Halálgödrök

Tárgy: Halálgödrök Vas. Aug. 07, 2016 1:57 pm

A név kissé megtévesztő, hiszen az északi peremkerületekben üzemelő illegális ökölvívó versenyeket és fegyveres harcot kínáló földalatti műintézményekben elég ritkán fajulnak el odáig a dolgok, hogy halálos áldozat is legyen. De persze időnként előfordul, mint ahogy az is, hogy a saltusiak rajtaütnek az ilyen helyeken, és letartóztatnak mindenkit aki nem elég gyors, hogy meglépjen előlük.
A halálgödrök hagyományosan a Domhani csatornahálózat üzemen kívüli alagútjaiban működnek és szinte állandóan változtatják a helyüket. Közönségben nincs hiány, hiszen azok, akik nem tehetik meg, hogy átugranak az Admoraki Arénába a Halálgödröket keresik fel, ha egy jó kis vérontást szeretnének látni.
Természetesen nem csak nézőként, de résztvevőként is jelen lehet lenni a játékokon. Egy-egy jó harcos egész szép jutalékot akaszthat le a rendezőktől.
A halálgödrök ezen felül arról is híresek, hogy itt könnyű összeakadni megbízóra váró orgyilkosokra, állástalan verőlegényekre és zsoldosokra, esetleg pár majdnem megbízható orgazdára, ha valami olyan húzza a zsebünket, ami eredetileg nem a mi tulajdonunk volt.

Tárgy: Re: Halálgödrök Pént. Aug. 26, 2016 9:08 pm

Elnézést uram, nem látta ezt a kromatot...? - Makhradin

Makhradin egy szűk kanálisban tért magához, aminek egyik felét a törmelék zárta le, a másikat pedig egy vastag rács, túloldalán egy szekrényhez hasonlatos verőlegénnyel. Fény nem sok jutott be, mivel a rácson túl is csak egy magányos fáklya pislákolt. Kezein pedig éles peremű fémbilincs feszült, ami megcsörrent mikor magához tért.
- Hát felébredtél végre, testvérem! - A halk suttogás, mely a cella másik falától jött, szinte kiáltásként, hatott a vízhangos néma csatornákban. - Tiarnaí hozott ide téged imáimra válaszul! Én Rekharar vagyok, Usice áldását élvezem, bár most valami sötét felleg takarhat el előle, hogy ide jutottam. Te hogy kerültél ide?

Tárgy: Re: Halálgödrök Pént. Aug. 26, 2016 9:48 pm

Csak állt és várt. Az idő pergett, ő maga pedig sehova sem mozdult a fal mellől aminek nekitámaszkodott. Közben fejében kérdések halmaza ütött szöget, de mindet elhesegette. Nem volt szüksége érdektelen baromságokra. Minden kérdésére választ kap majd egyszer. Miért rabolnának el egy Kromatot? Általában a saltusi kutyák tartóztatják le őket, mert hitbuzgóak. Igaz erre semmi joguk. De valahogy a kromatokat mindenki utálja. Sajnos ez van amikor a tudatlanok összeállnak a megvilágosultakkal. De hogy ezért elrabolni valakit? Baromság...

Az egy óra leteltével becsörtetett a fogadóba, és talán kissé ingerültebben közölte a szándékait, mert a következő pillanatban valami mozdult a szeme sarkában. De mire képes lett volna a botjához kapni, valami kemény csapódott a tarkójának, és mielőtt a fájdalom elérte volna az agyát, kikapcsolt, és a földre hullott eszméletlen.

Az álmok csodás dolgok. Egyeseknek menedék a való élet fájdalmai elől. Másoknak megnyugvást hoznak a fárasztó napok után. Megint mások az álmaikban keresik a megoldást a problémáikra, legyen az egy hétköznapi festmény elkészítése, vagy egy uzsorás elől való megmenekülés tervezete. Persze az agy csak olyan képeket jelenít meg amiket ő jónak lát. Nincsen benne megoldás vagy varázs. De azok, akik képesek a manájukat úgy használni, mint mások a kést és a villát... azok csodákat képesek kiolvasni az álmaikból.
Makhrain sötétséget látott... fellegeket amelyet valami eltakart. Hatalmas volt és redős... mintha egy állat bőrét húzták volna a szemére. Majd erős morgást hozott felé a szél, és a bőr megmozdult... emelkedett a végtelenbe majd teljesen eltűnt felfedve Shandara csillagait az ifjú előtt.

