felé, majd biztos, ami biztos, hozzátette - Mondjuk a Tulerol egyik kiválasztottja, úgyhogy azér' nem teljes, hiánytalan minden rendben, de vegyük úgy, hogy minden foga megvan még.
Ezzel a folklorisztikus kijelentéssel felbaktatott a domb tetejére, és elrikkantotta magát.
- Héj, Erkmasz! Artavikma strie!
Kiáltását több bonyolult intés kísérte, majd zárszóként szegcsontjára vágva eleresztett egy tradícionális Par Kadmort.
A lovas immár legfeljebb húsz lépésre volt tőlük, úgyhogy Tarassian is láthatta, ahogy szemöldökei meglepetten felemelkednek. Aztán felemelte jobbját, mutató és gyűrűsujjával megérintette a homlokát, majd lendületesen jobbra csapott.
- Par Tulerol!
Vektaran vigyorogva köpött egyet oldalra, majd megrázta a fejét és lepillantott Tarassianra.
- Ez egy vicces alak, én mondom.
Az antilopló zordan prüszkölt egyet, amikor gazdája leszállt a domb másik oldalán, szarvakkal ékített fejét dobálta. Erkmasz bágyadtan leugrott a hátáról, laza, zajtalan léptekkel feléjük indult. Sárga, irizáló tekintete hamar Tarassianra ugrott.
- Hát ezt a bohócot meg hol szedted össze? - szólt halkan, nyugodtan, fejével a laer felé biccentve.
- Acléan tanonca. - vont vállat Vektaran.
- Áh. - sóhajtott a harcos. Úgy tűnt, nem képes a dünnyögésnél erősebb hangot kipréselni magából. - Itt járt tegnap. Elég rosszul nézett ki.

Mesék a pusztáról - Tarassian

Csendben figyeltem a két kadmetet.
Még hogy nincs teljesen rendben... egy kadmetről van szó, hát persze, hogy nincs teljesen rendben. Ennek ellenére is kezdtem megkedvelni ezt a fura népséget, és Acléant is megértettem, miért császkál át. Csak azt nem értem miért nem bírta kinyögni egyenest.
Mikor Erkmasz közelebb ért félretettem az iszákomat és felálltam afféle köszönésképpen. Még biccentettem is neki mikor felém fordult, de nem vettem magamra a bohóc jelzőt. A laerekre gyakran használták ezt a szót, rendszerint rossz értelemben, de ha rajtam múlott mindig megcáfoltam őket idővel.
Utolsó mondata azonban elkomorított. Mi az hogy Acléan rosszul nézett ki?
Felálltam és közelebb léptem a két kadmethez, de még nem szóltam közbe. Vektarannal könnyebb dolgom volt, hiszen kocsmárosként nem lehet egy mészáros. De Erkmasz egy felemelkedett kiválasztottja, ráadásul az egyik furábbiké. Domhanon is van kultusza, így tudtam róla egys-mást, és éppenséggel kapóra is jöhet. Mint vadász nagyobb eséllyel bukkanhat Acléan nyomára mint mi.
Végül is úgy döntöttem még maradok a hallgatásnál. Acléan Vektaran barátja is, ő is aggódik érte, hát ő is felteszi majd a kérdéseket, amiket én tennék. Ő ráadásul láthatólag egyenlő félként beszél Erkmasszal, míg nekem ezt valamilyen módon sugallnom kéne, amivel könnyen bakot lőhetnék, lévén, hogy nem ismerem még, mire hogyan reagál.
Vektaranra bíztam hát a kérdezősködést, miközben őszintén sajnáltam, hogy nem hoztam magammal egy üvegnyi laer itókát. Egy jóféle Döglött Bivaly kitűnő alap az ismeretségekhez.

