Laer/Laestat
Név: Tarassian Ehrelit
Nem: Férfi
Faj: Laer/Laestat
Foglalkozás: Kézműves- Hangszerkészítő
Jellem: Tarassian hányatott életét tekintve, nem meglepőmódon, nem a legstabilabb Laer. Gyakoriak a hirtelen hangulatváltozásai, főleg, hogy a domhani korszakát nem tudja az előzőkhöz hasonlóan katalogizálni. Jelenlegi korszakát talán mégis a nemtörődömségből fakadó esztelen vakmerőség jellemzi a legjobban, ami a „családi átoknak" köszönhető. Ennek ellenére alapvetően barátságosan viszonyul bármilyen idegenhez, nevezhetnénk kicsit naivnak is, de könnyen elveszíti a bizalmát másokban, ami gyakran lesújtja. Labilis természete miatt könnyebben fordul Laestat alakba, de mivel eddigi életét a nyugodt Laederranon töltötte így ez nem fordult elő túl gyakran
Kinézet:A többi Laerhez hasonlóan nyurga, vörös hajú, arca kicsit hosszú. Arckifejezései között, azonban gyakori a szemöldök vonogatás, legyen szó egyről, vagy kettőről, ami a meglepettségtől a teljes lenézésig bármit jelenthet.
Felszerelés: Laederranról csak szerszámait hozta magával, hisz tanulni jött, és nem holmi kalandvágy kergette. Ez jó pár vésőt, csiszolót és faragó szerszámot foglal magába valamint pár különleges, domhaniak által nem ismert eszközt.
Előtörténet
Tarassian az Ehrelit család harmadik gyermekeként jött a napvilágra, nagy boldogságot és egyben közel olyan, ha nem nagyobb, bánatot okozva szüleinek. A boldogság teljesen érthető, hisz minden szülő örül, amikor gyermeke a világra jön. A bánatot az okozta, hogy két testvérével ellentétben Tarassian, nem lány gyermeknek született. Hogy ez miért gond? Hogy megértsük el kell mesélnünk egy kalandor lelkületű Laer történetét.
Sorandinnak hívják a szóbanforgó kalandort. Alig húsz évesen elindult, hogy megismerje a világot és hírnévre tegyen szert. Átlagos Laer. Csakhogy Sorandin barangolásai során bebarangolt egy barlangot is. Nem éppen különleges üreg ez, sőt meglehetősen átlagos. Ugyanolyan, mint bármely másik, sötét, mély, párás és köves. Lakója azonban már nem éppen átlagos.
Haját zöldesre színezte a rátelepedett penészgomba. Arca, keze és lába ráncosra ázott a kis kőmedencében, amelyben napjait tengeti, miközben a cseppkövekről kövér cseppekben hullik fejére a nyálkagomba váladék. Rongyait egy már rég elfeledett világban még talán barnára festették, de mára már csak kosz színezi és a kicsapódott ásványi anyagoktól cserepesé és keménnyé vált.
Jó szándékkal hívhatnánk csak lápi boszorkánynak, hisz egy barlangban tanyázik, és inkább hasonlít egy cseppkőre, mint egy élő lélegző lényre. De foglalkozását tekintve mégis csak az, már ami az ázalgást, átkozódást és kotyvasztást illeti.
Sorandin éppen ázalgás közben talált rá, bár az előbbiek figyelembe vételéve nehéz lett volna nem ezen elfoglaltsága közben belébotlani. Mert kalandorunk pontosan így tett, elbotlott benne , hogy pontosabbak legyünk, szinte átgázolt rajta, mint karatty a mocsáron. (Megjegyzés: Sorandinnak fogalma sem volt róla milyen is egy mocsár, egész eddigi életét Laederran napfényes, gyümölcsöseiben és rétjein töltötte, vagy hogy léteznek e karattyok, de előszeretettel használta ezt a szólást)
A banya természeténél fogva nem örült az elbánásnak, melyben része volt, ezért is tőrt ki sűrű, bonyolult, ám de mégis szofisztikus káromkodás sorozatban. A Laer majd kifordult ijedtében, de nyugalmat erőltetett magára, és ennek tudatában gyors, lépésekben elhagyta a barlangot.
Egyesek ezt fejvesztett menekülésnek nevezték volna, gyakori orra bukásokkal a nehéz terep miatt, de Sorandin a többieknek mindig is méltóságteljes visszavonulásról beszélt miután felismerte, hogy valaki magánszférájába trappolt bele hősiesen.
Ezt a történetet említenem se kellene ha kalandorunk még a lápibanya-incidens előtt nem botlott volna egy másik érdekes dologba. Egy kupac, apró kalapú, nyurga törzsű, sárgás színű gombába. Mivel Laer volt , és mivel a Laerek még egy döglött keszekászból is italt főznek , úgy gondolta ez a kis telepnyi gomba tökéletes alapanyag lesz apja új italához és iszákjába tette.
Az ötlettel csak két gond volt.