Zihálva, verejtéktől nedvesen ébredt. Kezén valami súlyt érzett, és mikor megrázta az csörögve jelezte bilincs mivoltát. Hangosan felmordult és megrántotta a bilincseket, megnézvén, hogy a falhoz van-e rögzítve vagy csak magában a kezeire csatolva várják hogy leoldódjanak. Ahogy érezte a ruháját meghagyták... De minden más eltűnt a kése a botja...
~ Áhh! Köcsögök, rohadt szemét szarrágók! ~
Dühöngött magában Makhradin. A "szobában" teljes sötétség uralkodott. Vagyis csak elsőre. Utána szépen kezdte a szeme szokni a félhomályt, és az apró fénynél láthatta, hogy nincs egyedül. Legalábbis előtte tornyosult, egy akkor böszmedék élőlény, amivel Shandarán csak nagyritkán találkozott. Bizonyára ő volt az őr.
Makhradin megköszörülte a torkát, és felkészült hogy egy akkorát köp az őr tarkójára, amitől bizonyára felkelt a figyelmét, és kikövetelheti a szabadságát, mint A Hat Sárkány Inkvizítora. Bár erre kevés esélyt látott.
Egy hang szólalt meg mellette, és Makhradin ijedten kapta oda a fejét.
- Testvér! - dörrent a hangja száraz torkából - Hát ide hurcoltak? Tiarnaí ó mindenek atyja... hát kegyed valóban nem ismer határokat! Ide juttattál testvérem hívására, és az én Imáimra... Áldott légy míg az élet tart!
Szemében könnyek gyűltek a meghatottságtól, majd ismét testvéréhez fordult. Hisz az Istenek megsegítették, és ismét rátalált elveszettnek hitt áldott nevű hittársához.
- Mióta vagy itt? És kik hoztak ide... és a legfontosabb... testvérem... hol vagyunk?

Tárgy: Re: Halálgödrök Szomb. Aug. 27, 2016 10:13 am

Elnézést uram, nem látta ezt a kromatot..? - Makhradin

- Hogy mióta? Hm... - Rekharar inkvizítor elgondolkodva ütögette meg, egyik ujjával az alsó ajkát, bevett szokása lehetett, de mikor rádöbbent hol is van, gyorsan abba hagyta. - Még csak kétszer küldtek fel harcolni, és egy nap szünet volt a kettő között, azt hiszem. És hogy hol vagyunk? Domhan nevezetes Halálgödrében. Jelenleg nem tudom, hogy pontosan, hol is van ez, de annyi bizonyos, hogy a harcosokat és a foglyokat, tehát minket, a küzdőtér alatti csatornákban tartanak. Mint ahogy azt láthatod is. - Rekharar mindezt hihetetlen könnyedséggel és vidámsággal mondta. A kromatból teljes egészében hiányzott a keserűség és a komorság, ami várható lenne a Halálgödrök egyik foglyától, de még szakmájára és fajtájára jellemző méltóságteljes komolyság se volt felfedezhető benne.
- Na , most a helyzet az - dőlt előre- , hogy kijutni csak kétféleképpen lehet. Az egyes módszer, hogy kiharcolod magadnak a szabadon bocsájtást, ehhez zsinórban ötször kell győznöd. Mondanom se kell, hogy egyre nehezedő körülmények között. A kettes módszer pedig az univerzális és mindenki által kedvelt szökés-és-futás módszer. Bevallom én ezek közül még egyiket se próbáltam ki... köszönöm Tiarnaí, hogy eddig megkíméltél ettől! - vetett egy gyors imát az ég felé, majd meg is hajolt hozzá, már amennyire ültében tudott. - de ebben a helyzetben aligha válogathatunk az eszközökben.
- De van még egy aprócska gondunk - dőlt vissza a falhoz, és most először lehetett a hangjában némi keserűséget kihallani. - Mégpedig ezek. - és megrázta bilincseit, jelezvén , hogy miről is van szó. - Testvérem, remélem nem gondoltad, hogy ezek egyszerű bilincsek, mert ennyire még a fogva tartóink se buták. Pár évvel ezelőtt egy saltusi őrjárat egyenesen belesétált a Halálgödrök arénájába. Mondanom se kell, hogy eltűntek, a felszerelésükkel együtt. Ezt pedig az őrtől tudom,- intett fejével a rács felé- mert büszkén mesélte, csakhogy lássa a keserűséget az arcomon. Így aztán nem kell meglepődnöd, hogy egy fogdai kékacél bilincs feszül a csuklóidon. Ha a fény felé emeled, tisztán láthatod az irizálást a ... - hirtelen félbeszakította a mondatát és újra lendületesen előredőlt - Na várjunk csak! Hiszen a tiéd... Ó Hatalmasok, végtelen a ti kegyetek! Áldott a nevetek és lényetek, és türelmes szellemetek! És ezerszer áldott az előrelátásotok, hogy a bunkó senkiháziakat bolondnak teremtettétek! .... A te bilincsed, kedves testvérem egyszerű fém. - Azúrkék szemében lelkesedés csillogott.

