-=A Legenda=-

Feladir- Négyezer szó a kövekre

A Legenda első ránézésre úgy festett, mintha a gyermekmesék földalatti koboldnépei építették volna. A mennyezet jóval alacsonyabban volt, mint Domhanon, így a magasabb utazók ügyesen végigzongorázhatták a keresztgerendákat a homlokukkal az első pár lépésnél - onnan lejtősen emelkedett a boltozat.
Feladir csizmája alatt fényesre kopott hajópadló nyekergett, de az efféle pianissimóban felhangzó zajok menthetetlenül elvesztek abban a hangorkánban, ami már az ajtóban úgy csapta meg elfünket, mint a szinte szaunaszerű meleg. A fogadót nehéz pörkölt- és izzadságszag lengte be. Az első forrása a bazaltlapos pult volt, a másodiké az a tucat vendég, akik a söntésben tanyáztak. Első ránézésre kereskedők voltak: emberek, laerek, és egy távolabbi asztalnál pár elf dugta össze a fejét. Alig egy-két saltusi.
Ahogy Feladir belépett, a fogadó tulajdonosa, Eidrick Argenor már elő is kapott egy öblös fakupát, és barátságosan intett az új vendégnek.
- Achran sti trichan, elf uram. - köszönt. Achran sti trichan. Még Feladir is hallotta párszor ezt a hagyományos saltusi köszöntést. A hegyek fordítsák el a szemüket. Vagy valami ilyesmi.
A pult lábánál elnyúlt kutya - egy tekintélyes méretű, rozsdaszín kaptárfosztó-keverék- lustán felemelte a fejét, és öreg, homályos tekintetét az elfre függesztette, majd unottan visszafeküdt.
- Köpedék idő van, mi?- csevegett tovább az éltes saltusi, miközben ujjai között valami gyanús, sötét színű palackot hintáztatott.

Feladir- Négyezer szó a kövekre

Eidrick Argenor bánatosan bólintott miközben a palack dugójával vesződött.
- Bezony, holnap sem látjuk majd a napnak színét se. Marad az undok eső, meg a ragyaverte köd, ha engem kérdez.
A kutya pár elégedett horkantásfélével nyugtázta Feladir figyelmességét, és bágyadtan a pult oldalához csapta párszor a farkát. A csapos elmosolyodott - a fülvakarással nem csak az ebet sikerült megnyerni.
- Na és, mondja, fiatalúr, itallal, meleg vacsorával, vagy szobával szolgálhatok? Mindegyiknek bővében vagyunk, úgyhogy attól ne féljen, hogy a kutyával kell megbirkóznia a derékaljért.
Ekkor toppant be Veréb a kis jelentbe- bőrig ázva, de mégis fintorogva a fogadóban uralkodó túlzott melegtől.
- Áhá, jöjjön ön is, Seguth uram! - invitálta széles mozdulattal a pulthoz, majd újra Feladirra pillantott.
- Utitársak?

