Lance Lotter

Név: Lance Lotter
Nem: férfi
Kor: 34 év
Faj: ember
Foglalkozás: gunslinger
Ország: Amerikai Egyesült Államok
Kinézet: sötéthajú, szakállas férfi, aki többnyire vadnyugati stílusban öltözködik
Jellem: Precíz, művelt. Fájdalmait inkább megtartja magának. Nem hisz a békében, ehhez kapcsolódik a mottója: „A béke nem más, mint fegyverszünet két háború között.” A humora szarkasztikus.
Felszerelés:
- egy kopott válltáska


- egy kékacélból készült rövidkard


- két kékacél revolver (személyre szabott, egyedi gyártás, modernizált K-Remington 1858-modell), hozzá több tárnyi kékacél lövedék

Gunslinger… A szótári definíció: „egy alak, aki pisztolyt forgat”. Illett is ránk ez a név. Üdv. Lance Lotter vagyok, az utolsó gunslinger. Ha fizetsz nekem egy sört, mesélek valamit.

A faterom igazi katonai muksó volt, aki szerette volna, ha mind a három fia fényes pályát fut be apuci szakmájában. Kilógtam a bátyáim közül. Renegát voltam, aki nem volt hajlandó eltűrni, hogy csak azért csesztesse egy muksó, mert magasabb a rangja. Mikor pofán vágtam az elöljárómat, majd szétrúgtam a seggét, eljárást indítottak ellenem. Hirtelen én lennem a Lotter-klán feketebáránya. Komoly büntetésre számítottam, és hogy őszinte legyek, szartam is bele az egészbe. Nem voltam katonának való. Illetve nem. Nagyon is katona voltam. De nem bírtam elviselni, ha a feljebbvalóim hülyék. Nem engedelmeskedem seggfejeknek, na. Nekem nem elég a tapasztalat a tisztelethez. Azt ki is kell érdemelni. Ezért is jött kapóra, amikor meghívást kaptam egy új katonai egységbe, a Gunslinger Unit-ba.

Addig nem foglalkoztam a világunk felett lebegő portállal, se a varázslással se semmi hasonló szarsággal. Az igazság az, hogy megpróbáltam távol maradni a hókuszpókusztól. De tartozom egy pici vallomással: féltem is tőle. Nekem nincs varázshatalmam, és tudomásom szerint a családból senki nem hajlamos rá. De ez nem jelentette azt, hogy ne tudnék szétrúgni pár mágussegget, ha úgy hozná a szükség.

Szóval, ejtették a vádat, cserébe pedig átkerültem a Gunslinger Unitba, melybe a hozzám hasonló tiszteletlen, de jó katonák kerültek. Nem voltunk sokan, úgy tizenketten-tizenhárman… de otthon éreztem magam a „falkában”. Mert így neveztek bennünket, szlengből. A kormány titkos farkasai voltunk, akiknek egyetlen melójuk akadt: levadászni azokat a mágusokat, akik hozzánk hasonlóan megtagadták a rendszert, illetve az „illegálisan Földön tartózkodó külvilágiak begyűjtése”. Kaptunk az államtól ehhez szükséges felszereléseket, és kiképzést is. Egy új harci gyakorlatot csináltunk végig: tanultunk kardforgatást, pisztolyforgatást, illetve ezek ötvözetéből hoztuk létre saját harcmodorunkat. A fegyvereink kékacélból kovácsolt szépségek voltak. Páncélokat nem kaptunk, mert az „túl feltűnő” lett volna egyes fejesek szerint. Egyébként igazuk lett. Sokat lassított volna rajtunk a páncélzat.

Ha már Gunslinger Unitnak hívtak bennünket, a megjelenésünket is ahhoz igazítottuk. Cowboyosan öltöztünk fel, karimás kalappal, töltényövvel és minden kellékével. Úgy gondoltunk magunkra, mint egyfajta lovagi rendre. Akinek szent feladata van. Így már sokkal könnyebb volt szembenézni a fegyvertelen célpontokkal, és meghúzni a ravaszt. Persze ide is beütött a krach, ami a gunslingerek végét jelentette.

Egy alkalommal túl későn kaptunk értesítést. Csak annyit tudtunk, hogy a célpont bemenekült egy házba Topekában, Kansasben. Engedélyünk volt nem csak azokat likvidálni, akik hátat fordítottak a kormánynak, vagy illegálisan tartózkodnak nálunk, hanem a bújtatóikat is. Rájuk robbantottuk az épületet, a túlélőket pedig hazaárulás miatt kivontuk a forgalomból. Kiderült, hogy abban a házban volt az elnök egyik kislánya is. Ő bújtatta a mágust. Túl későn jött a visszavonulásra felszólító parancs, és addigra már kifolyt a szar a tányérra. A feletteseink persze nem ismerték be, hogy ők követték el a hibát, és ránk kentek mindent. Hogy mi szándékosan megtagadtuk a parancsot, és szétlőttük a házat. Mondanom sem kell, hogy hazaárulással vádoltak meg bennünket, és a csapat minden tagját kivégezték. Engem kivéve.

Apám közbenjárásával enyhítették a büntetést. Nem kinyírtak, hanem csak száműztek… a világból. A VILÁGBÓL, ÉRTED?! Kizártak a kicseszett Földről! Át kellett vonulnom Domhamba, a vegyes felvágott világba! A fegyvereimet elkobozták, de később a domhami hatóságok elintézték, hogy átcsempésszék őket új szállásomra. Ja, igen, ezt nem is meséltem…

A domhami rendőrség ismerte a történetemet, és mikor véletlenül besegítettem nekik egy bűnöző elfogásában, megszerezték a megfelelő okmányokat, és engedélyezték, hogy a gunslinger munkámat Domhamban folytassam, mint független rendőrbíró. A közreműködésünk gyümölcsözőnek bizonyult. Az én módszereimmel sok alvilági figurát dugtam rácsok mögé. Persze így sem tökéletes minden, hisz a domhamik sok esetben, hogy is fogalmazzak… elvontabbak, mint a Földön élő emberek. Már lassan két éve, hogy itt szolgálok, és volt már szerencsém nyomozásaim során eljutni más világokba is. Fura ezt kimondani, de… elkezdett érdekelni a kultúra. Ami csak azért poén, mert eddig szartam rá. Utáltam olvasni, nem érdekelt semmi ilyesmi… egészen idáig. Egy ideje megállás nélkül olvasok mindenféle témában, és rácsodálkozok a világok titkaira.

Miközben jelen sorokat írom, épp újabb megbízásra várok. Ki tudja, hová kallódom legközelebb? De úgyis megtalál majd a háború, hiszen nem létezik béke. Csak fegyverszünet két háború között.