Tárgy: Re: Halálgödrök Szer. Aug. 31, 2016 1:13 pm

Makhradin némán hallgatta fogolytársának, és hittestvérének elbeszélését az itt lent megtudtakról. Harcolni kell az életért, és ha nem teljesít az adott páciens, akkor elbúcsúzhat az életétől. Legalábbis Makharadin így vette le a szavait Rekhararnak.
~ Kékacél bilincs? Ha legalább tudnék mágiát használni... de az én tudásom is csak korlátozott, hiszen kristályomat is csak nemrég szereztem... de legalább... ~
Így morfondírozott magában, amikor meghallotta Rekharar szinte örvendező hangját miszerint az Ő bilincse egyszerű fém volt csupán. Makhrain pedig elsápadt. Hiába az egyetlen lehetséges mentsvára, amivel társában nyugtathatta volna a háborgó lelkét, most szertefoszlott. Hiszen így ő azt hiheti, hogy Makhradin képes lesz mágiához folyamodni. De ez nem így van. Az ifjú inkvizítor éppen csak konyított a varázslatokhoz, és a nyomkövetés nem egy olyan mágia amivel képesek lennének megszökni a börtönük fogságából. Fejét lehajtva ökölbe szorította a kezét, és Anyanyelvén megszólalt szinte suttogva, a megaláztatottság teljes erejével a hangjában:
- Testvérem... Lehet engem másként láncoltak meg, de eme láncok is éppen ugyanúgy fogva tartanak engem mint téged... Sajnos az én erőm kevés ehhez. Bocsáss meg...
Szinte már már összeszorult a lelke a tehetetlenségtől. Némán imát mormogott Tiarnaíhoz, hogy segítse meg az előtte álló úton, és Iasirnak, hogy adjon neki erőt a rá váró harcokban.

Tárgy: Re: Halálgödrök Szer. Aug. 31, 2016 3:08 pm

Rekharar lelkesedése nem csillapodott, a sötétből tisztán kivehetőek voltak elszántan csillogó szemei. Makhradin keserűségét látva közelebb hajolt és összebilincselt kezeit az ifjú vállára tette. Sokat próbált kezek voltak ezek, de az öregedés jelei még nem mutatkoztak rajta.
- Ne aggódj ifjú testvérem, kitalálunk valamit. Hiszen már így is több mindenünk van mint bármely más itt senyvedő rabnak. Remény, hit és egy lehetőség, amit ha ügyesek vagyunk ki tudunk használni. Most ez a dolgunk, hogy kitaláljuk, mit is tudunk kezdeni a Hatalmasok adta reménnyel.
- De talán kezdjük azzal, hogy milyen kristályt hordasz magadban és melyik nagy Sárkány jóvoltából, mivel bevallom ebben a félhomályban még azt se tudtam volna megmondani, hogy férfi vagy nő vagy-e - kacagott fel kedélyesen.
- Egyáltalán, hogy kerültél ide? Téged is elraboltak? Vagy pogányok -hegyeset köpött oldalra- adtak el ezeknek a bűnözőknek?
Ekkor azonban nagyot dörrent valahol egy ajtó. Rekharar felkapta a fejét és lassan ültéből guggolásba küzdötte fel magát.
- Azt hiszem akkor ezt a kérdést későbbre halasztjuk. Eljött a mai harcom ideje. Jól figyelj most rám, mert lehet utánam te jössz. A küzdőtéren leveszik a bilincseket, mert nekik nem az a fontos, hogy ki nyer, hanem hogy látványos legyen a harc. Erre te is jobb ha figyelsz. Ha kedvelnek, többen fogadnak rád, és aki több pénzt hoz nekik, azzal szívélyesebben bánnak az itteniek. Lesznek ott fegyverek is, ha valamelyiket tudod használni, hát használd és egy pillanatig se habozz. Maradj életben fiatal testvérem és eszelj ki valami tervet!
Kulcs csördült, a rácson túl három alak állt, kettő kezében fáklya, egynél pedig egy kimondottan rossz külsejű szablyaféle. A fáklya fénye végre elérte Rekharar arcát is. A negyvenes évei végén vagy ötvenes évei elején járhatott, de bőrét most nem színezték a kristálymágia hullámai, a kékacél bilincsek kiűzték a bőrrétegekből a mana cseppjeit. Tenger kék szemei, most is pimaszul mosolyogtak és távoztában rákacsintott a fiatal kromatra.
- Tiarnaí és a többi Hatalmasok áldása legyen rajtad! - Majd egyenes háttal elindult a fáklyások nyomában, fel a küzdőtérre.
A rács hangosan csattant, ahogy az őr durván a helyére csapta.