Feladir- Négyezer szó a kövekre

Eidrick Argenor azonnal felvillanyozódott. Egy vendég, aki a helyi sajátosságokra kíváncsi? Kész ünnepnap a Legendában! A jó öreg fogadós tehát izgatott sertepertélésbe kezdett a pult mögött. Feladir elé egy tekintélyes méretű fakorsó került, amit csakhamar kékes-lilás, fanyar illatú ital töltött meg. Veréb a pult mellé telepedve megszemlélte útitársa italát, beleszagolt és összevonta a szemöldökét.
- Én inkább csak egy kis pörköltet kérek.
- Hát, nem lehet mindenki vállalkozó szellemű, mi? - vigyorgott Argenor uram Feladirra, kivillantva mindkét aranyfogát. - Seguth öcsémnek gondolom lagyoskán kell a perkelt, nem akar itt nekünk tűzokádni.
Veréb hálásan bólintott, majd újra előhalászta a laposüvegét és meghúzta. Vagy túl paranoiás volt a saltusi ízekkel kísérletezni, vagy csak jobban szerette a megszokott hazai nedűket.
A Feladir kupájában lustán gyöngyöző ital szolgált némi meglepetéssel - szikvízből készült, apró, csípős buborékok ugráltak benne. Hogy mitől volt kék, arról elfünk nem tudhatott semmi biztosat, de ilyet még egészen biztosan nem ízlelt eddig. Fanyar volt, kissé citrusos ízű, de édesnek nyoma sem volt benne. Legjobban a kinin erős, nyálkahártyakaparó zamata dominált. Nem volt kellemetlen, sőt, mint kiderült, igen frissítően hatott.
Az ital után a csapos egy nagy tálnyi sötét szósszal leborított tésztafélével érkezett. A majdnem fekete szafból vékony, ropogós ráklábak nyúltak ki, szinte segélykérően Feladir felé.
- Estrach krent. - mutatta be a főfogást Argenor uram, látható elégedettséggel. - Ropogós üvegrák, korombaböntettel és étmektésztával. Jó étvágyat, elf uram.
Ha Feladir járatos lett volna a saltusi kulináris művészetekben, rögtön rájön, hogy a táljáról felszálló erős, babérszerű illat a sugarasfűtől származik, a tésztát pedig az ecetfű színezi olyan rendkívül világosra. Tradicionális ámde a többi világba méltatlanul mellőzött fűszernövények, amelyek igen idegenül hatnak az átutazók számára. Úgyhogy elfünk találkozása a helyi ízekkel nem indult éppen zökkenőmentesen. A szósz egyszerre volt keserű, csípős és sós - úgy tűnt, a helyiek csak ezeket az ízeket tudják előállítani. A rák rendkívül ropogós volt, de íze nem sok akadt. AMi meg a tésztát illeti.. nehéz lett volna megállapítani, hogy milyen íze van. Az Estrach krent az a fajta étel volt, aminél el kell fogyasztani a fél tálat azelőtt, hogy elkezdjük élvezni.

Feladir- Négyezer szó a kövekre

Argenor uram olyan büszkeséggel figyelte Feladir hősies küzdelmét a főfogással, mintha épp egyszem édes fia öltené fel először a Lovagrend egyenruháját. Csoda, hogy a könnye ki nem csordult.
Közben kitálalta Veréb elé a felettébb általános küllemű, állagú és illatú pörköltjét, de tekintetét le sem vette elfünkről. Mikor látta, hogy az erős fűszerezés kifog rajta, elővette a sötét üveget, és újratöltötte Feladir kupáját.
- Hát, errefelé kell valami, ami átmelegít. Na, ne aggódjon, fiam, a vendégem erre a kupára. - Tessék, az elf uramból már fiam. Úgy fest, a saltusiakat sokkal könnyebb megnyerni, mint az elvetemült, emberi fejeket lóbáló kadmeteket.
Miközben Feladir és Veréb békében falatozott tovább, az egyik elf lépett a pulthoz. Fiatal, alig hetven éves lehetett - hogy milyen mágiát űzött, azt Feladir nem tudta megállapítani. Annyi biztos, hogy nem tűzmágiát. Égetőbb kérdés volt, hogy mi a frászt keres saltusi egyenruhában? Mert a fekete köpönyeget és hajtókán villogó ezüst hegyeket ábrázoló jelvényt lehetetlen lett volna eltéveszteni.
A nő látványosan nem vett róluk tudomást, és mosolyogva a csaposhoz fordult.
- Eidrick, még három korsónyival kérünk a kékvízből, ha nem probléma. - Nem volt jó hangja. Kicsit rekedtes, mintha valami nem lenne rendben a hangszálaival. Egyébként is volt benne valami furcsa. A haját ujjnyi rövidre vágva hordta, bal arcán vékony sebhelyek futottak szét pókhálószerűen, tekintete pedig túlzottan is határozott volt egy ifjú elf hölgyhöz képest.
- Itt is lenne, Netrah. Csendes ez a mai társaság. - mosolygott rá barátságosan a fogadós. A nő feszes félmosollyal mondott köszönetet, majd mikor megkapta amit rendelt, ügyesen felkapta a korsókat és indult is vissza az asztalukhoz.
Pár szívdobbanásig csak azt lehetett hallani, ahogy Veréb kanala újra és újra a pörköltes tálba merül.
- Igaz is. - szakította meg a csendet Aregnor uram. - Achrochra igyekeztek, ugye?

