Admoraki Aréna

Képzeljetek el egy több ezer ember befogadására képes, fából ácsolt, ovális stadiont, majd képzeljétek el ugyan ezt, százhúsz évvel később, úgy, hogy az esetleges hibákat csak merőben képzetlen ácsok kísérelték meg kijavítani. Nos, ez a híres-nevezetes Admoraki Aréna, ahol a világok minden vérre és erőszakra éhes lakója jól szórakozhat a porondon élet-halálra küzdő kadmeteken. Már amikor persze a rituális harcok folynak. Ugyanis manapság már nem csak Terakh vérszomjas lakosai léphetnek a homokkal felszórt küzdőtérre, bármely harcos részt vehet a különböző eseményeken és versenyeken, amiknek az első díja rendszerint elég kecsegtető.
Az arénában nem csak párharcok szoktak folyni, hanem csapatos küzdelmeknek is szemtanúi lehetünk. Hagyományosan 3, 6 illetve 12 fős versenyeket hirdetnek nekik, a csapatot közösen jutalmazzák (akár tíz-húszezer arannyal is). A párharcoknak persze nagyobb a kultusza, a győztes pedig aranyon kívül gyakran fegyvereket vagy hátas jószágokat szerezhet.
Persze az Admoraki aréna nem az a hely, ahova besétálsz és egy mágikus karddal meg egy csordányi antiloplóval távozol fél óra múlva. Ez minden világok legkeményebb küzdőtere, még akkor is, ha a párbajok történetesen épp csak megadásig tartanak, nem életre halálra.
A Kadmetek számára külön jelentősége van a párbajoknak: ha valaki zsinórban ötven menetet megnyer, automatikusan kiérdemli az isteni titulust. Eddig a rekordot negyvenöt pihenés nélkül végrehajtott győzelemmel Kadmor vezeti (kénytelen volt megszakítani az utolsó csatáját az ark'seguthok betörésének hírére).

Tarassian- Mesék a pusztáról

Hogy, hogy nem, az az arénában éppen párbaj folyt - könnyű, koradélutáni meccs, szinte gyermekmatiné. Nem is telt meg az egész stadion- jó, ha az ülőhelyek harmadát elfoglalták. Ezt persze kívülről nehéz lett volna megállapítani, de a lelkes ordibálás hiánya azért nyomravezető volt.
Tarassian egyelőre még csak külsőre csodálhatta meg a kadmet építészet eme remekművét. Legalábbis laerként volt elég képzelőtehetsége, hogy rekonstruálhassa, milyen is volt újkorában, még ifjú, friss, fapác illatú műremekként.
Hogy miért áldogáltak még mindig kint, annak két, borzasztó egyszerű oka volt. Egy: Az őrök azt akarták, hogy fizessenek belépti díjat. Kettő: Vektaran meg akarta verni a fenti indokból kifolyólag az őröket.
-... Nem nézelődni akarunk, ti lékelt koponyájú barmok! - ordította a fogadós.
- Ja, mert ti vagytok az elsők, akik "csak a barátjukat keresik" bent! - ordított vissza az egyes számú őr (alacsony, hosszú, varkocsba font hajjal, fedetlen felsőtestén Azrag szent antiloplova futott).
- Találjatok ki valami jobbat! - vakkantotta őr kettő. ( Magasabb, sötétebb bőrű figura, gyanúsan rendben tartott hajzattal, és pár másodpercnyi szemlélődés után kiderült, hogy nő).
Erkmasz hamarosan kilátásba helyezte, hogy megskalpolja mindkét "lottyantagyú trágyasarjadékokat" ha nem állnak el az útjából.
Csak tarassiannak nem volt világos, miért kell a fejenként harminc arany felett polgárháborút kezdeni. Sajnos, bár ifjú laerünk már gyakorlott volt a kadmet közlekedésben, a kadmet alkudozás terén még volt mit tanulnia.