Tárgy: Re: Halálgödrök Vas. Szept. 04, 2016 4:45 pm

Az Inkvizítor testvér hangja nem vesztett semmit a színéből. Mintha csak Makhradin szavai ismét feltüzelték volna a mélyen szunnyadó kohót, ami a szívében lapult. Új reményt látott volna fiatal testvérében? Makhradin nem tudhatta de az ő bensőjében tomboló vihart talán ha egy kicsit is, de sikerült csendesítenie. Rekharar meglapogatta a vállát, amitől ő feltekintett rá. A sokat próbált harcos, akiben a testvérét tisztelhette. Makhradin nem vallhat egy ilyen tiszta hitű Kromat előtt. Mindenképpen ki kell őt juttatnia innen, hiszen ő neki még nincs itt az ideje, hogy megtérjen a Hatalmasokhoz.
Bólintott, majd kezét felemelve megmutatta a kristályát Rekhararnak. A zöldes árnyalatú húskristály, vészjóslóan világított... mint ami foszforeszkálna a sötétben. Persze ez csak a kő belsejében hullámzó elementál lelkének fényjátéka.
- Hús... de még nem tudom olyan jól használni mint a többi mester. Bár egyszer... ha a Hatalmasok is segítenek... Akkor egyszer ezzel a kristállyal megismertethetem az Igaz Utat az eltévelyedettekkel. Testvérem..
Sajnos nem tudta befejezni, mert egy ajtó csapódás félbeszakította. Rekharar elmászott tőle, és gyorsan lehadarta neki mi is fog előreláthatólag történni. Makhradin pedig itta a szavait.
~Fegyver... az egyetlen fegyver amivel bánni tudok az a botom. Talán lesz ott valami hasonló. És látvány... mi lehet látványosabb annál, mintsem ha vér serken, és egy húsmágus kezébe jut minden csepp? Nem kell ide varázslat. A félelem megteszi... ~
Gondolta magában az ifjú Inkvizítor, és szája gúnyos vigyorra húzódott. Halkan elkezdett kuncogni, miközben a bilincselt kezével megragadta hőn szeretett kristályát.
~ Igen... látványos lesz... ~
Összegörnyedve, szinte nevetve imát mormogott Rekharar egészségért, és biztonságáért a hatalmasoknak, majd végignézte ahogy testvérét magával viszik, és ő maga egyedül marad a cellában a gondolataival.