Tarassian- Mesék a pusztáról

Erkmasz lassan végigmérte Tarassiant, valahogy úgy, ahogy tapasztalt földművesek cserkészik be egy vödör vízzel az ürgelyukat: számolgatják a szöget, a lendítés erősségét, a szükséges vízmennyiséget ahhoz, hogy a problémát gyorsan és minél hatékonyabban felszámolhassák. Ezen esetben a végrehajtó még nem döntötte el, hogy ürgelyukat lát, vagy csak azt a likat, ahova tegnap az ásóját szúrta, így nem lendült támadásba.
Vektarant láthatóan nem zavarta a hosszas mustra, addig ráérősen pattintgatta a vart a kézfején futó sebről. Talán elvágta a konyhában, fene tudja.
- Mielőtt még kiméred kilóra a laestatját, légy oly ecsém, mesélj már erről a találkozásról. - vetette fel, továbbra is a sebet piszkálva.
Erkmasz töprengett egy kicsit, közben villogó tekintete továbbra sem mozdult Tarassianról.
- Tegnap korán reggel járt itt, a földet túrta. - szólt bágyadt-közömbösen. - Egy mérföldről érezhető volt a beteg-láz szaga, ami felőle áradt. Fehér volt a képe, remegett a keze, és amikor visszaindult a városba, alig bírt lábon maradni.
- Visszaindult. - ismételte lassan Vektaran. A halántékán lüktetni kezdett egy ér.
- Visszaindult. - bólintott Erkmasz, majd biztos ami biztos a város felé mutatott.- Arra.

Mesék a pusztáról - Tarassian

Erkmasz fürkésző pillantása egy műértő laer festőt juttatott eszembe, de inkább a kritikus fajtából, aki alig várja, hogy valami hibát találjon a képen és kijelenthesse, hogy ő messze szebbet festene.
Zavarba jöttem és nem is nagyon tudtam leplezni. Az még rendben ha pár laer leányzó ennyit és ilyen alaposan bámul, de ha egy kadmet csinálja ugyanezt...
Önkéntelenül is végig pillantottam magamon, hátha tényleg valami furát lát és azért bámul. De nem tapadt keszekász a mellkasomra, és kasza sem állt ki a gyomromból. Tanácstalanul topogtam egy kettőt, végül egy zavart félmosollyal és félrebillentett fejjel nyugtáztam a dolgot.
Szerencsére Vektaran megmentett és legalább megtudtam miért forszíroz Erkmasz. Bolond ha azt hiszi a laer külsejéből fel lehet mérni a laestatot. Láttam én már sihedert is, akkor laestattal, mint egy felnőtt határőr. Tudatlansága azonban némi megnyugvásra adott okot.
De, hogy Acléan beteg, az bizony nagyon nem jó hír.
A diskurzus végeztével Vektaran felé fordítottam fejemet. Véletlenül se akartam azt a látszatot kelteni, hogy nem veszek tudomást a másik kadmetről. Pillantásomban könnyen felfedezhető volt a kérdés.
- Menjünk? - kérdeztem félig-meddig halkan, alighanem átragadt rám Erkmasz hangereje. Úgy véltem ennyivel le is tudtam a szükséges interakciót, és mégse hunyászkodtam meg.
De még nem indultam el iszákom felé, azzal még megvárom Vektaran válaszát.

Tarassian- Mesék a pusztáról

Vektarannak láthatóan nem tetszett az, ahogy az ügy alakult, sőt, úgy tűnt legszívesebben mind Acléant, az ügy okozóját, mind Tarassiant, az ügybuzgót, mind Ekmaszt a rossz hír hozóját nyakig beásná a gizgaz közé, hogy utána szalonnazsírral kenegesse be a fejüket és kinthagyja az egész díszes kompániát az agyarasmedvéknek.
- Menjönk. - vakkantotta mérgesen, és jó lába körül kilencven fokos fordulatot tett. Ekmasz szinte nyugodtan szökkent el a felé lendülő karmok elől, majd megragadta az antilopló kötőfékét és megindult.
- Szóval Acléan tanonca? - ismételte, miközben még mindig Tarassiant méregette. - Vézna és puha, mint egy házatlan csiga.
- Ha te levéznázol valakit... - dünnyögte Vektaran- Az már esemény. Egyébként is, mindegy, hogy néz ki, elő kell kerítenünk azt a marhabarmot, amíg nem késő. Mit mondtál, hogy nézett ki?
Ekmasz rövid ideig eltöprengett, így most helyette az antilopló vette szemügyre Tarassiant - ami azt illeti kimondottan gonosz és gyilkos pillantásokat lövellt felé.
- Úgy nézett ki, mint aki benyakalt egy hordónyi parkedannektárt. - vont vállat végül a harcos.
- Hát azért csak nem... - dünnyögte Vektaran, aztán Tarassianhoz fordult- Mond, ha a hülye patrónusod épp félig leszedálva botladozna a pusztán, csak spekuláció szintjén, szerinted merre menne?