Mesék a pusztáról - Tarassian

Az Aréna értelemszerűen hatalmas volt. Hatalmas és rozoga. Bár ez némiképp érthető, elvégre a gyilkolás, mészárlás és csonkolás nem frissen polírozott fehér márványcsarnokokban szokott folyni. De persze azért azzal sem kellene fenyegetnie , hogy valaki fejére omlik az egész. Igazis, mi van ha valaki így hal meg a küzdőtéren, mondjuk fejére esik egy gerenda. Akkor az Aréna a győztes? Ő kap jutalmat, fegyvereket és lovakat? Pár száz év és az Admoraki Aréna lesz a legnagyobb isten Kadmor után, mert röviden meglesz az az ötven győzelme, ha nem pofozzák helyre.
Vektaran és Erkmasz vitatkozott. De kivételesen neme egymást gyepálták verbális cséphadaróikkal. Persze az őröket is megértettem. Ez a munkájuk és nem egy szerencsétlen akarhatott már ingyen kislisszolni.
De Vektaran és Erkmasz se logikusan kezdett a dologba. Miért nem kérdezték meg az őröket, hogy bement-e egy hozzám hasonló alak? Alighanem rám hárul a feladat.
A parázs vita egy kisebb szünetében előre léptem, hogy én is szóhoz jussak.
- Természetesen tudjuk, hogy Önök csak a munkájukat végzik, de azt hiszem egyszerűbben is megoldható a dolog. - szólaltam fel végül, újfent teljes laer bedobással, miközben már másodjára átkoztam magamat, hogy nem hoztam magammal egy palacknyi laernedűt.- Reggel óta láttak bemenni egy laert? - ha esetleg nem tudnák mi az (ilyen félreeső helyen ezt is eltudom képzelni), tökéletes kirakati példányként szolgálok, és épp ezért két kezem egyszerű mozdulatával végig is mutattam magamon. - Nálam kicsit öregebb, és kicsit gyatrább állapotban. Hogy is mondtad Erkmasz? Áh, igen... mint aki benyakalt egy hordónyi parkedannektárt. Azt gondoljuk, hogy ide jöhetett gyógyítóért.

Tarassian- Mesék a pusztáról

Egy hosszú- hosszú pillanatig a nyolc aranysárga szempár Tarassianra meredt. Úgy néztek az ifjú laerre, mintha ők képviselnék egy nemes törzsben a vének tanácsát, és jelentős feladatuk közepén beplattyogott volna egy kacsa a sátorba (Tarassian), hogy rájuk hápogjon. Felettébb tiszteletlen módon.
Úgy fest, egyikük sem szívesen hagyta volna veszni a hadiállapotot, csakhogy válaszoljon a kérdésre. Végül hosszas és kínos hallgatás után a nő szólalt meg.
- Ja. Láttunk.
Társa kelletlenül bólintott.
- Ja. Még valamikor reggel.
- Ja. Reggel.
Vektaran mély levegőt vett - széles mellkasa csak úgy dagadt bele - majd türelmetlenül, támadásra készülődő bika módjára kifújta. Csoda, hogy nem kezdte a karmaival a földet kapálni.
- És mondjátok, édes gyermekeim, hova a redves pokolba ment innen az a szerencsétlen? - szűrte összeszorított fogai között.
A két őr sokatmondó pillantást váltott egymással, majd hepciás, szemtelen egyenmosollyal fordultak vissza a kis társaság felé.
- Háát, reggel volt, korai szolgálat, tudjátok...- vigyorgott az alacsony.
- Ja, és elég sokan jöttek az első párbaj miatt. - tette hozzá a nő mosolyogva, és nekilátott, hogy kése hegyével valamiféle láthatatlan kaparékot ásson elő a körme alól. - Nem nagyon nézhettük meg.
- Vagy legalább is nagyon kéne erőltetnünk az emlékezetünket.

Mesék a pusztáról - Tarassian

Na tessék! Legalább az kiderült, hogy Acléan járt itt, tehát nem potyára vagyunk itt. A kérdés csak az, hogy itt van-e még, vagy már elment-e.
De ezt persze már nem én fogom kipuhatolni, vagy legalábbis alkudozni. Ezt alighanem jobb ha Vektaranra bízom. Közbeszólásomra adott válaszuk elég jól mutatja, hogy nem tisztelnek eléggé, tehát ha én alkudoznék akár 100 aranyat is kicsikarnának belőlem. Vektaran és Erkmasz azonban tekintély. Erkmasz egy isten kiválasztottja, még ha nem is az övéké, ez már méltó ellenfelet sugall. Vektaran pedig nem hiszem, hogy egy konyhai bárddal nyeste le a lábát. Még a gladiátor múltat is kinézem a fogadósból.
Azzal természetesen tisztában voltam, hogy a kialkudott árat én fogom megfizetni, még ha társaim is alkudnak. Így aztán csendben vártam, hogy mi lesz az eredmény.
Elnézve Admorak szegénységét és az információ egyszerű mivoltát egy húsz vagy harminc aranynál nem számítottam többre. Már ha arany lesz, és nincs valami babonás szokásuk a hét év szolgálatokkal, meglepetés gyerekekkel vagy örökölhető keresztesháborúkkal.