-A Narthex-

Feladir- Majdnem biztos, hogy rossz vége lesz...

A Saltusi Torony előterében szinte örvénylett és sistergett a feszültség, a középpontjában pedig öt narancssárga köpenyes kromat pap állt, akik hangosan vitatkoztak pár meglehetősen bosszúsnak tűnő saltusival. Egyikük bőre alól már szinte előtüremkedtek az árnymágia ragacsos csápjai, a leghangosabb alakból pedig olyan hő áradt, hogy még a bejárati kapunál is érezhető volt. Az ajtó belső oldalán posztoló őrök épp halkan beszélgettek, mikor Feladir megérkezett. Még az utolsó pár mondatot elcsíphette.
- Úgy hallottam, két külsős mágusunk égett meg...
- Az semmi ahhoz képest, ami azzal az ispotállyal történt, ahova átterjedt a tűz. Úgy hallottam, a ragályos betegek terméből épp csak pár embert tudtak kimenekíteni, a többiek mind ropogósra sültek...
- Mindezt azért, hogy kiraboljanak egy szentélyt...
- Azok a kromatok odabent majd megvesznek, hogy visszakapják azt a rohadt szobrot. Csoda, hogy még nem estek neki senkinek.
- Mégis miféle vadbaromnak érte meg ennyi pusztítás egy nyavalyás, hülye gyíkért? Kicseszett vallási fanatikus őrültek...
A másik őr épp ekkor vette észre a közeledő elfet és társára pisszegett. Az azonnal elhallgatott.
- Segíthetünk valamiben, uram? - szólt a közelebb álló, majd tekintete egy pillanatig megpihent a lepellel letakart, körülbelül azonosíthatatlan tárgyon, amit a Feladir cipelt.

Feladir- Majdnem biztos, hogy rossz vége lesz...

A két őr egymásra nézett, majd a tajtékzó papok felé pillantottak. Egyikük sem tűnt túlzottan lelkesnek, aztán az ifjabb és szakáll helyett csak borostakezdeménnyel büszkélkedhető saltusi sóhajtott egyet.
- Nagyon fontos ügy....?
- Hagyd, szerintem Tranavalos félvezér még örülni is fog, ha elhívod onnan...- dünnyögte a másik.- ha meg kiderül, hogy füles koma csak a macskáját vesztette el, akkor is megszabadult onnan pár percre.
A fiatal fejvadász vállat vont és elindult a csoportosulás felé. Vasalt csizmái ütemesen kopogtak a fekete bazalt kövezeten.
Egy elf számára nehezen lehetett megkülönböztetni feketébe uniformisba bújt saltusiakat, de az egyikük egészen biztosan Eidrick volt. Mikor a fiatal őr odaért, a legelöl álló fejvadász egy intéssel a papok vezérének torkára forrasztotta a szót. Rövid, saltusi nyelven folyó párbeszéd következett, majd Eidrick kivált a sorból és elindult a kapu felé.
Nem állíthatnánk, hogy a viszontlátás öröme ült ki az arcára, amikor megpillantotta Feladirt. Sőt, mintha határozott rosszallása mérte volna végig. Tekintete bizony hamar megakadt a különös csomagon.
- Köszönöm, átveszem. - biccentett az őröknek, majd intett az elfnek, hogy kövesse.
A Narthexből számtalan kisebb helyiség nyílt, a legtöbbje ilyen késői órán üresen állt. A félvezér benyitott az egyik használaton kívüli raktárba: csak pár kimustrált puska, és egy halom elgördült kardmarkolat porosodott az egyik sarokban. A falon a saltusiak által használt gomba-lámpa izzadt magából kékesszürke derengést.
- Az ott az lesz, aminek gondolom?!- reccsent fojtott hangon, miután kulcsra zárta az ajtót. Nem tűnt igazán feldúltnak, megőrizte a szokásos hűvös látszatnyugalmát, de beszéde már inkább saltusinak tűnt, semmint domhaninak.

Feladir- Majdnem biztos, hogy rossz vége lesz...