Mesék a pusztáról - Tarassian

Vektaran szavára én is megfordultam és cókmókom irányába vettem rövidke utamat. Visszazártam az iszákom tetejét, majd hátamra lendítettem.
Csiga? És akkor mi van? Én nem kadmet felemelkedettnek képzem magam, hanem laer hangszerésznek. És a fa nem fut el, vagy szegez nekem kétméteres szarvakat, de még a szerszámok használatához se kell malomkőnyi bicepsz. És én amúgy is egy fényesszőrű égimedve vagyok, te pedig egy girhes és magányos tökfilkó a pusztában.
Vektaran azonban szóban is segítségemre sietett. Nem tudom, hogy fogom neki meghálálni a segítségét, de tényleg valami jót kell majd kitalálnom. De nem nevettem, fújtam, kuncogtam vagy pacsiztam össze a kocsmárossal a visszavágás hallatán, csak magamban szép csendesen elkönyveltem és úgy tettem, mintha valami nagyon kényelmetlen és rossz helyre került volna a táskámban és ezt sürgősen helyre kell tennem.
Vektaran kérdésére azonban felszaladt a szemöldököm.
- Eddig még nem láttam egyszer sem beborulva, de gondolom csak van annyi esze, hogy olyan helyre, ahol van esélye, hogy helyre pofozzák.
Sajnos egy ennél kellemetlenebb gyanúm is támadt. A méreganyagtól függően, mert más, nem nagyon tud kiütni egy laert, előfordulhat akár az is, hogy csak a laert ütik ki a laestatot nem. Legalábbis hallottam már ilyenről is. És ha Acléan ilyesmit nyelt be, akkor lehet már a laestatját kéne kergetnünk. De ezt az aggályomat inkább nem jegyeztem meg, lévén Erkmasz láthatólag ki van éhezve egy laestatszőr lábmelegítőre.

Mesék a pusztáról - Tarassian

Érdeklődve hallgattam a beszélgetést miközben időnként le-le téptem egy két fűszálat a kevésbé éles fajtából, hogy madzagot fonjak belőle. Már egész szép hossznál tartottam mikor elhangzott Erkmasz virágkötős kiszólása. Magamban puffogva tekertem fel csuklómra a fűszálkötelet.
Aztán majd orra estem. Tanulni? Vektaran fiával? Kadmet önvédelmet? Nehezen álltam meg, hogy ne üljön ki a csodálkozás az arcomra. Vektaran ezt már kész tényként dobta be, mintha megbeszéltük volna. Ha most elképedem vagy tiltakozom, akkor Erkmasz nyer.
Így aztán csak magamban hüledeztem és ámítoztam, miután egy hálásan vidor pillantással viszonoztam Vektaran hunyorítását. (És igen létezik hálásan vidor pillantás. Én magam kísérleteztem ki a különböző szemöldök rángatás, -ráncolás és -vonogatás fajták fejlesztése közben.) Az első adandó alkalommal meg is köszönöm majd neki, még ha darabokra is esem úgy elver a fia. Ami valljuk be elég valószínű.
Hm... a végén még meg tudom védeni magam laestat nélkül is. Elvégre vettem már egy kardot magamnak...
Lassanként megindultak fejemben az ábrándos képek Tarassianról, a nagy laer harcosról, aki lobogó sörénnyel ellovagol a naplementébe az elcsendesült csatatérről. Vagy inkább egy méltóságteljesen haladó Ela fején áll mérhetetlen nyugalommal, figyelve a körös-körül habzó és viharzótengert, fittyet hányva a villámokra és az arcába csapkodó vízpermetre, várva mikor bukkan fel ősellenségének szigete a láthatáron?
Hm...nem is rossz.