Egy: Sorandin édesapja ekkora már sajnos elhagyta a gyümölcsösök és kocsmák világát, miután torkán akadt egy üveg dugója , amit egy baráti iszogatás során mókás kedvében a fogaival rántotta ki a palackszájából, ahogy azt barbár népeknél látta a kocsmában. A majd százéves kis sámli, amin az ominózus pillanatban ült, épen akkor gondolta úgy, hogy világgá megy és meg sem áll míg egy messzi királyságban a tróni posztig nem viszi, így aztán kifordult alóla. Sajnos a dugó Sorandin apjának torkába csúszott és a sámli sem jutott két lépésnél tovább.
Kettő: A jelentéktelennek tűnő gomba a lápibanya kedvenc kenőcsének elengedhetetlen összetevőjét alkotta, amit saját bevallása szerint arra használt, hogy bőrét fiatallá és elbűvölővé varázsolja. Az apró gombatelep hiányának felfedezése, valamint a már említett baleset oly mértékű gyűlölettel árasztotta el a fiatal Laerrel szemben, hogy kapásból csigát, vasat és kanalat ragadott, hogy megfelelő bosszút kotyvasszon. A bosszú végül egy átokban teljesedett ki, ami Sorandin ötven éves korában teljesedett be.
Sorandin ekkorra már átvette apja szeszfőzőműhelyét és messze földön híressé vált a lápi boszorkány féle gombából készült, különleges hatást elérő italról (persze Laerekre ez sem volt jelentős hatással). Az átok éppen születésnapján érte utol, amikor szerény családi körben koccintottak az egészségére. Minden ok nélkül Laestat alakba fordult és elvágtatott a hegyekbe, eszelős, gurgulázó morgások közepette.
A család persze furcsállotta az esetet és egy ideig reménykedtek, hogy dühe csillapodtával Sorandin visszatér hozzájuk, de ez sosem következett be.
A történet persze itt sem érhet véget, hisz még mindig nem világos a kapcsolat Sorandin története és Tarassian között.
28 évvel később újabb születésnapi ünnepségre került sor, Sorandin fia ünnepelhette 50. évét. Az ünnepség hasonló módon ért véget. Akárcsak a család következő férfi tagjának 50. születésnapján. Ez nem más volt, mint Tarassian nagynagybátyja. A család érthető módon félelemmel várta Tarassian nagyapjának három évvel későbbi születésnapját, ahol az események pontosan megismétlődtek.
Átok ült az Ehrelit családférfi tagjain.
Az előzményeket ismerve nem csoda, hogy Tarassian apja haját tépte, mikor megtudta, hogy fia született. Tarassian ettől függetlenül boldog gyerekorral büszkélkedhet: két szerető nővér, madár füttyös gyümölcsösök és csak egyszer látott egy vén Laestatot kóborolni az erdőben. A tudatlan boldogságot először a hitetlenkedés évei követték, amit a páni félelem váltott fel, mikor apja egy nap Laestat alakjában kirontott a fészerből és nem tért vissza. A félelmet a reménykedés évei követték. Sokszor járt Istarlinban, patikusokat, öregeket és idegeneket zargatva mit is tegyen. Egyszer egy messziről jött öregasszonyt is megkérdezett, aki azt vallotta fiatal éveiben egy ispotályban dolgozott. Az asszony azt mondta szó sincs olyan babonás marhaságról, mint átok, a baj valószínűleg valami örökletes betegség lehet, ami felolvasztja a gátat Laer ás Laestat között. Mire Tarassian babonás vénasszonynak nevezte és egy önérzetes tizenéves sértettségével kivonult a kocsmából, ahol eddig beszélgettek, még akkor is, ha ez volt az igazság.
A kudarcok és a gyorsan közeledő rettegett 50 –es (mindössze 17 éves volt ekkor) arra sarkalták, hogy megtanulja a domhani közös nyelvet és vándorútra induljon, idő előtt, hisz állandóan úgy érezte mindössze csak napjai vannak hátra. Nem jutott messzire. Édesanyja dühében már félig Laestat alakba fordulva, alig tízlépésnyire találta meg a kaputól, ugyanis a tervezettnél hamarabb fedezte fel a drámainak aligha mondható búcsúlevelet.
Tarassian életében ekkor következett be az apatikus időszak. Rendszerint felügyelet alatt tartották, állandóan attól félve, hogy elszökik Domhanba. A menedéket csak a zene jelentette neki, mint oly gyakran a Laereknél. Azonban nem volt jó zenész, még közepesnek sem volt mondható, hiába volt kiváló hallása. Csak később jött rá, hogy milyen tehetséges a hangszer készítésben. Szinte bármilyen eldobott tárgyból tudott olyan hangszert készíteni, amit bármelyik bárd szívesen használt volna. Nem meglepő hát, hogy hangszer készítőtanoncnak állt és rövid idő alatt elsajátította a mesterséget.
Végzetéről szinte meg is felejtkezett, amíg be nem töltötte a húszat és mestere el nem küldte Domhanra tanulni.