Eidrick hallgatott. Hol Feladirt, hol a szobrot figyelte, miközben a halántékát masszírozta. Végül utálkozva megrázta a fejét.
- Szóval huszonnégy ember halálát kennéd egy csempészre? Még szerencse, hogy a Saltusi lovagrend nem egy rohadt kölcsönkönyvtár, ahonnan kilóra lehet igényelni bűnözőket.
Az ajtóhoz lépett és leakasztotta a kulcskarikát az övéről.
- Te most itt szépen megvársz. Egy fertály óra és visszajövök.
Ezzel kinyitotta az ajtót, kilépett, majd nyomban be is csukta. A kulcsok hangosan zörögtek a zárban, majd felhangzottak Eidrick távolodó léptei. Kicsivel később megint megélénkült a Kromatok zsivaja, amit pár hangos saltusi szó végül lecsillapodott. Aztán csend. És csend. Hosszú, óráknak tűnő percekig.
Végül kicsivel több mint egy negyed óra múlva megcsörrent a zár. Eidrick félvezér lépett be, egyedül.
- Beszéltem Gemorickkal. - nyilvánvaló hatásszünetet tartott, a tekintete hideg volt és sötét, mint bármely tárna a saltusi büntetőtelepen. - Azt mondja, ha már idáig eljutottál, akár hasznodat is vehetjük..persze amennyiben nem szabadulnak meg rögtön tőled, amint befejezted, ezt a hülye küldetésedet... aminek igencsak megnőtt az esélye, azok után, hogy meggondolatlanul besétáltál ide. Csempészt, mint már mondtam, nem kapsz, de a portálon a saltusi őrök nem fognak zaklatni. A kadmeteket neked kell kijátszanod. Hajlandóak vagyunk veled kockáztatni ennyit, de ne feledd, ha túléled, innentől jelented nekünk Achát minden rád bízott feladatát, minden előtted felfedett lépést...persze, nem ilyen rohadt amatőr módon, mint ahogy eddig tetted. Cserébe nem tartóztatunk le azonnal, és nem küldünk, számításaim szerint száznegyvennégy évre kényszermunkára. - itt csizmája orrával megbökte a sárkányszobrot- A kromatoknak te is tökéletesen megfelelsz bűnbaknak.

Feladir- majdnem biztos, hogy rossz vége lesz...

Eidricken látszott, hogy igyekszik összeszedni minden csepp megmaradt türelmét. Mély levegőt vett, sziszegve kifújta, egy pár hosszú pillanatig lehunyta a szemét, mint aki nagyon próbál koncentrálni valamire, csak aztán nézett fel Feladirra.
- Inkább ne nyissunk vitát arról, hogy egy hivatásos katonának kötelessége-e hülyének lenni, vagy sem. És nagyon remélem, hogy ebben az... "együtt dolgozásban".. nem mi fogjuk húzni a rövidebbet.
A félvezér válogatni kezdett a kulcsai között, és időnként már az ajtó felé sandított.
- Na most jól figyelj: Ha kapcsolatba akarsz innentől lépni velünk, egyszerűen sétálj be egy laer ivóba, rendelj valamit, ücsörögj egy kicsit, majd mikor fizetsz, hagyj egy üzenetet a csaposnál. El fog jutni hozzánk. Ami meg a távozásodat illeti, úgy gondoltuk, a leghihetőbb magyarázat, hogy visszajöttél kiverekedni magadnak kártérítést az indokolatlan bánásmód miatt... nem te lennél az első elf, hogy finoman fogalmazzak. És, hogy legyen egy kis bizonyíték is, íme...- ezzel átnyújtott egy papírdarabot, amin sietős, kusza írással az alábbi állt.

Kelt.: aha. 1942, Fehérsarló ciklusának tizedik napja, Gemorick Tranavalos Nagymester saját keze által, satöbbi.

Az alábbi okiratot bemutató elf (Feladir Geraethul) számára a Saltusi Lovagrend pénztára köteles kifizetni 10 arany kompenzációt az állítólagosan elszenvedett sérelmekért konzuli kérésre. A felülírott a hét bármely napján, reggel nyolctól, este kilencig átveheti a kiszabott összeget.

kelt, mint fent, továbbira is tőlem.
Gemorick Tranavalos, stb.

A levelet a nagymester fekete viaszba nyomott három hegyet ábrázoló pecsétje zárta.
Eidrick megvárta, amíg Feladir átfutja a levelet, majd a zárba illesztette a megfelelő kulcsot.
- Ha végeztünk, ideje menned.

Feladir- Majdnem biztos, hogy rossz vége lesz...

Az ajtó kitárult, Eidrick megállt a küszöbön. Rövid ideig habozott.
- Ne köszönj semmit. Még...
Ezzel átlépte a küszöböt és sietős léptekkel megindult az azóta is ott szobrozó kromatok csoportja felé. A Saltusiak vezetője röviden biccentett először Eidrick, majd az ajtóban ácsorgó elf felé, aztán visszafordult a kromatokhoz.
Innentől szinte tudomást sem vettek az elf létezéséről, csak az ajtónállók egyike szólította meg.
- Akármerre is indul, uram, jobb ha óvatos lesz. Ilyen kései órán már nem a legbölcsebb az utcákat járni, úgyhogy ne térjen le a nagyobb utakról.

Feladir- Majndme biztos, hogy rossz vége lesz...

A saltusi elvette a papírt, gyorsan átfutotta, majd olyan sóhajt eresztett meg, mintha épp egy közeli és kedvelt unokatestvére halálhíréről értesítették volna. A társa vetett egy lopott pillantást az írásra, majd Feladirra, és pontosan kiült az arcára a véleménye az elfekről, meg az állandó panaszaikról.
- A második emeleten van a pénztár...uram. De - bökött a papírra- Csak reggel nyolctól este kilencig van nyitva, és az már két harangszóval elmúlt. Úgyhogy legjobb lesz ha holnap próbálkozik.
Ezzel láthatóan elintézettnek tekintette az ügyet, úgyhogy tekintetét inkább visszafordította a főlépcső és a kromatok felé.