Tárgy: Re: Halálgödrök Vas. Szept. 04, 2016 7:19 pm

Ajtó csapódott, zár csörrent és szitkok özöne visszhangozott át a szűk csatornán. Majd egyre közelebbről hangozott a lánccsörgés, a szegecses bakancsok dobbanása, és egy-egy erőtlen csosszanás hangja. Rekharar harca véget ért.
A szűk kanálist újra egy fáklya vakító fénye világította meg. A rács előtt strázsáló verőlegény is megelevenedett, leakasztotta kulcsait az övéről és szélesre tárta a zárka ajtaját, ahová két tagbaszakadt alak lépett be, egy harmadikat vonszolva.
Rekharar elég gyatrán nézett ki első pillantásra. Elrongyolódott ruhájára kosz és vér tapadt, hajából víz csöpögött, jobb oldalán méretes vágás húzódott, bőréből pedig ezekben a pillanatokban mosódott ki a mágikus hullámok utolsó cseppje is, hála a kékacél karpereceknek.
Makhradinnak nem hagytak időt, hogy hittársát megvizsgálhassa, megnyugtathassa vagy csak jobban megnézhesse, mert amint a két bandita letette a kábult kromatot, meglepően finom mozdulattal, már nyúltak is Makhradinért.
Talpra rántották és kitaszigálták a csatornába. Alig tíz métert haladtak, mikor elfordultak balra egy kisebb járatba. Ez még rosszabb állapotban volt, mint az előző csatornaszakasz. A kövezett fal, több helyen bedőlt, a középső vízvezető árokban pedig tornyokban állt a szemét. A járat egy összetákolt falépcsőben végződött, ami egy csatorna fedélnél ért véget. Az egyik őr előre lépett, felszökelt a nyikorgó lépcsőn és háromszor kopogott a vasfedél alján.
- Héh , Bagócs, én vagyok az!
- Ezerszer megmondtam, hogy ne hív így te szukafattya! - Hangzott fel a tompa válasz a fémen át. Majd felnyílt a kör alakú csatorna fedél, és a délutáni nap melengető fénye egyetlen vastag pászmában ereszkedett alá a sötét csatornába. Makhradint előrébb taszigálták, nem törődve a felháborodásával és tiltakozásával, fel a lépcső tetejére.
Egy szűk, sufni féleségbe jutott, ahová gerendák, ács szerszámok és hálók voltak rendszertelenül bedobálva, tetején hatalmas lyuktátongott. A sufni ajtaja mellett vékony asztal állt valamint egy háromlábú sámli. Láthatólag ez volt Bagócs helye. A tömzsi sebhelyes férfi alaposan végigmérte a fiatal kromatot,majd becsmérlőn fújt egyet.
- Itt várjatok. -Mondta, majd hosszú, de komótos léptekkel elhagyta a helyiséget.
Alig öt perc múlva vissza is tért, ferde orra alatt sunyi mosollyal.
- Rendben fiacskám. - Fordult Makhradinhoz, majd kulcsokat varázsolt elő, szakad bőrmellénye zsebéből. - Első harcod. Öt kell, hogy kiengedjünk. Fegyvert bent kapsz. Indulás, és ne állj meg ha nem mondjuk, mert kést kapsz a hátadba.
A láncok leesetek Makhradin koszos és sebes csuklójáról, az őrök pedig a sufni ajtó felé taszigálták.
A túloldalt valamiféle aréna fogadta.
A raktárhelyiség közepén, mély fadeszkákkal bélelt gödör volt, amiben könnyedén elfért volna egy kétszobás vályogviskó is. A mélyedés alját normális körülmények között homok borította, de Rekharar vízmágiájának hála most csak csúszós sár, körben pedig hangoskodó és tolongó emberáradat várta az újabb harcot vérre szomjazva.
Makhradint egész egyszerűen belökték a gödörbe. Mielőtt felállhatott volna, egy vékony, rozsdás filézőkés állt bele remegve a homokba.
Majd a gödör túloldalán is léptek döndültek,megjelent Makhradin ellenfele.
- Mélyen tisztelt Uraim,-hangzott fel a kikiáltó negédes hangja- A Halálgödrök mai műsorának második versenyzőjét láthatják most, Shanderret, vagy mi a franc földjének fiát. - Hatásszünet - De úgy vélem mind csalódtunk, hisz egy újabb mágust vártunk, ehhez képest csak egy suhancot találtunk. - Hangja csakúgy csöpögött a gúnyos sajnálkozástól. - De nem vagyunk mi szívtelenek. Méltó ellenfelet adunk ifjú barátunknak. Hozzátok!
A gödör túloldalán magas, csupa izom, félmeztelen alak állt, kezében egy méretes vászonzsákkal. Csúnyán elvigyorodott, kivillantva gyakori foghíjait. Grimasza tovább szélesedett, ahogy felemelte a zsákot és tartalmát a gödörbe rázta.
A nézőtér röhögésben tört ki, a gödörben ugyanis Makhradinnal szemben egy borzas és csapzott kakas állt.
- A kihívónk! - kommentált újra az arénamester, maga is gúnyosan kacagva. - A kikötői kakasviadalok állandó győztese, Korpás!
A kakas mostanra összeszedte magát és felmérte környezetét. Lábain éles fém sarkantyúk villogtak, szemében ádáz gyűlölet lángja fénylett. Tudta mit jelent a gödör, és már az ellenfelét is megtalálta.
Korpás, a kikőtői kakasviadalok címvédője dühösen sziszegve vetette rá magát Makhradinra.