Feladir- Négyezer szó a kövekre

Argenor uramnak felcsillant a szeme, és cinkosan közelebb hajolt Feladirhoz. A kutyája is feltápászkodott, az elf mellé telepedett és nagy, meglehetősen nehéz fejét a térdére támasztotta, hogy aztán onnan meregesse rá a szemeit.
- Hát, fiacskám...- kezdte a fogadós látható örömmel, hogy most bizony lenyűgözheti a legújabb vendégeit egy érdekes históriával. Veréb is letette a kanalát, és figyelmesen hegyezte a fülét, kissé közelebb is fordult a székével.
- A százhetvenkilenc az már tekintélyes életkor, de olyant, mint ez a leányzó, ritkábban látni másfél évszézadnál. Ha engem kérdenek, ötszáz éve biztosan nem fordult elő még egy ilyen csudabogár. Na, kagylózzanak ide, és ne aggodalmaskodjanak, ez híres történet, előbb utóbb úgyis a fülükbe jutna: Nethra anyját még valamikor hetvenvalahány éve tartóztatták le... lássuk csak... hatvankilenc voltam akkor... szóval rohadtrégen volt, na.
A lényeg, hogy alávaló egy némber volt, azt beszélik, a Lazúrpókokhoz tartozott, és vagy egy falunyi polgárt tett el láb alól, mire a Lovagrend elkapta, és jól megvasalta, ahogy illik. Szóval áthozták ide, a bányákba - itt Argenor uram oldalra biccentett a fejével, mintha az "itt a bányák" legfeljebb a hátsó kertet jelentenék, majd folytatta:
- Na gondolhatják, hogy nem viselte jól a fogságot, és amíg eszénél volt, szervezkedni próbált, meg minden efféle badarságot, amit a foglyok szoktak. Azt mondják a nagy lázítgatás közben, összeakadt valami egykori húsmágussal, az is hegyesfülű.. már tekintsen el ettől, a fiatalúr.. - itt összeszaladt a csapos szemöldöke- miket is beszélek, hát ha száznyolcvan éves, nem fiatalúr! De olyan kölyökképe van, nehéz úgy nézni kegyelmedre, mint aggastyánra.
- Nos, visszatérve a történetre: az a cemende igencsak összemelegedett a húsmágus cimborjával, és hopp! egyszer csak kezdett dagadni a hasa. De nem szólt volna ám az őröknek, hanem rejtegette az állapotát, egészen addig, amíg már nem lehetett. Úgy hallottam, az egyik tárnában szült meg, aztán megpróbálta eldugni a gyereket, de egy síró-visító apróságot már nem olyan könnyű elrejteni. elég az hozzá, hogy a munkafelügyelők másnap megtalálták és elvették tőle a gyereket. Na ebbe már bele is hibbant a nőszemély, muszáj volt setéttárnába küldeni, legalábbis még az idősebb Tranavalos így mesélte. A kislányt az egyik kiképzőttiszt vette magához, aki a kapcsolattartó volt azokkal a kadmetekkel, akik a lovagok kiképzésében részt vettek. Ő nevelte fel Netrah-t, mint édeslányát. A gyerek játékból utánozta a kiképzés alatt álló lovagokat, és a kadmetektől is sokat tanult. Huszonvalahány éves volt, mikor külsős munkatársnak felvették a lovagrendbe. Persze varázsolni nem tudott. - a fogadós megcsóválta a fejét- nem csoda, hiszen kékvasbányában született, és egy percet nem volt távol a hegyektől. Szóval úgy kellett boldogulni, ahogy tudott.
Itt szüntet tartott és kitöltött magának is egy kis italt. Egy kortyra a felét eltüntette, majd elégedetten sóhajtott.
- Ne aggódjanak, már nem húzom el sokáig, látom,hogy épp csak nem bólogat a seguth uraság a fáradtságtól. Már nincs is sok hátra a történetből: azt hiszem harminckettő lehetett Netrah, mikor volt egy kisebb lázadásféle a régi tárnájánál. Őt is bevonták a leverésbe, hiszen kéznél volt. A csetepatéban az egyik rab ráugrott egy ki tudja honnan zsákmányolt késsel. A kislány védte magát egy ideig, hiszen láthassák az arcán a sebeket. Aztán a rohadéknak sikerült belevágnia a torkába - akkor lőtte le róla az egyik vadász. Hihetetlen szerencséje volt, ahogy a kés nem szaladt mélyre, de így is mindenki azt hitte, hogy bele fog halni a seblázba. Hát, mint látjuk, nem tette. - Argenor elmosolyodott. - Azóta azt hiszem a fiatalabb Tranavalos különleges jogú státuszt biztosított neki a Lovagrendnél. Nem vadász, de nem is külsős.. ne kérdezzék mi a neve, mert nem tudom. Ezek a rendi dolgok nem az erősségeim.
A fogadós kiegyenesedett és összecsapta a tenyereit.
- No, én hátramegyek, előkészítem a szobájukat, és szólok a fiúnak, hogy etesse meg a hátasukat. Egy perc és le is dőlhetnek. Remélem nem untattam az urakat.

