A vizsgálati fogda

A kettes számú pinceszinten rendezték be az átmeneti otthonát Domhan bűnözőinek. Mivel az alagsor alapterülete jelentősen nagyobb, mint a toronyé, ezért nem valószínű, hogy a saltusiak valaha zavarba kerülnének a letartóztatottak elhelyezését illetőleg. A cellák elrendezése igencsak logikus: a központi lépcsősortól induló keresztfolyosókról kiinduló sakktáblaszerű elrendezésben futó mellékutakról nyílnak. Minden sarkon strázsál egy-egy Saltusi. A legtöbben persze az újoncok, akiknek a kiképzéséhez tartozik a fogdák felügyelete is (tanuljanak egy kis türelmet is). Azonban a szinten minimum egy tucatnyi főt számláló veteránokból álló osztag is tartózkodik, hogy bármiféle komplikációt minél gyorsabban és szakszerűbben tudjanak elhárítani.
A cellák egyébként, bár kicsik és kényelmesnek nem lehet nevezni őket, tiszták. A plafonba fúrt szellőzőcsöveken keresztül jutnak levegőhöz. A csövek körülbelül alkarnyi vastagságúak a cellák környékén, és fél méterenként zárja el sűrű, kékacél rács. Ha már kékacélnál tartunk: a falakat és a padlót is ujjnyi drótok szövik át, meggátolva, hogy bárki is mágiával próbálkozhasson a cellában. Berendezésről nem nagyon érdemes beszélnünk. A három lépésnyi hosszú és széles cellákban  az ágyat friss szalma helyettesíti. Ezen kívül egy éjjeliedény és egy falba épített, vízzel teli kőtál szolgálja a rabok kényelmét. A vacsorát este hétkor kapják, a reggelit pedig hajnali ötkor a vasajtó elhúzható reteszén át.

Feladir- majdnem biztos, hogy rossz vége lesz...

A nő nem állta az elf pillantását. Egyébként első ránézésre látszott, hogy ugyan olyan kevert vérű, mint a halott volt, és hogy rohadtul, elemien és eltéveszthetetlenül retteg.
- Danaka a halott nő. - szólt a saltusi kedvetlenül és hol a lányra, hol Feladirra pillantott.- A kisasszony pedig azt állítja, hogy látta, amikor fizettél a szóban forgó hölgynek, és a sikátor irányába távoztatok, ahonnan Danaka nem jött elő többet. Azt állítja, hajlandó ezt írásba is adni.
A fiatal nő idegesen közbevágott. Ujjait tördelte, nyelve akadozva forgott.
- Most már elmehetek, uram? Azonosítottam a gyilkost, most már igazán...már igazán, mennem kell. nem szeretnék, sokáig itt maradni, nem tenne jót a hírnevemnek...
A félvezér nem kissé megvető tekintettel mérte végig, majd intett, mire egy újabb, fiatal fejvadász jelent meg az ablakrésen túl, és a nővel együtt távoztak. Lépteik hangját még sokáig dobálták egymás között a falak.
Pár pillanatnyi kínos csend következett, majd a magas rangú saltusi katona felsóhajtott.
- Most mégis mit csináljunk veled, hm? Így kinéz minimum húsz év bányaszolgálat, barátom.

Feladir- majdnem biztos, hogy rossz vége lesz

A saltusi megadóan hümmögött és bólogatott, miközben Feladir a múltjáról beszélt. Gerillazászlós, felderítőparancsnok? ezek az elfek aztán szeretnek címeket kitalálni! Egy könnyed biccentéssel nyugtázta, hogy valaki talán lesz, aki kihozza innen ezt a szerencsétlen balfácánt, és már épp elábrándozott a vacsorájáról, mikor az elf felpattant és üvöltve megrohamozta az ajtót.
A Félvezér hátraugrott és reflexből kapott a rapierja után, de félúton rájött, hogy nem gyilkos orvtámadással, hanem mezei hipochondriával áll szemközt.
- Hátrébb az agarakkal, hegyesfülű. Nálunk még a kezdő vadászok sem vizsgálnak rabokat, nemhogy egy félvezér! Egyébként is, nyugodt lehetsz: legfeljebb pár bolha lakik a celládban, nem csörgőkígyó. Felesleges ennyire pattogni.
Azért vetett egy gyors pillantást az elf képére. Semmi.
Egy elkínzott sóhaj következett. Ezek a népek annyira borzalmasan puhányok...

Feladir- Majdnem biztos, hogy rossz vége lesz...