Tárgy: Re: Halálgödrök Hétf. Márc. 13, 2017 1:16 pm

Percek teltek volna el, vagy már napok? Makhradin nem tudta ebben a szűkös-büdös-sötét cellában megállapítani az idő múlását. Szemeit lehunyva, sarkán ülve, fejét előre döntve halk imát mormolt, melyben kérte a Sárkányokat, hogy óvják meg hittestvérét, és juttassák őket ki épségben ebből a veremből, hogy utána minden alávaló féreg a tisztulás útjára léphessen az inkvizíció segítségével.
Makhradin még akkor sem riadt fel, mikor a láncok csörgése tisztán hallhatóvá vált a cellájának ajtaja előtt. Jobb szemöldökét lassan felhúzta, amikor egy puha testet dobtak be mellé, és annak tompa puffanása enyhe porfelhőt kavart.
~ Testvérem, minden sérülésed, minden csepp véred melyet kiontottak csak téged tesz erősebbé. Hited örök és megrendíthetetlen, nem törhet meg ezeknek. Usice enyhítsen a fájdalmadon. ~
Az inkvizítor érezte az erős karok szorítását, és azt, ahogyan talpra rántották. Szemében harag lángolt, de arca nyugodt maradt, és céltudatosan indult meg őrei gyűrűjében az aréna irányába. Hátát kihúzta, állát előre szegezte. Nem nézelődött, szinte már-már pökhendin vonult végig a szűkös csatornákon.
A kutyák ugatása nem érdekelte, még akkor sem amikor figyelmeztetni próbálták arra, hogy megölik. Ezek a senkik még arra sem jók, hogy a cipője talpát nyalhassák. Undorító egy bagázs, ilyen őrült dolgokra vesztegetik az idejüket ahelyett, hogy valami olyanba fektetnének energiát, és pénzt, amitől a lelkük megváltást nyerhet. Például templomok, kápolnák, esetleg szentélyek építésére.

Majd megérkeztek oda ahová, a fogva tartói vezették. Egy homokos-saras kűzdőtérre. Makhradin feltekintett a nézőseregre. Mind lepukkant, semmirekellő csőcselék volt, akik csakis azért jöttek, hogy vérengzést láthassanak, és ezzel kielégítsék segítségért kiáltó lelküket. Talán számukra ez a megtisztulás, amely a bűneik alól hozna feloldást? Nem, Makhradin tudta, hogy ez nem így van. Ezek az eltévelyedett lények, csak elnyomják a lelkük segélykiáltását, azzal, hogy mások szenvedését nézik, és így a sajátjuk sokkal egyszerűbbnek tűnik. Ez az amit hamis Istenségnek hívnak. És ők a bűnbeesettek, akik egy nemlétező dologhoz imádkoznak segítségért. Az inkvizítor csak sajnálni tudta őket.
A konferansz hamarosan felemelte a hangját, és szólt a közönséghez. Makhradin kihúzta magát, és zöldes szín szemét egyenesen az égnek szegezte. Párás leheletével együtt egy utolsó ima hagyta el tüdejét, és kezeit megmozgatva előre szegezte figyelmét, az ellenfelét várva. Előtte egy rozsdától csillogó kis kés landolt a földben. Remegve lengedezett, míg végül megállt és elválasztotta a küzdőfeleket. Az ifjú Inkvizítort, és… egy kakast.
Makhradinból kibukott a nevetés, balját a mellkasára szorítva, egy köhögéshez hasonlatos kuncogást hallatott, majd felkapta a kést a homokból, és kéjes vigyorral az arcán szembenézett a kakassal.
- Vagy megölsz itt, vagy kénytelen leszek megismertetni itt mindenkit a Valósággal. Soha, de soha ne játszatok az Inkvizícióval. Vagy a saját sírotokat ássátok meg…
A mondatot nem fejezhette be, mert a kakas nekiugrott, és karmolta ahol érte. Makhradin összehúzta a szemét, és a kést pengéjével a csuklója felé fordítva támadott. Szúrt, döfött, és vágott amikor csak tudott, noha a kis dög biztosan gyorsabb, mint ő. Földön legalábbis, és mivel a talaj vizes, így az ifjúnak is nagy esélye van rá, hogy bármikor elcsúszhat, ezzel kiszolgáltatva magát egy ennyire csekély lénynek. Szóval lábát megvetve, várta hogy a csirke rátámadjon, és ugorva rohamozza meg. Mert ha ugrás közben van, akkor Makhradinnak csak felfele kell egyet vágnia, így felnyitva az állat mellét, és vélhetőleg örökre megszabadítva a szenvedéstől amit ezek a teremtmények okoztak neki. A hatalmasok kegyelmezzek nekik, és emeljék az elesetteket a mennyekbe. „Ámen!”