Feladir- Négyezer szó a kövekre

Eidrick Argenor egy pillanattal később már ott sem volt, kutyája pedig elillant a nyomában. Feladir ott maradt a maradék vacsorájával, a negyed kupányi italával és a meglehetősen morózus útitársával.
Veréb láthatóan nem érezte magát jól a párás-fülledt helyiségben. Szürkével erezett világos bőre ha lehet még jobban elsápadt, szeme alatt sötét karikák lappangtak. Feladir kérdő tekintetére csak egy alig észrevehető fejrázással reagált. Nem, nyilván nem a különös élettörténetű Netrah a célpontjuk. " Akkor rohadtul nem kellene egész Achrochig fáradnunk" - tette hozzá a seguth tekintete, majd vissza is fordult a pörköltje felé. Épp időben, mert Argenor uram épp akkor kocogott be újra a pult mögé. Patináns-ékes fogazatát felvillantva furcsa, saját magába fonódó tollú kulcsot csúsztatott Feladir elé.
- Szerencséjük van, uraim. Ma elég kevesen vagyunk idehaza, úgyhogy akad bőven szabad szoba, nem kell osztozniuk. Itt a kulcs, bárki betérhet még ma este, és a gazember is viselhet olyan ruhát, mint egy lovag.
Veréb, most, hogy volt alkalmuk elhagyni a helyiséget, elmarta a kulcsot és azonnal fel pattant. Egy pillanattal később már el is tűnt az oldalt nyíló folyosón.
A szoba, amit a rendelkezésükre bocsájtottak végtelenül egyszerű helyiség volt: hat praktikus tábori ágy állt benne, középen asztal, rajta olajlámpa.
A seguth az egyik ágy támlájára akasztotta a cókmókját, a vékony matracra vetette magát, és lehunyta a szemét.