A Saltusi sóhajtott.
- Egy kékacél cellában vagy... megtapsolok bármilyen húsmágust, aki innen megbabonáz...-eltöprengett, majd szája cinikus félmosolyra rándult. - Mindenesetre ha ez igaz, rohadt hálás lehetsz nekünk, hogy letartóztattunk. Egyébként, pedig...- vont vállat- szerinted ki ért ilyesmihez ebben a toronyban? Főleg most, maikor a fele emberünk, és a mágiához értő külsőseink is kissé elfoglaltak, miután felgyújtottak valami magtárat az egyik külső kerületen, meg kiraboltak egy szentélyt...
A félvezér még mondott volna valamit, amikor újabb léptek szapora kopogás hangzott fel.
- Eidrick félvezér?
- Igen?
- Az elfnek látogatója jött.
A saltusi ellépett az ajtótól, így Feladir már csak a hangját hallhatta.
- Most? Még nem küldtétek el a jelentést a konzulátusra, nem?
- Nem, természetesen nem, uram.
- Akkor még is ki?
Az újonan érkezett suttogva pár szót váltott a felettesével. A félvezér felmorrant.
- Értem... úgy fest befolyásos barátai vannak. Engedjétek le.
Hallatszott, ahogy a másik összecsapja a sarkait tisztelgés közben, majd elsiet. A saltusi visszatért az ajtóhoz. Arca furcsán kifürkészhetetlen volt.
- Látogatód érkezik, Feladir Geraethul, a huszonharmadik lovasszázad hadnagya.
Ezzel betolta a reteszt és távozott.

Feladir- majdnem biztos, hogy rossz vége lesz...

Két perc telt el, majd egy őr elhúzta a rácsos ablakot, és vetett egy hosszú, gyanakvó pillantás Feladirra, majd biccentett és udvariasan félreállt. Hallatszott, hogy egészen a folyosó végéig megy. Különös eljárás, de ha nem is hallhatta a következő beszélgetést, látni mindent láthatott.
Aztán egy mély, barátságos hang zendült fel.
- Igen sietve távozott az este, elf uram. Pedig még szerettem volna beszélgetni kegyelmeddel.
Az ajtó előtt álló férfi ugyan az volt, mint aki este szóval tartotta Feladirt, de most határozottan máshogy festett. Barna haját rövid varkocska kötötte hátul, sötét, elegáns ruháin a legkritikusabb laer szabó sem talált volna kivetnivalót. Kemény vonású arcára furcsán zord árnyékokat festett a lenti, gyér világítás. Mosolygott, úgy mint ahogy egy apa néz a fiára, ha leesett a gyümölcsfáról, miközben meggyet igyekezett lopni.
- Tudja, nem mindennapi eset, hogy egy, a maga képességeivel megálldott úriember ilyen kínos esetbe keveredik.

Feladir- Majdnem biztos, hogy rossz vége lesz...

- Megbízóm. - javította ki kedélyesen Vincet az elfet, úgy látszott rendkívül jól szórakozik annak zavarán. Tekintete, bár Feladir visszavonult a szoba sötétebb részébe, továbbra is tévedhetetlenül fúródott beszélgetőpartnere szemébe.
- Bármi is legyen a helyzet a jelenlegi balszerencsés állapotával... -kocogtatta meg a kékacél rácsokat a férfi. - Nem nagyon van olyan helyzetben, hogy elutasítsa a segítségünket. Nem győzöm eléggé hangsúlyozni: vagy mi, vagy a bánya. És ha előkerül mér pár tanúvallomás, a saltusiak lehet, hogy nem csak húsz, de ötven évre is bezáratják egy levegőtlen, sötét tárnába.
Hátrébb lépett és karba fonta a kezeit.
- Ez a maga választása Feladir. Ha úgy dönt, hajlandó a lekötelezettünké válni, máris elintézem, hogy kiengedjék. Ha nem...- vállat vont. - ellesz még egy darabig ebben a koszos gyufásskatulyában és maga lesz az első elf aki megtanul folyékonyan beszélni csótányul.

Feladir- Majdnem biztos, hogy rossz vége lesz...

Vincet elmosolyodott. Ez már nem egy atya elnéző tekintete volt, hanem egy elégedett farkasé, aki végre belemélyesztheti a fogát a csordától leszakadt kappariba.
- Semmit, egyenlőre. Mindjárt megyek és elintézzem, hogy elengedjék. Tranavalos félvezér bizonyára még örülni is fog, ha írásba adom, hogy velem vacsorázott este aztán láttam, ahogy leüti önt egy gyanús alak a sikátorban. Más kérdés, hogy én magam segítségért siettem és ezért nem maradtam a helyszínen.
Glyn megropogtatta az ujjait és indulni készült, de egy lépés után megtorpant. Szárazon felkuncogott, hátrafordult. Tekintete vágott, mint a frissen élezett kardpenge.
- Igaz is! Ma éjjel legyen a Portálok Lugasánál, a kilencedik harangszóra. A Kadmet és Seguth kert határán. Ha netán megfordulna a fejében, hogy kihagyja ezt a kis kirándulást, biztosíthatom, hogy nagyon, de nagyon kellemetlen élményben lesz része. Viszlát, Feladir.