// Elnézést a hosszú kihagyásért ^^ mostantól leszek legalább heti egy poszttal ^^//

Tárgy: Re: Halálgödrök Hétf. Márc. 13, 2017 10:45 pm

Elnézést, uram, nem látta ezt a kromatot...? - Makhradin

A harci kakasok egyik legjellemzőbb tulajdonsága az a földöntúli agresszivitás, amivel képesek bármilyen méretű, formájú és állagú teremtménynek neki esni. Korpás, igaz lassan már elérte a nyugdíj korhatárt, még mindig fiatalos tűzzel és hévvel harcolt, bár a reflexei már nem voltak olyan jók mint fénykorában, de még mindig tudott pár trükköt. Első rohama Makhradintól körülbelül kétméternyire magas ívű repülésbe csapott át, és a kromat mögött landolt, majd onnan ugrott neki a hátának.
A nézők lelkes taps- és kurjongatásviharban törtek ki bár, láthatólag őket is meglepte Korpás agyafúrtsága.
A kakasnak azonban alighanem fejébe szállt a dicsőség, mikor vassarkantyújával hosszú sebet ejtett Makhradin hátán, vagy csak szimplán nem volt olyan eszes, hogy tudja, nem érdemes frontális támadást intézni egy késsel felfegyverzett kromat inkvizítor ellen, mert következő ugrótámadása tökéletes célponttá tette.
Makhradin kezén hirtelen megnőtt a súly, ahogy a kés célba talált és a kakas felnyársalta magát a rozsdás pengére. Nem volt szörnyű halálsikoly, se átok, de még a tető se nyílt meg az isteni fénynek, hogy magához vegye a hősies madár lelkét, csak újabb éles fájdalom, ahogy Korpás végső erejével átlósan végigszántott az inkvizítor mellkasán, majd elernyedt, és lecsúszott a rozsdás bökőről.
A madár teste kiterülve, szárnyait szétvetve feküdt a homokban. Nyakának és mellének tollait, amik fénykorában hetykén fekete-fehér pettyes mintával büszkélkedhettek, most csak vérpettyeket szennyezték. Lábain megcsillant a fémsarkantyú vékony pengéje.
Makhradin győzelmével egy időben felháborodott ordítás hangzott fel az egyik első sorból. Egy tagbaszakadt, ámde már jócskán részeg keverék állt fel a padokról.
- Harum! - rázta öklét a porondmester felé - Ezért most megfizetsz! A legjobb kakasom volt!
Majd tántorgó léptekkel a gödör széléhez botorkált és inkább beleesett, mint ugrott. Földet érve egy csúf hentesbárdot és egy filézőkést húzott elő övéből.
- De előbb... -sziszegte- ..még kinyírom ezt itt!
Mielőtt azonban Makhradinnak eshetett volna, Bagócs jelent meg a gödör homokján és a földrelökte a kromatot, el a filézőkés hatótávolságából. Rövid dulakodás vette kezdetét, ami lekötötte a nézőközönség és az őrök figyelmét is. Makhradint azonban aligha érdekelhette a harc, inkább örülhetett, hogy a néhai-Korpás sarkantyúi nem álltak a szemébe.