Feladir- Négyezer szó a kövekre

A folyosón Feladir szembe találkozott az egyik kisebb saltusi csapattal, akik a szobájuk felé tartottak - nem igazán vettek tudomást az elfről, egymás között beszélgetve oldalaztak el mellette. Úgy tűnt, saltuson nincs sok híve a hajnalig való mulatozásnak. A fogadós ennek ellenére még a pultnál volt, és mint minden jó csapos, ha nincs épp semmi dolga, hivatásuk hagyományos pótcselekvésével ütötte el az időt: poharakat törölgetett.
- Ahá, elf uram, azt hittem már eltette magát holnapra. - biccentett kedélyesen. - A seguth úr elég nyomorultul nézett ki.
A kutya, tudva, hogy Feladirtól kijuthat neki még egy kis vakarászás, az elf mellé telepedett, és tompa kaffantásokkal igyekezett felhívni magára a figyelmet.
- Nohát, elfelejtettem volna bemutatkozni? Szép, mondhatom. Kezdek hülyülni. - a törlőronggyal a levegőbe kavart, ügyetlenül meghajlást imitált. - Eidrick Argenor szolgálatára, nemes és nemzetes uram. A fegyverhordozóm pedig az Erem névre hallgat- itt egy megmaradt kenyérhéjdarabot vetett a kutyának, ami még fél úton elkapta és egyben lenyelte. A fogadós megfordult és nehézkesen fújtatva egy poros üveget halászott le az egyik magasabb polcról.
-Ez meg itt kérem az egyik nemzeti csemegeborunk.. mondjuk úgy. Itran Stravich. - sötét, sűrű ital bluggyant az üveg nyakából Feladir kupájába. Édes illata volt, de szinte semmi íze. Mintha az ital összes aromája a szagába szállt volna. Ellenben már az első kortynál kiderült, hogy bármiből is párolták, érlelték vagy kutyulták ezt, az biztos, hogy bitang erős lett.

Feladir- Négyezer szó a kövekre

Argenor uram sokattudóan bólogatott, és bozontos szakálla mögött cinikus mosoly bujkált. Láthatóan eldöntötte, hogy Feladir mégiscsak a fiatalúr kategóriába esik, ilyen gyenge gyomorral.
- Még sok is lesz, ahogy elnézem. Másnaposan rohadvány dolog hegyet mászni, nekem elhiheti az úrfi.
Mivel látta, hogy az elf még nem kívánkozik aludni, egy jó csapos elszántságával csapott a beszélgetésbe.
- Na és, nem hiányolják odahaza, amíg utazgat? Család, öreg szülők, esetleg egy szemrevaló leányzó? Lássa, nekem csak ez az egy Eremem van, meg a Micht kölyök, de azt is úgy befogadtam, hogy valahogy még bírjam a munkát.
A kutya neve hallatára párszor megcsóválta a farkát, majd fejét visszaejtette Feladir térdére.
- Eh, ez is vén jószág már. - legyintett kedvtelve a fogadós. - De úgy az ember szívéhez nőnek.

Feladir- Négyezer szó a kövekre

Agrenor uram csak együttérző mosollyal hallgatta Feladir történetét, közben buzgón törölgette a poharakat. Végül megcsóválta a fejét.
- Háborúról még soha nem hallottam semmi jót... legfeljebb a laer dalnokok trilláznak ilyen sügérségeket. - nekidőlt az italos polcnak, és kirázta a port a törlőrongyból. - De engedje meg a fiatalúr, seguthokat is hallottam már erről a háborúról beszélni, és ők sem őrizgetnek szebb emlékeket az egész haddelhaddról. - itt a saltusi atyaian Feladirra mosolygott. - Ezért jó látni, hogy nem minden elf és seguth olyan marha, hogy még mindig marja egymást.
Az ital, a fülledt, levegőtlen meleg, és a kékacél fárasztó nyomása kezdte megtenni a hatását. Eidrick hangja egyre tompább és álmosítóbb lett, a világ olyanná vállt, mintha elfünk egy maszatos üvegen át nézné, és szemhéjai egyre nehezebbek voltak. Már majdnem elbóbiskolt egy pillanatra, mikor a fogadós megragadta a vállát.
- Ejnye, fiatalúr. - cöccögte. - Azt hiszem jobb ha most már kigyelmed is ledől mára. Ne aggódjék, holnap reggel keltem magukat.