Tárgy: Re: Halálgödrök Szer. Márc. 15, 2017 2:39 pm

- Áhhgr!
Hangzott fel az Inkvizítor szájából a nyáltól fröcsögő kiálltás, ahogyan a kakas sarkantyújával felvágta a hátát. Égető fájdalom kúszott a gerince mentén végig, és érezte a hátán a meleg vérének folyamát, ahogyan vékony patakokban csordogálni kezdett.
~ Mocskos kis kopasztanivaló…~
Gondolta magában Makhradin miközben ismét szembe került a kakassal, és annak félelmet nem ismerő tekintével. De egyébként is… miért vesz komolyan egy állatot, egy olyan arénában, ahol emberek harcolnak az életüket kockára téve, azért, hogy néhány bűzös alkoholban úszó disznó, kielégülést kaphasson, mert erőszakot láthat? Eléggé kiábrándító ez a társaság.
Makhradin noha sohasem vetette meg az erőszakot, azért voltak elképzelései róla. A felesleges vérontás senkinek sem kedvez, és még az Istenek sem néznek ilyen eseményekre. Viszont, ha valami olyanért vagyunk kénytelenek kardot, vagy mágiát ragadni, amiben hiszünk, akkor senki sem állíthat meg minket. Még a törvények sem.
Visszatérve, a kakas ismét támadott, de Makhradin erre várt. A rozsdás filézőkés felnyitotta az ugró állat mellkasát, egy éles sikolyt előcsalogatva belőle.
- Hmpf…
Hagyta el ismét az inkvizítor száját a gúnyos lepisszentés, bár arra nem számított, hogy a sarkantyúval ellátott állat, bosszúból ismét lecsap rá, és az ő hasát ismét megvérzi, mintha csak kötelező lenne. Makhardin felszisszent amikor a bőr felgyűrődött a hasán, és a fémkarom kiszakítja a leszántott bőrdarabot, ezzel ismét vért előcsikarva a testből. Baljával odakap, ahol a sarkantyú belevájt ismét a testébe, és véres kezével próbálja csillapítani annak vörös gyöngyözését. Figyelmét ez köti le, egészen addig, míg a tömegből ki nem válik egy személy, és részeges tántorgásban megindul az Inkvizítor irányába. Makhradin kihúzza magát, és tekintetét élesen belefúrja a felé közeledő egyén nem éppen egyenes szemébe. Jobb kezét felemelve, ujjait széttárva mutatott a felé közeledőre, és megeresztette a manáját, a kezén keresztül. Noha nem képes szinte semmilyen erősebb mágiára, a megfélemlítés része, a színjátszás. A kristálya a rajta átsüvítő mana hatására, smaragdos zöld színben elkezdett pulzálni, enyhe derengést adva ezzel a Kromat arcának.
- Te, ki eltévelyedve rovod ezen élet kietlen ösvényét, mely csak szenvedéssel és halállal van tele. Ahol lelkednek az egyetlen kielégülését, csak az erőszak, és a vérontás hozhatja el, ott nek…
Ismét csak sikerült megszakítani a monológját. A börtönőre a gödörbe ugorva eltaszította Makhradint a feléje igyekvőtől, aki így a földre esett, és sebeibe homok ékelődött. Az inkvizítor felszisszent, majd óvatosan felátpászkodott, a több csatát megélt porból.
- A Hatalmasok kegyelmezzenek meg nektek… Te vagy a következő ellenfelem, Eretnek?
Elege volt a játékból, és elege lett az egészből. Eljött az ideje annak, hogy a küldetését bevégezze. És ha kijut innen? Nos, az inkvizíció még mindig nem szereti a hitetleneket.

Tárgy: Re: Halálgödrök Szer. Márc. 15, 2017 8:55 pm

Elnézést, uram, nem látta ezt a kromatot...? - Makhradin

Makhardin bátorsága alighanem kivívott volna pár elismerő pillantást, vagy becsmérlő kacajt, ha bárki is figyel rá, de az igazság az, hogy egy szempár se meredt felé ebben a minutumban. Se az ékesszólása, se a mágiademonstrációja nem keltette fel a nézőközönség figyelmét, ugyanis a homokon újonnan kialakult párviadal sokkal érdekesebbnek tűnt. Bagócs, mint ahogy azt az inkvizítor is bizonyára belátta, nem Makhradint tekintette ellenfelének, hanem a részeges kakastulajt, a kromat fellökése pedig inkább védelmét szolgálta, a Tulajdonosok ugyanis nem örülnek, ha új játékszerüket idő előtt összekaszabolják.
A hivatásos kidobóember, valamint a megkárosított kakasfutattó verekedése, mint ahogy az ilyen minőségi helyeken általában lenni szokott, jó pár másik barát, ismerős vagy csak spontán agresszív közbeavatkozását hozta magával. De mivel ez A Halálgödör (szigorúan csak nagy betűvel!), nem korlátlan tömegbunyó alakult ki. A küzdő felek jó része kötelességtudóan levonult a homokos gödörbe, vagy legalábbis határozottan állást foglalt az egyik fél mellett.
Egyedül Makhradin és a néhai-Korpás nem vetette még bele magát a fejetlenségbe és káoszba.